Amazing |Taekook| ✓

33 rész

~2 év múlva~

Taehyung szemszögéből:


-Yuna légyszíves vedd fel a sáladat, vagy különben te nem jössz apa elé! – morgok most már a lányomra, aki még mindig fut össze-vissza és a ruháit szedi le magáról – Nem mondom még egyszer kisasszony! – emelem meg kicsit a hangomat és a kezénél fogva húzom az ajtóhoz, ahol szinte megmakacsolja magát, mert nem akarja felvenni a sálat – Légyszíves hercegnőm, hideg van kint sál nélkül megfázol. – mint akit kicserélték hirtelen, elveszi tőlem a sálat és ő maga tekerte a nyaka köré.
-Így? – kérdezi miközben pördül egyet a tengelye körül.
-Igen így, ügyes vagy – fogom meg pici kezét és Minho-ét aki nagyon elvan a Yeontan-al aki boldogan csóválja a farkát miközben játszanak vele. – Gyere Minho – kérem meg és azonnal oda adja pici kezét. Na hát van különbség a két kicsi közt az biztos. Yuna az aktívabb, a közvetlenebb, játékos. Minho pedig a csendesebb, kicsit félősebb gyerek, de a barátaival akiket a játszón ismert meg, azokkal nagyon közvetlen, a felnőtt idegenektől pedig fél, de már javul, azért ha mondjuk neki, hogy őt ismerjük, akkor köszön neki és ezt elég volt egyszer megtanítani.
-Apa dolgozik? – kérdezi Minho miközben csizmájával rugdalja a havat. Amúgy engem apunak, míg Jungkookot apának hívják, lehettem volna anya is, az se zavart volna, de Jungkook szerint, mivel férfi vagyok ezért legyek apu.
-Igen... oda megyünk – megyünk át a zebrán és ahogy megtanulták előtte mindkét oldalon körül néznek. Olyan okos mindkettő.
-Megint ott lesz az a csúnya néni? – kérdezi Yuna és rögtön beugrik Jungkook új asszisztense, aki egy ribanc. Mikor ott voltam a gyerekekkel akkor képes volt előttem flörtölni, mikor az egész cég tudja, hogy én kije vagyok Jungkooknak és, hogy van két gyereke is.
-Lehet, hogy ott lesz – suttogom szomorúan, mert volt már, hogy Jungkook csak így utána nézet, mikor a kisasszony épp a legrövidebb ruháit húzta magára. Nem akarok abba belegondolni, hogy mik történnek az irodába, csak egyet nagyon remélek, hogy nem csal meg és őszinte mindegyik csókja, amit add esténként. De bennem van az a félelem, hogy esetleg megunt és csak megtűr maga mellet. Félek bemenni, bevallom őszintén.
-Jó napot Mr. Kim – köszön Jennie akinek már vagy százszor elmondtam, hogy elég csak a Taehyung hiszen majdnem egyidősek vagyunk – Hát sziasztok kicsik – guggol le a kicsikhez, akik már rohannak is Jennie-hez, hogy adjanak neki egy-egy hatalmas puszit – Ha gondolod menj fel nyugodtan, most úgy sincs semmi dolgom, ha esetleg pedig lesz, akkor majd felviszem őket – ajánlja fel egyből, én pedig élek egy kicsit a lehetőséggel ugyanis muszáj, hogy megbeszéljünk. Már ha lehet és nincs a munkába temetve.
-Nincs fent? – utalok a kis cafkára, aki Jennie-nek se szimpatikus, már első megismerkedés óta.
-Valamiért elugrott, úgyhogy most nem lesz egy jó darabig, használd ki – paskolja meg a vállam, én pedig csak egy erőltetett mosollyal az arcomon köszönök el a kicsiktől.
Elinduluk felfelé, szinte rohanok a lépcső fokokon mire végre a célomhoz érek. Gyerünk Taehyung, most vagy soha!
Benyitok és hál istennek tényleg egyedül van. Ül a székébe és valamit nagyon írogat a laptopján, miközben kávéját issza. Észre sem vette, hogy itt vagyok.
-Szia édes – köszönök neki vidáman, mire ő ijedten pattan meg, és nem tudom hova tenni ezt a reakciót.
-Oh... szia életem – zavarodik össze egy pillanatra, de mint egy robot már mondja is a többit – Mizu? Gyerekek? – semmi csók, vagy puszi? De legalább a gyerekek iránt érdeklődik, ez az egy jó van benne.
-Lent vannak Jennie-vel – válaszolom meg kérdését, mire csak hümmög egyet majd folytatja tovább a gépelést. Most tényleg ezt fogja csinálni mintha itt se lennék? Egy könnycsepp indul meg a szememből, de még idejében letudom törölni, nehogy észre vegye, nem mintha annyira figyelne rám. Ahogy nyílik az ajtó én nem is várok többet, sírva hagyom ott és most gondolom meglepett arcot vág, hogy mégis mi bajom lett így hirtelen.
Hát szerinted mi Jeon Jungkook? Itt vagyok a párod, akihez úgymond majdnem három hónapja hozzá se érsz, néha mintha nem is léteznék, mégis mit gondoljon az ember?
Gyorsan fogom a gyerekeket és elindulunk haza felé. Elegem van az egészből, a legfontosabb, hogy valahogy megoldjam ha még lehet és, hogy a gyerekek ne vegyék észre az egészet. Bár biztos érzik a bajt, nem buták.


Csak azt nem értem, hogy Jungkook miért nem érzi a bajt?