Amazing |Taekook| ✓

28 rész

Taehyung szemszögéből:


Megvan a katasztrófa. Miért is? Mert elkezdtük festeni a gyerekszobát, azaz csak Jungkook én pedig mondom mit hogyan csináljon. Jó munka felosztás mi? Hobi egy perce ment ki, hogy igyon egy pohár vizet, addig én itt maradtam morgóval, akinek ha nem jön össze semmi, akkor csak szid mindent és mindenkit össze vissza. Én már nem is szólok egy szót se, mert az előbb is még neki állt feljebb, nekem meg semmi kedvem nem volt vitázni. De érzem, hogy megint szakadni fog az a bizonyos cérna.
-Na jól van Jeon Jungkook, akkor én most itt hagylak a sok festékkel és alkatrésszel együtt, én nem fogok veled össze veszni, ha ideges vagy akkor hagyd abba, de már nem bírom ezt hallgatni. – oktatom ki csípőre tett kezekkel.
-Könnyű ott karba tett kézzel magyarázni, ahelyett, hogy te is csinálnál valamit. Tedd magad hasznossá! – veti oda nekem idegesen miközben az ágyhoz való utasítást olvasgatja.
-Nem a szolgád vagyok, hanem ha jól tudom a párod. Jó lenne ha nem üvöltenél velem főként ilyen állapotban. De te valahogy mindig elfelejted, mikor ideges vagy – vágom le az ecsetet a földre, majd hangosan trappolva hagyom el a szobát. Útközben össze futok Hobival, de őt is majdnem fellökőm ahogy jön velem szembe.
Mérgesen és egybe szomorúan dőlök le az ágyunkba. Egy két könnycsepp el is hagyja a szemem, de azonnal le is törlöm őket. Nem fogok emiatt sírni, nem is én voltam a hibás.
Simogatom a hasam és a babáknak kezdem el panaszolni, hogy milyen az apjuk.
-Jaj picikék, alig várom már, hogy itt legyetek. Cuki kis hangotokkal körbe lármázzátok az egész házat, csodálkozó szemeitekkel minden új dolgot észre vegyetek. Legalább mikor ilyenkor egyedül lennék ti jönnétek és már vidítanátok fel. Bár biztos, hogy egyikőtök Jungkookal lenne.
Halk kopogásra figyelek fel, de ha Jungkook az akkor már mehet is. De nagy meglepetésemre nem Jungkook jön be, hanem a rég elveszett bárányka.
-Szia öcsi – kukucskál be az ajtón Yoongi és úgy toporog, mint aki fél ide bejöni.
-Szia, miért nem jössz be? Félsz tőlem vagy mi? – kérdezem meg nevetve és csak viccnek szánom, de Yoongi nem nevet hanem ugyanazzal a komoly ábrázatával néz még mindig rám.
-Hát talán félni fogok ha elmondom, amit akarok – vakarja meg tarkóját és helyet foglal az ágy szélén. Jesszusom mit csinált?
-Mit csináltál? – kérdem, de ő még mindig néz mindenfelé, kivéve rám – Yoongi!
-Szerelmes lettem! – mondja ki gyorsan miközben szorosan zárja össze a szemeit és  testét mintha azt vallotta volna be nekem, hogy megölt valakit.
-Te jó ég Yoongi – fogom a fejem nevetve – Ezért miért kéne, hogy félj tőlem? – kérdezem értetlenül hiszen nem nagyon áll össze bennem a kép. Mitől fél?
-Hát, mert ez egy olyan személy akit te is ismersz – kezd el rébuszokba beszélni én pedig csak nézek, mint borjú az új kapura.
-Sok embert ismerek Yoongi, úgyhogy ne kertelj hanem mond ki a nevét – csapok rá a térdére, mire újra lehunyja a szemét és vesz egy nagy levegőt mielőtt újra megszólalna.
-Park Jimin – ejti ki a személy nevét, és így hirtelen be sem ugrik. De aztán egy hatalmas mosoly terül el az arcomon és nem szólva semmit ugrok bátyám ölébe – Nem is haragszol?
-Már miért haragudnék? Hiszen ez egy csodálatos hír, az a fiú olyan kedves, jó lelkű. Remekül választottál – dicsérem meg, de mégse csillog úgy a szeme, mint azt ahogyan én reméltem. – Mi a baj?
-Olyan nagy megkönnyebbülés ez nekem Tae, annyira féltem, hogy mit fogsz hozzá szólni. Ne kérdezd én se tudom miért gondoltam ezt, valahogy így jött. De akkor örülök, hogy nem vagy mérges. – mosolyodik el végre és egyszer csak a beszélgetést egy újabb kopogás zavarja meg.
-Kicsim figyelj ne ha... Oh szia Yoongi – jön be Jungkook bűnbánó fejjel, de mikor észre veszi, hogy nem vagyok egyedül rögtön magára ölti az áll vigyorát.
-Szia Kook, akkor én hagylak titeket. Szerintem nektek is van mit megbeszélni – simogatja meg a vállam, majd mielőtt kimenne még oda súg Jungkooknak valamit és elhagyja a szobát, így kettesben hagyva az én morgós párommal.
Én csak nézek rá direkt karba tett kézzel, de nem mozdul csak áll ott, mint egy kisgyerek az első óvodai napján. Pólója alját gyűrögeti miközben látszik rajta, hogy már jönne mellém, hogy adjon egy csókot, de nem mer.
-Akarsz valamit Jungkook? – mondom ki a nevét és direkt nem becézem ahogy szoktam.
-Ne hívj így – dobbant a lábával, mint egy hisztis kisgyerek és ő is maga elé teszi kezeit keresztbe ahogy én – Nekem más nevem van!
-Oh csak ugyan? Mi az? – pimaszkodok ahogy felkelek és elkezdek felé lassú léptekkel menni. Ő megejt egy félmosolyt mivel már érzi, hogy nem haragszom rá. Hiába, nem tudok rá sokáig haragudni.
-Hm...nyuszi – jön közelebb úgy, hogy kezeink érintik egymást – életem, szívem – teszi jobb kezét a derekamra, majd a ballal zárja körbe, így teljesen magához láncolva. – De talán a kedvencem az, hogy egy isten az ágyba – suttogja direkt a fülembe én pedig nevetve csapok a vállára és fonom karjaimat nyaka köré. – Most már nem haragszol? – dönti össze homlokunkat mire csak kuncogva rázom a fejem nemlegesen – Kíváncsi vagy a szobára? – csillan fel egyből a szeme az enyémmel párhuzamosan.
-Kész van? – kérdem izgatottan és miután bólint egyet már fogok is a kezére és úgy kezdem el húzni a kicsik szobája felé.
Mikor kinyitom az ajtót és körbe nézek, egyszere kezdek el mosolyogni és sírni is. Egyszerűen tökéletes, a két kisbaba ágy annyira aranyosan áll a szoba közepén, hogy elolvad a szívem mikor bele tekintek, így automatikusan oda képzelve a drágákat.
-Tetszik? – érzem meg erős karjait a derekam körül amibe boldogan és mosolyogva simulok bele.
-Tökéletes – fordulok felé, hogy egy csókot nyomjak ajkaira – Köszönöm!
-Én köszönöm neked. – ad puszit az orromra, majd lejjebb helyezi kezeit a hasamra – és nekik is.