You And Me [Yoongi Ff] | ✔️

32.

Nem is kellett találgatnom és még csak nem is voltam meglepődve, amikor egy fehér falú szobában ébredtem, hisz tudtam, hogy kórházban vagyok és azt is, hogy miért. Legalábbis sejtettem. Elájultam az oxigénhiány miatt, ami a hotel szobában ért, a sírás és a sokk miatt, amit az anyáról kiderült információ okozott.

Infúzió volt bekötve a bal karomba, az orromba pedig folyamatosan ment az oxigén.
Mellettem egy gép halkan csipogott, mérte a vérnyomásom és a pulzusom.

Rajtam kívül nem volt bent senki, egy kis szobában voltam, ahol az ágyon kívül egy szekrény, egy asztal és két szék kapott helyet. Apró volt, de a célnak megfelelt.

Az ajtó résnyire nyitva állt, és ha jól láttam egy testőr szobrozott előtte. Az egyik szék az ágyam mellett volt, ebből pedig arra következtettem, hogy valaki bent volt, de már kiment.

Fel akartam állni, hogy kimenjek és meg mozgássam egy kicsit a testemet, de az infúzió és az ujjamra erősített pulzus mérő vagy micsoda, ebben meggátolt, így hát maradtam a fenekemen.

Bal oldalamon az éjjeli szekrényemre volt téve a telefonom, de nem nyúltam hozzá. Nem akartam bekapcsolni, annak ellenére sem, hogy Yoongi valószínűleg halálra aggódja magát. Majd valamelyik menedzserem telefonjáról felhívom és megnyugtatom, hogy nincs semmi bajom, jól vagyok.

Nagyon reméltem, hogy mihamarabb kiengednek, hisz tudtam, semmi probléma nincs, csak az asztmám beütött. Folytatni akartam a munkámat és a világért nem akartam, hogy valami balul süljön el amiatt, hogy itt kötöttem ki. Mindennel kész akartam lenni időben, hogy még csak véletlenül se kelljen tovább maradni, vagy esetleg máskor vissza jönni.

Nyílt az ajtó és Sang lépett be rajta. Amikor meglátta, hogy az ágyban ülök és kíváncsi tekintettel pásztázom, azonnal oda sietett hozzám és aggódva kezdett el hozzám beszélni.

- MinJi, minden rendben? Hogy érzed magad? Nincs hányingered? Nem fáj a fejed? A lábad? A fogad? Nem szédülsz? - tette kezét a fejemre. Furcsán néztem rá, mivel szerintem egy kicsit túl reagálta.

- Minden rendben van, nincs semmi bajom - bólintottam.

- Biztos? - vonta fel magasra szemöldökét.

- Igen - biccentettem újra.

- Haneul és apád is keresett, a barátod pedig öt percenként küld sms-t, szóval ha majd egy kicsit jobban érzed magad, nem ártana velük beszélned - simogatta meg az arcomat.

- Már jól vagyok, csak az asztmám okozta az ájulást - forgattam szemeimet.

- Előbb szólok a dokinak - ment ki mosolyogva.

Nem is tudom mi lenne velem ilyen jólelkű, törődő menedzserek nélkül. Szeretem őket, nagyon jól kijövünk egymással és jól össze tudunk dolgozni. Az biztos, hogy még nekik is tartozom egy beszámolóval a történtekről, főleg a Sung-os dologról hátha tudnak valamilyen módon segíteni. Még mindig nem tudom, hogy mitévő legyek ezzel kapcsolatban, illetve azt sem döntöttem még el, hogy apával és anyával mikor és hogyan vitatom meg a korábban elhangzottakat. Ahj, annyi dolog van, és én mindet egyszerre szeretném megcsinálni.

Az orvos hamar el intézett, csak alá kellett írnom egy pár papírt, mivel elmondása szerint minden egyebet már lebeszélt a menedzsereimmel.

Semmi képpen nem engedtem, hogy benn tartásanak az éjszakára, hisz nem nyaralni voltam, hanem dolgoztam. Saját felelősségre így el is engedtek, azzal a feltétellel, ha a nap hátra lévő részében már nem csinálok semmit, csak fekszem.
Természetesen én ezt meg is fogadtam és gyorsan el is jöttünk, mielőtt még az orvos meggondolja magát.