You And Me [Yoongi Ff] | ✔️

16.

Kedden, kora reggel már elkészítették az összes szükséges vizsgálatot, amelyeknek estére meg is lett az eredményük. Semmi problémát nem fedeztek fel, ezért maradhat a gyógyszer, aminek nagyon örültem, hisz mióta ezt szedem napi egy rohamtól nincs több. Doktornő azt mondta, hogy ha nehéznek érzem a mellkasom, fáj, vagy szorít, akkor nyugodtan fújjak be a pipából.

Szerdán délelőtt a zárójelentéssel a kezemben távoztam az épületből. Mrs Kim-mel váltottam még pár szót indulás előtt. Azzal kezdte, hogy "én meg mondtam". Nos, igen. Ő meg mondta, hogy előbb utóbb meg gyógyulok. Ugyan nincs kőbe vésve, de elmondása szerint innen már  nincs sok hátra.

-Hogy érzed magad?-karolta át a vállamat Sang, miközben a kis busz felé igyekeztünk.

-Kiválóan-néztem rá nagy mosollyal az arcomon.

-Ennek örülök-biccentett jó kedvűen.

-Apád volt bent?-nyitotta ki nekem az ajót Kwang.

-Igen, de nagyjából öt perc erejéig-vontam vállat, miközben beültem a szokásos helyemre és köszöntem azoknak, akik bent voltak.

-Hogy hogy?-vonta fel szemöldökét Sang.

-Bejött és úgy tett, mintha semmi nem történt volna. És amióta megpofozott, csak egyszer beszéltünk, de azt is telefonon-meséltem.

-Tényleg?-lepődtek meg.

-Igen. De már kezdek hozzá szokni, hogy nincs családom-legyintettem.

-Akkor én mi vagyok?-vágott sértődött fejet Kwang.

-Tudod hogy értem-mosolyogtam.

-Tudom-bólintott.

-Ha nem téríted észhez, biztos, hogy még nagyobb hülyeségeket fog művelni-csóválta a fejét a másik menedzserem.

-Igen, de attól félek, hogy akkor teljesen meg romlik a kapcsolatunk.

-Próbáld szépen közölni vele.

-Olyat nem lehet-ráztam meg a fejemet.

-Akkor nem tudom. Csak óvatosan, nehogy megint megüssön.

-Jó-bólintottam.

A házamnál megállt a kisbusz, elköszöntem a menedzsereimtől, majd a sport táskámmal a vállamon beléptem az udvarra, ahol azonnal letámadott szeretett kutyusom.

-Te is hiányoztál-simogattam meg a fejét. Kinyitottam az ajtót és magam előtt beengedtem. Ledobtam a táskát az ajtó mellé, le rúgtam a cipőmet és le dőltem a kanapéra. Egy hétig semmi aktivitást nem produkáltam a közösségi oldalaimon, ezért gyorsan lőttem egy képet, ahol a hajam majdnem el takarja az egész fejemet és csak a bal arc felem látszik, ahol mosolyogva nézek a kamerába. Feltöltöttem mindenhova, és elnézést kértem, hogy nem posztoltam semmit, de "elfoglalt" votlam. Nos ez így nem teljesen igaz, de nem adtuk ki a betegségemet a világnak.

Egy darabig még lustálkodtam és simogattam Mackó pihe puha bundáját, majd erőt vettem magamon és át öltöztem valami kényelmesebb cuccba. Egy fehér kapucnis pulcsi, és egy fekete leggings. Bele bújtam a mamuszomba és a konyhába csoszogtam. Bele néztem a hűtőbe, de nem volt benne semmi ehető, pedig megjött az étvágyam. Ki rámoltam mindent és úgy döntöttem össze dobok valami ehetőt, addig amíg van miből.

Nem kívántam semmi normális kaját, ezért palacsintát csináltam. Ki szedtem pár darabot egy tányérra, hogy hűljön és előkészítettem a csoki öntetet, mert az a kedvencem. Mackónak a táljába pedig szórtam egy kis kutya kaját, hogy ne csak én egyek. Leültem a tévé elé, kényelembe helyeztem magam és be is takaróztam, errefel csengettek. Egy két mondatos tömény káromkodás után nagy nehezen fel tápászkodtam a helyemről és Mackót arrébb tolva a kezemmel, kinyitottam az ajtót. Maszk, sapi, napszemcsi. Megérkezett Yoongi.