Decisions

XXVI.

Másnap reggel siettem a suliba, a rúnát ami úgy nézett ki mint egy tetoválás sehogy se tudtam eltûntetni így hagytam úgy ahogy volt. Most kivételesen kicsit késõbb értem be mint eddig, én volt az utolsó. Leültem a helyemre és vártam a kérdéseket.

-De menõ a tetkód Vicky!-szólalt meg Scott.

-Köszönöm.

-Nem is mondtad hogy csináltatsz!-háborgott Ashley.-De nagyon jól néz ki.

-Köszi.

Csengetek is kezdõdött is az óra. Matekkal indult a nap. A tanár elmondta az órához a kis bevezetõjét majd rátértünk a mai óra anyagára.

-Az óra címe, párhuzamos szelõ szakaszok tétele!

-Jaj ne már, miért van mindennek tétele?-szólalt meg Scott.- A hús levesnek is van tanárnõ?

-Nem Scott nincs, de a matematikában sok tétel van! Jobb ha megszokod a gondolatot!

Mi csak jó osztálytársak módjára röhögtünk ahogy bírtunk. A következõ óra irodalom volt, ott is megmutattuk ám magunkat.

-Bocsánat Scott, de én órát szeretnék tartani!-mondta a tanár a mögötte ökörködõ srácnak.

-Csak nyugodtan tanárnõ, kérem ne zavartassa magát!

Az osztályból kitört a röhögés.

-Gyerekek nyugalom! Szóval eddig három verset kell megtanulni, aki egyiket se mondta fel csütörtökig tegye meg!

-Hát akkor három verset kell megtanulnom csütörtökig!-motyogta Scott.

-Még a dolgozat jegyeket is elmondanám mert nem hoztam be õket.

-Alice ötös, Max hármas, Vicky négyen Scott kettes...

-Mi?!-kiáltott Scott.-De hát mindent kipuskáztam!

-Rendben lépjünk. Vicky visszatérve rád, néhány helyen rosszul ragoztál, például nem házbe hanem házba. Hát hogy ragozol te?

-Szépen magyarul!-vigyorogtam.

A nap továbbiakban eseménytelenül telt. Mikor kicsöngettek az utolsó óráról is Maxot az ajtóban félre húztam.

-Figyelj, ne haragudj de én másba vagyok szerelmes! Lehetnénk barátok?

-Tényleg ennyire szereted õt?-kérdezte szomorúan.

-Igen.

-Én akkor nem állok az utatokba, legyél vele boldog.

-Köszönöm.

-Sajnálom hogy ennyi zûrt okoztam!

-Semmi baj.

-Nem haragszol rám?

-Nem, dehogyis.

-Akkor barátok?-nyújtott kezet.

-Barátok.-ráztam kezet vele, bátorítóan rá mosolyogtam majd siettem az aulába, ahol Dominic elkapott.

-Haza viszünk és megbeszélünk minden, okés?

-Igen.

Gyorsan beszálltunk az autóba, a motor felbõgött és elindultunk. Anna többször is a tükörben a karomra nézett.

-Az egy erõ összpontosító rúna?

-Honnan ismered?

-És te hogy-hogy kaptál?

-Tegnap szükség volt rá mert az erõm felakart emészteni.

-Tényleg?-hökkent meg Dominic.-Mi a képességed?

-A víz.-válaszolt Anna.

-Honnét tudtad?-lepõdtem meg.

-Nem emlékszel rám, mert úgy kellet lennie. De Vicky, én vagyok a gyermekkori mestered, én képeztelek ki.

-Mi?

-Bizony!

-Akkor Vicky az akirõl annyit meséltél mindig anya?

-Igen Dominic, õ az. Õ az én legjobb harcosom!

Teljesen ledöbbentem.

-Te is víz...

-Nem a mi családunk nem.-vágott a szavamba Anna.-Mi vagyunk az uralkodói család, mi mind a négy elem irányításával bírunk.

-Ez, nagyon különleges nem is tudtam hogy még léteztek.

-Te is titokban tartod a valós énedet.-mondta Anna.

-Igaz, mester.

-Kérlek ne szólíts így!

-Rendben.

Az út többi része csendben telt el, mikor megérkeztünk Dominicékhoz. A srác azonnal felkapott amint kiszálltam a kocsihoz és egyenesen a házba vitt, fel a szobájába és letette az ágyára. Letérdelt elém és megfogta a két kezem és láttam hogy boldogság csillog a szemeiben.

-El kell mondjam neked mit érzek irántad! Tudod Vicky te egy hatalmas csoda vagy számomra, amikor még nem ismertelek sokszor álmodtam arról hogy egyszer találok egy különleges lányt aki nem olyan mint a többi. De mikor a táborban megismertelek tudtam hogy a lány akirõl álmodozom az te vagy. És akkor már tudtam hogy valahogy meg kell hogy szerezzelek, mert ha elveszítelek azt soha sem bocsájtok meg magamnak. Melletted kitudok bontakozni, veled õszintén tudok beszélni bármirõl, és ha egy kicsit is összekapunk mindig kibékülünk. Melletted olyan lehetek amilyen igazából vagyok. Te valahogy betudtál úgy furakodni az életembe hogy már nem tudom elképzelni nélküled az életemet a továbbiakban. Örülök mikor látlak, a te boldogságod az én boldogságom is, egyszerûen nem telik el úgy egy perc sem mikor nem vagy velem hogy nem rád gondoljak. Nekem tökéltese vagy, imádom a hangod a nevetésed és a mosolyod. Te vagy az én hercegnõm akit szeretek és imádok!

Dominic szavaitól elállt a lélegzetem is. Olyan szépeket mondott nekem. Én is érzem azt amit õ. És csak õ kell senki más! Letérdeltem hozzá és megcsókoltam. Azonnal visszacsókolt és a két kezét a nyakamra tette.

-Akkor leszel a barátnõm?-kérdezte két csók között.

-Másé nem is lennék.-válaszoltam majd hagytam hogy a csók magával ragadjon és a boldogság ellepjen az egész testemben.