Amazing |Taekook| ✓

7 rész

Taehyung szemszögéből:


Első nap, konkrétan úgy izgulok, mint amikor először léptem be a gimi kapuján. Pedig nem kéne, hiszen most már tuti biztos a munka, nem kell attól félnem, hogy valami nagy dolgot elfogok rontani, hiszen egy asszisztens nem csinál olyan sok mindent, csak a rengeteg papír és még egy pár feladat, amivel a főnöke bízza meg. Ohh, igen a főnök, sose gondoltam, hogy nekem ekkora mázlim lesz a főnökömmel kapcsolatban. De aztán bennem van az a para is, hogy esetleg csak azért vett fel, mert megsajnálta a helyzetemet. De bevallom őszintén, én most már nem bánom, hogy megtartottam a babát. Lassan 4 hetes leszek és ma kell mennem a következő ultrahangra amit az orvos mondott. Remélem Jungkook elenged és nem kell könyörögnöm érte.

Mikor beléptem a hatalmas épületbe, az emberek mind engem kezdtek el bámulni, mintha csak egy állatkert új tagja lennék. A recepciós lány kedvesen megmondta, hogy hol fogok kezdeni, csak azt ajánlotta, hogy előtte menjek fel Jungkook irodájába, mert majd akar egy-két dolgot még megbeszélni. Kicsit furcsának találom, hiszen mindent megbeszéltünk, de nem kezdek el vitatkozni, elindulok fel, de mikor kinyitom az ajtót egy nem várt jelenet fogad. Jungkook a székében ülve egy idegen lányt csókolgat, miközben a keze egyre intimebb részeket ér. Mikor észreveszik, hogy van még valaki a szobában, szó nélkül szétválnak és pirosan kezdenek el engem bámulni.

– Taehyung..
– Elnézést Mr. Jeon, nem akartam zavarni, már itt sem vagyok – nyelem le a könnyeimet, amik mint a záporeső, úgy akartak volna feltörni. A mosdó felé veszem az irányt és mikor látom, hogy nincs bent senki, a földre ülök és most adom ki magamból. Én ezt nem értem, miért sírok? Hormonok? Vagy esetleg az, hogy elkezdtem megkedvelni és talán reménykedni, ha nem is most, talán később. Ahh, minek is áltatom magam, annak az embernek is csak egy éjszakára kellettem, aztán tessék, itt hagyott nekem egy emléket arról az estéről. Léptek zajára figyelek fel és mivel nem akarok így senkivel se találkozni, ezért az egyik fülkében gyorsan elbújok. Épp időben mivel valaki pont most ért be.

– Taehyung itt vagy? – hallom meg Jungkook hangját, amire rögtön összeszorul a szívem és újra a sírás határán vagyok. Nem szólok egy szót sem, egészen addig, míg a hasamba nem nyilal egy éles fájdalom, én meg fájdalmas nyögésel esek el. Jungkook erre a hangra felfigyel így könnyen megtalál.

– Taehyung, jézusom mi történt?

– Semmi, hagyj békén kérlek – fordítom el a fejem, hogy ne lássa, hogy sírtam. Na, az kéne még. – Ahh – kapok a fájó ponthoz, elfog a pánik, mi van, ha valami történt a babával? Azt sose bocsájtanám meg magamnak. – Jungkook, nagyon fáj – szorítok a karjára ő pedig ijedten néz hol rám, hol pedig a hasamra. – Félek..

– Ne félj, segítek – kap fel menyasszonyi pózban, majd nem érdekelve, hogy kinek megy neki, fut a kocsijához és már indulunk is az orvoshoz. Idő közben egy kicsit enyhült a fájdalmam miután Jungkook az út elején egy kicsit simogatta.


~~~~~

Már majdnem egy órája itt fekszek Jungkook pedig mellettem ül és fogja a kezem. Miért nem megy el? Miért csinálja ezt?

– Jó napot, elnézést, én próbáltam sietni, de egy szülést kellett levezetnem – fut be Dr. Park majd lihegve ül le az ultrahang elé és felém fordul. – Taehyung, mi történt? Délutánról volt szó.

– Rosszul lettem – folynak végig könnyeim az arcomon – Egyszer csak belenyilalt és alig akart elmúlni a fájdalom, Jungkook simogatására megenyhült, de még mindig nagyon félek, hogy mi a baj.

– Rendben, nyugodj meg – veszi elő a krémet amivel bekeni a hasamat, majd miután a monitor bekapcsolt megjelenik a kép. Jungkook végig fogja a kezemet ránézek ő csak biztatóan rám mosolyog, egy aprót szorít a kezemen és az arcára helyezve tenyeremet, kezdi el ő is figyelni a kivetítőt.

– Doktor, mondja jól van a kicsi? – kérdezem ijedten, miután Dr. Park rám néz, de közbe nem áll meg keze mozgása a hasamon.

Csak könyörgöm, ne legyen semmi baja.