Amazing |Taekook| ✓

22 rész

Taehyung szemszögéből:

-Nagyon vigyáz magadra kicsi kincsem, és hívj ha esetleg már nem jössz haza – ölel meg még egyszer szorosan Sua mama, miután a vonat megérkezett a kalauz oda szólt nekem, hogy ideje felszállni.
-Szerintem haza fogok jönni, de mindenképpen fogok telefonálni. Vigyáz magadra te is mama, papának jobbulást – szegény papa, mielőtt kijöhetett volna velünk az állomásra eleset és nagy a valószínűsége, hogy eltörte a lábát.
A vonat indulása előtt az ablak felé fordulva integetek ki az én kedves szeretnivaló nagymamámnak, aki időközben el is sírta magát. De nem azért, mert elmegyek, ezek nem bánat miatt ejtett könnycseppek. Ez az öröm, hogy talán ha vissza megyek, akkor rendbe jön az életem és talán összejön amit elterveztem a jövővel kapcsolatban. Elindulva az ülések közt keresek egy üres helyet, de már csak egy velem egyidős fiú mellet van hely.
-Szia bocsi – köszönök neki. – Szabad?
-Persze, gyere csak – teszi arrébb a táskáját én pedig helyet foglalok, miután kabátomat levettem magamról – Amúgy, hogy hívnak?
-Kim Taehyung – mutatkozok be kedvesen – Téged?
-Park Jimin, vissza költözöl?
-Hát mondhatjuk úgy is, tudod ez egy kicsit hosszú történet... – vakarom meg a tarkóm egy kicsit zavaromba.
-Nyugodtan, hosszú az út – vigyorog és oldalára fordulva egy kicsit elfekszik az ülésen és úgy tekint rám – Hallgatlak.
Elkezdtem neki mesélni, majdnem az egész életemet elmeséltem Jiminnek, aki egy szó nélkül hallgatott és egyszer se szólt közbe. Elmeséltem neki, hogy egy buli alkalmával éltem először szexuális életet és ennek meg is lett az eredménye. Egy gyerek sőt, ikrek. Beszéltem neki Jungkookról és, hogy először csak úgy ismertem meg mint főnökömet. De utána egyre közelebb kerültünk egymáshoz mivel a babák is megnyugodtak az érintése által meg valahogy nekem is jobban estek, hogy ő ért hozzám és nem más. Mintha találkoztunk volna már valahol. De aztán megtörtént a legrosszabb dolog az életembe, kiderült, hogy menyasszonya lesz akivel nemsokára összekötik az életüket. Beszéltem neki az álmomról is, na akkor egy kicsit nézet, mivel ilyet még soha az életébe nem hallott. Aztán elértem a végére, hogy eljöttem Szöulból és a mamáéknál laktam négy hónapon keresztül, s hogy most azért megyek vissza, mert vizsgálaton kell részt vennem.
-Elég dús életed volt eddig Taehyung, mint valami romantikus könyv főszereplője – kuncog fel és vele együtt nevetek én is, mert így belegondolva tényleg olyan.
Az egész utat végig beszéltük és kiderült, hogy ő is meleg, de még soha az életébe nem volt neki se kapcsolata. Tizenkilenc éves egyetemre készül ahol jogot fog tanulni. A szülei nem élnek és a nővére nevelte fel tíz éves korától. Nagyon szereti az állatokat de a nővére miatt nem lehetett soha mivel allergiás az állatszőre. Ez alatt az út alatt úgy éreztem, hogy megtaláltam az én lelki társamat.
-Hát úgy látszik itt vagyunk – néz ki az ablakon Jimin és én is csak akkor veszem, hogy a vonat beért Szöulba. Legalább nem telt unalmasan az út.
Basszus nem írtam Yoonginak, hogy ő pedig szóljon Jungkooknak. Ah... egy ekkora hülyét mint én.
Szomorú arccal szállok le a vonatról és elköszönők Jimintől, de előtte még telefonszámot cserélünk. Körbe nézek majd elkönyvelem magamba, hogy négy hónap alatt nem változott ez a hely semmit se. Bár ezt úgy mondom, mintha évekre mentem volna el. A bőröndöt magam mögött húzva indulok meg a kijárat felé mikor egy ismerős alakot veszek észre aki a kijelző táblát figyeli.
-Jungkook!? – szólalok meg halkan és a férfi rám kapja a tekintetét, én meg ügyesen kiejtem a kezemből a bőröndöt és szám elé kapom a kezem. Úristen semmit se változott. Hát de, hogy-hogy itt van? Én nem szóltam senkinek.
-Szia Taehyung – szólal meg ő is nehezen és látom ahogy az ő szemei is könnyesednek. Nem bírok megszólalni, csak nézzük egymást és mintha megállt volna körülöttünk a világ,  Jungkook se szól semmit csak néz azokkal a gyönyörű sötét íriszeivel. Amikkel biztosan képes babonázni.
-De te, hogy... vagy...hogy kerülsz ide? – szólalok meg de a hangom hirtelen reked be így muszáj, hogy nyeljek egyet.
-Nem írtál Yoonginak én pedig mindenképpen itt akartam lenni, azt még írtad, hogy lassan készülsz de azt nem, hogy végül melyikkel jössz úgyhogy... azóta kint vagyok.
Te jó ég! Reggel tíz órától itt állt és várt? És azt hozzá teszem, hogy most múlt pont dél. Két órát itt állt csak azért, hogy engem várjon? Jungkook... miért teszed ezt, mikor neked menyasszonyod van? Miért keltesz bennem hamis reményeket? Biztos még az üzenet miatt, hiszen ott bevallottam neki, hogy szeretem. Akkor most ezt kifogja használni?
-Jungkook én...
-Menjünk, a vizsgálat után ígérem beszélünk. Amennyit akarsz – szakít félbe és a bőröndömet fogva indulunk meg kézen fogva a kijárat felé – Amúgy honnan van ez a bőrönd?
-A mama vett nekem ruhákat és azok vannak benne, a vitaminok nálam voltak akkor, így nem kellet újat vennem – magyarázok neki miközben kinyitja nekem az autót én pedig helyet foglalok az anyósülésen, mint akkor. Azon a napon, amit legszívesebben kitörölnék az emlékeimből.
-Jól vagy? – kezd bele egy beszélgetésbe, de nem tudom erre mit is tudnék válaszolni.
-Nem nagyon – sóhajtok
-Miért? Mi a baj? – kezd egyből aggódásba, ami akaratlanul is mosolygásra késztet.
-Testileg egy kicsit jobban megvagyok terhelve mint eddig, hiszen nőttek az angyalok – simogatom meg a pocakom, ami most már jobban látszik, nem úgy mint amikor Jungkook látott utoljára. – De most jobb, hogy... itt vagy – nézek rá és ő is pont akkor kapja rám a tekintetét.
-Én is sokkal boldogabb vagyok, hogy újra látlak... téged és a babákat is – simít végig a pocakomon és érzem ahogy az ikrek rögtön felfigyelnek mivel ismerik ezt az érintést, sőt hiányolták az első hetekben.
-Hiányoztál nekik – fordulok felé miközben fejemet az ülésre helyezem.
-Csak nekik? – néz rám cuki vigyorral én pedig csak mosolyogva vonom meg a vállam, de közbe mosolygok.
-Szeretnél valaki másnak is? – kérdezem meg kacéran, erre elneveti magát és jobb kezével tovább simogatja a hasam miközben vezet.
-A másik szülőnek is – ahogy ezt kimondja érzem ahogy elpirulok, de szerencsére pont időben érünk addigra a kórházba.
Jungkook miután bezárta az autót kezem után nyúlt és összekulcsolta ujjainkat. Nem vagyok rá képes, hogy elhuzam a kezem, olyan tökéletesen néznek ki így együtt.
-Mr. Kim a következő – szól ki ugyanaz az asszisztens és mikor látja, hogy ketten jövünk, egy nagy mosollyal az arcán nyitja ki előttünk az ajtót és enged be minket a vizsgáló szobába, ahol már ott is ül Dr. Park.
-Sziasztok, látom ma már a drága apuka is jelen lesz az ultrahang vizsgálaton – mosolyog rá kedvesen Jungkookra, aki ezt viszonozza. Közbe a kezemet egy pillanatra se engedi el.
Én szokásosan felfekszem a vizsgálóasztalra és a pólómat Jungkook kezébe adom. A sötét hajú is helyet foglal miközben ugyanolyan erősen fogja a kezemet.
-Tehát akkor ma derül ki a babák neme igazam van? – kérdezi meg Dr. Park miközben bekapcsolja az ultrahangot, az asszisztens pedig rá kenni a szokásos gélt a hasamra, ami ugyanazt a hideg érzést váltja ki belőlem mint legelőször.
-Készen állunk?
Én csak bólintok és az ultrahang fejét végig húzza a hasamon és megjelenik a fekete háttér, de most már nagyobb fehér folttal, a mi drágáink.
-Nagyon nagy szerencse – mondja az orvos miközben a képernyőt figyeli a keze közben még mindig mozog – Látszik mindkét baba neme, pedig az ritka az ikreknél.
Én csak mosolygok és alig várom, hogy végre kimondja, hogy milyen neműek lesznek.
-Az egyik kislány... míg másik pedig egy kisfiú – néz rám mosolyogva Dr. Park én pedig akaratlanul is elérzékenyülök és ahogy hallom valaki már előbb. Oda nézzek és akkor veszem észre, hogy Jungkook bámulja a kivetítőt és sír, folynak a könnyei miközben szipog.
-Jungkook – szorítom meg kezét mire rám kapja a tekintetét – Nyugodtan sírj, ezek most örömkönnyek.
-Ezért is vettem elő a zsebit – tartja felé az asszisztens, Jungkook pedig kuncogva vessz el egyet és törli meg a szemét.
-Köszönöm Taehyung – simogatja meg a most már tiszta hasamat én pedig haját kezdem el simogatni mivel fejét a pocakomra helyezte. – Nagyon szépen köszönöm – hajol felém és hagyva magam engedem, hogy ajkai érintse az enyéimeket.