Amazing |Taekook| ✓

19 rész

Jungkook szemszögéből:


A te gyereked várom, visszhangzik egyfolytában a mondata fejembe. De hisz az lehetetlen, mi csak azon a napon ismertük meg egymást legelőször. Vagy talán...?
-Taehyung - azzal a sebességgel nyitom ki az ajtót és nézek körbe a sötét utcán. - TAEHYUNG! - kiabálok de semmi, még a járókelők is hülyének néznek, hogy mit ordítok itt össze-vissza. Lehet, hogy haza ment. Kevés az esélye, de hátha. Gyorsan vissza pattanok a kocsiba és elindulok Yoongiékhoz közbe, mint egy őrült hívogatom őt és Taehyungot is. De persze az utóbbi kikapcsolta a telefont, így baszhatom az egészet.
-Halló? - szól bele Yoongi halkan és fáradt hangon - Jungkook!?
-Yoongi, nincs ott Taehyung? - kérdezem ijedten és nagyon reménykedem, hogy ott van.
-Nem, nincs. Miért? Mi történt Jungkook!?
Gyorsan ledaráltam neki amik történtek de azt kihagytam, hogy Tae elmondta én vagyok a gyerekek apja.
-Hát ezt nem hiszem el, pont azért is ment hozzád, hogy te vigyáz rá, baszki apa leszel és ennyit nem tudsz megtenni? - üvölt én pedig tátott szájjal nézek magam elé. Most már akkor tényleg biztos. - Baszki Jungkook, felejtsd el amit mondtam az előbb...
-Nem baj Yoongi, már én is tudom, Taehyung elmondta... de így már semmi kétségem afelől.
-Mi az, hogy kétséged? Nem hitted el Taehyungnak? – kezd el kiabálni.
-Hát nem, baszki Yoongi nem is emlékszem rá, semmire sem!
-Akkor tekerd meg az agytekervényed és emlékez vissza de rohadt gyorsan. Megpróbálok körbe telefonálni, te meg menj haza hátha talán oda ment, bár... ennek kis esélyét látom. – teszi le a telefont, én meg tekintettemet újra a sötét útra vezetem.
Istenem ezt úgy elbasztam, ha valami történi fog velük azt sose bocsátom meg magamnak. Hiába gondolkodok erősen, már majd szét megy a fejem, nem ugrik be semmi. Haza felé menet még háromszor próbáltam felhívni hátha, de semmi.
-Jungkook végre itthon vagytok anyáék mindjárt itt lesznek - fut elém Lisa aki észre sem veszi, hogy egyedül vagyok.
-Taehyung nem ért haza? - kérdezem hátha itt van, bár már kezd az utolsó remény is kiszállni belőlem.
Ő csak nemlegesen rázza a fejét , de mikor meglátja, hogy nincs velem Taehyung egyből kérdezni kezd - Miért? Hol van Taehyung?
-Nem tudom hol van - kezdek el sírni húgom ölelésébe, aki csak nyugtatóan simogatja a hátam. – Lisa, én vagyok a gyerekek apja!
-Mi? Ez mégis, hogy?
-Én magam se tudom, de tényleg én vagyok. Ez már mindenre magyarázatot ad, a babák ezért nyugodtak meg mikor Tae hasát simogattam. Nem vettem a jeleket, mert nem is gondoltam bele, hogy talán...
-Jungkook!!! - hallom meg Yoongi hangját aki lihegve fut be hozzánk és csak könnyes szemmel néz rám, ezzel jelezve, hogy nem találta meg Taet, még azt se tudja, hogy merre van. Sírva borulok a nyakába és keserves sírásba kezdek, mint valami kisgyerek. Az én hibám az egész.
-Nyugodj meg Jungkook, gyertek menjünk be - terel be minket Lisa de én viszont ahogy a házba érek már megyek is fel a szobámba. Ahh és még a szüleim is jönnek, ők hiányoznak még nekem, ebbe az idegállapotba. Lefekve az ágyba rögtön Tae jut eszembe és az a gyönyörű mosolya, ami nemrég sírásra görbült, de ő erős volt és nem mutatta ki mennyire fáj neki az, hogy Hoseok ilyet mondott neki, és még én se álltam ki mellette. Az álmosság lassan végig söpör az elmémen és magával ragadt a sötétség is.



Úgy sajnálom a húgomat, nem vállalhatja fel még önmagát, mert anyám állapotát maga elé helyezi. Én megígértem, hogy segíteni fogok neki, csak még azt nem, hogy hogyan. Betévedve egy kisebb szórakozó helyre csomó bulizó fiatalt láttok, aki jól érzik magukat, ohhh bár hát tényleg, most derültek ki az érettségi vizsga eredményei. Mégis észre veszek egy magányos fiatalt, ha jól hallottam már nem az első pohár alkohol van a szervezetébe. Én is iszok, csak mivel nem vagyok hozzá szokva ezért nagyon könnyen száll a fejembe. Lazán megyek oda a fiatal sráchoz.
-Csak így egyedül magányosan? - kérdezem tőle miközben mellé ülök - Nem unalmas? - kérdezem tovább vigyorogva, közbe ajkaimat harapdálom ami látom már kezd neki tetszeni, mert ő is kacér mosolyt felvéve fordul felém jobban.
-Most, hogy itt vagy talán nem lesz olyan unalmas - kuncog és kezével végig simít a combomon - Segítesz abba, hogy ne unatkozzak? - túr bele szőke tincsei közé én pedig karon ragadva vonszolom fel egy szobába. Amilyen szenvedélyes volt ez a srác, sokáig hiányozni fog. Hirtelen világít fel a telefonja, de a srác tovább alszik. Észre veszem, hogy egy Yoongi nevű gyerek ír neki, hogy jöjjön haza és ne aludjon senkinél mert következménye lesz ennek. Ohh csak nem a pasija? Hmm na mindegy, a nevét legalább megtudtam.
-Taehyung...



Zihálva kellek fel miközben próbálok mélyeket lélegezni. Basszus hát erre értette Yoongi akkor. Hogy nem szabad neki csak úgy össze feküdnie bárkivel, mert teherbe tud esni, én pedig még azt hittem, hogy a barátja Yoongi. Hát most már emlékszem, hogy is tudtam elfelejteni azt a csodás éjszakát? Na igen talán nem kellett volna annyit inni.
-Jungkook fent vagy? - kopog be Lisa szobám ajtaján, én viszont nem szólok egy szót se, hanem ki kellek az ágyból és a húgomat ki kerülve megyek le a nappaliba.
-Mi történt? - kérdezem mindenkitől, vagyis Yoongitól, Nayuntól és a húgomtól is - aki épp ebbe a pillanatban ért le - Hahó, megvan Taehyung?
-Igen - suttogja Yoongi miközben a telefont szorongatja.
-Akkor mond már hol van, megyek érte! - kapom ki a telefont a kezéből és elkezdem olvasni a szöveget.

Yoongi én ezt nem bírom tovább. Jungkook megtudta, hogy tőle vagyok terhes és most biztos rajtam röhög és tagadja, hogy hozzám ért volna. Megértem, hiszen biztos neki is nehéz elfogadni, hogy egy fiú vár tőle gyereket, sőt egyszere kettőt. Amúgy is van menyasszonya akit szeret én pedig csak egy kaland voltam neki aznap éjszaka, pedig ő még nem is sejti, hogy akkor vette el a szüzességem minden szempontból. Ne haragudjatok rá, ő nem tehet róla én nem vagyok elég erős. A mamáékhoz visszajöttem, akik először megijedtek, de miután megtudták mi történt, mellém álltak és mondták, hogy maradjak nyugodtan. Legkésőbb 4 hónap múlva megyek vissza Szöulba, de csak is a vizsgálatok miatt. Szeretlek titeket nagyon és vigyázzatok magatokra :) Jungkooknak üzenem:
Jungkook, ha hiszed ha nem, de szeretlek. Képes voltál elvarázsolni, legjobban akkor jöttem rá mikor mindenhol ott voltál velem és a bababoltba is úgy viselkedtél mintha az apjuk lennél, akkor még nem is tudtál semmit. Legyél boldog a menyasszonyoddal, a gyerekeket láthatod majd, mert addigra szerintem vissza költözök. Még nem tudom mit hozz a jövő, reméljük most már csak jót.
Addig is ölelek mindenkit!

Taehyung

-Nem, nem nem nem, ez nem lehet - borulok térdre és könnyeim, mint valami folyó úgy folynak végig az arcomon. - Taehyung, gyere vissza!! - ordítok akár egy  őrült és ebbe a pillanatban lépnek be a szüleim az ajtón.
-Fiam mi történt? Miért sír mindenki? - kérdezi meg anyám, de én csak sírva rohanok vissza a szobámba és az ágyba vettem magam. Istenem mit tettem, egy világi barom vagyok. Miért nem lehet vissza tekerni az időt, mindent másképp csinálnék. Hamarabb jönnék rá az érzéseimre, amikben most már kétségtelenül biztos vagyok.
-Én is szeretlek Taehyung, szeretni foglak míg haza nem jössz. – suttogom magam elé, és hála a sírásnak egy pillanat alatt alszom el ismét és az álmomban ott van Taehyung. Együtt vagyunk és remélem...ez az álmom valóra fog válni.