You And Me [Yoongi Ff] | ✔️

21.

Végül elmentem. Hogy jól tettem e, vagy sem, azt még nem tudtam eldönteni. Egy részről igen, hisz végre újra láthattam anyát és beszélni is tudtam vele, ráadásul olyan hangnemben, amit még sosem tapasztaltam. Más részről viszont rossz húzás volt, mivel teljesen felkavarta az érzéseimet és most nem tudom, hogy el higyjem e amit mondott, vagy ne.

Alig aludtam valamit éjjel, csak forgolódtam és bámultam a plafont, túl ideges voltam.
Reggel hatkor magától kipattant a szemem és stressz levezetésképp elvittem Mackót sétálni. Nem ettem, nem ittam, csak gyorsan felöltöztem és ugyan semmi kedvem nem volt kora reggel a a sötétben kolbászolni az utcán, mégis jobb elfoglaltság volt, mint ülni a kanapén és bámulni ki a fejemből. Hideg volt, sötét volt, fújt a szél, mint a veszedelem, de nem bántam, legalább egy kicsit kiszellőztettem a fejemet.

Az asztma dokim asszisztense megdobott egy üzenettel, hogy emlékezetessen rá, hogy holnap kontroll. Természetesen elfelejtettem megnézni a papiromon, hogy mikor kell visszamenni, és mint kiderült holnap. Nagyszerű... Sang-ot felhivtam és közöltem vele, hogy a holnapi munkáimat rakassa át holnap utánra, mert nem megyek be dolgozni.

Otthon nem tudtam magammal mit kezdeni, annyira unatkoztam. Yoongi-t nem akartam zavarni, hisz tudtam, hogy ma egész nap a dalokon fog dolgozni, így eszem ágában sem volt felhívni őt, bár a lelkemre kötötte, hogy nyugodtan kereshetem, nem zavarom, de jobb a békesség.
A fiúkat sem akartam zargatni, nekik is volt elég dolguk. Haneul dolgozik, a menedzsereimet fárasztom eleget, úgyhogy maradt a tévé, amiben természetesen semmi nézhető nem volt.

Fél kettő volt. Az unalmamat felváltotta a tömör idegesség és indulásra készen álltam az ajtóban. A kutyusom érdeklődve figyelte, ahogy bámulom a bejáratot. Gondolkodtam. Törtem az agyamat, hogy kilépjek e, vagy pedig maradjak es hagyjam cserbe úgy, ahogy annak idején ő tette.

De végül, mint mindig, a szívem nyert, az agyam helyett.

A sálamat az arcomba húzva lépkedtem a tegnap anya által említett hely felé.
Vajon sokat változott? Nyolc év mégis csak sok idő, volt elég ideje átgondolni a dolgokat, átrágni magát mindenen, de mégis van egy olyan érzésem, hogy nem azért jött, hogy jóvá tegye az elcseszett esztendőket. Ha pedig mégis, és tévedek, akkor nagyon sokat kell azért harcolnia, hogy megbízzak benne.

Kettő előtt hat perccel már egy eldugott kis asztalnál ültem, aminek a környezetében senki nem volt. A kis kávézó teljesen üres volt, nem volt egy lélek sem ott a dolgozókon és rajtam kívül.

Az asztalon doboltam az ujjaimmal és a hatalmas ablakon bámultam ki, miközben a szállingózó hópihéket kémleltem, amikor az ajtó felett lévő kis csengő megszólalt, ezzel jelezve; vendég érkezett. Azonnal oda kaptam a fejemet és rögtön felismertem a női alakot, amely mélyen meghajolt a kasszás csávó előtt, körül nézett, majd amikor meglátott engem, arca meg enyhült, vett egy nagy levegőt és bizonytalanul elindult felém. Nem tudom miért, talán a felgyülemlett izgatottság miatt, de felálltam és vártam. Szívem hevesen kezdett dobogni, a torkom össze szorult, a szemeim megteltek könnyekkel, a lábaim remegni kezdtek. Már csak egy pár centi választott el bennünket egymástól. Anya tekintetét az enyémbe fúrta és kezét óvatosan az arcomra tette, majd közelebb vont magához és megölelt, amit egy kis habozás után viszonoztam. Furcsa volt. Régen szinte soha nem ölelt meg.

Sírtunk. Mind ketten. Csak álltunk és sírtunk. Nem érdekelt, hogy a dolgozók minket néznek, hogy mit mondanak rólunk. Abban a pillanatban, semmi nem zavart.

Percekkel később már a helyünkön ültünk, egymással szemben, de már nyugodtan.
Anya a kedvencét, egy hosszú kávét, én pedig egy cappuccino-t rendeltem. Nem szólaltunk meg, csak csendben iszogattuk a kesernyés löttyöt.
Külsőleg sokat változott, annyi szent. Sötét barna válláig erő dús haja kiengedve omlott le két füle mellett. Arca be volt esve, és ahogy elnéztem sokat fogyott, csak úgy mint én. Tekintete és arcvonásai közel sem voltak olyan szigorúak és ellenszenvesek, mint kis koromban. Sokkal inkább sugallták a kedvességet és szerénységet, ami teljesen új volt számomra. Talán megtanult szeretni az alatt az idő alatt, amíg nem találkoztunk? Lehet, hogy boldog életet él egy férfival és a második gyermekével.