Szjg: Cortez Lánya 1. || ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

December 20. szombat

Az utazás napja. Reggel izgatottan ébredtem, és kissé idegesen is, ugyanis Márk ráugrott az ágyamra, és konkrétan ki csikizett belőle.
- Normális vagy?! - kiáltottam rá halkan (lehet halkan kiáltani? - írói szerk.), amikor már nem fudokoltam a röhögéstől.
- Tíz órakor indul a gépünk, mert így kb. délután három-négy óra fele odaérünk New Yorkba. - mondta izgatottan, és kiment. Megfésültem a hajam, és egy kiló alapozó, és púderezés után (megjöttek a barátaim, a mitteszerek), raktam fel egy kis szájfényt, és szemceruzát, és felöltöztem. Egy hosszú, sötétkék farmert, és ezt a felsőt vettem fel:

A hajam hullámosan omlott a vállamra, amire félig ráhúztam a kapucnit.
- Apuuuu! - sikítottam.
- Mi történt? Pók? - rontott be rohanva apu, szinte beesett az ajtón.
- Nem, csak mikor odaérünk, akkor New Yorkban lesz három-négy óra vagy itt? - kérdeztem, miközben a piros, dobókockás fülbevalómat raktam be.
- New Yorkban. - felelte és ki is ment, majd visszajött. - bepakoltál már?
- Még nem. - szóltam, és nyakig behajoltam a ruhás szekrényembe, ahol a bőröndömet sejtettem, és meg is találtam.
- Úgy pakolj, hogy négy napra megyünk, ebből a negyedik nap éjszakáján jövünk vissza. Kilenc órát utazunk, egy óra múlva be kell csekkolnunk, siess! - sürgetett.
- Oké. - kezdtem el pakolgatni a ruháimat. Mindent beraktam, végül a notebookom, telefonom, zenelejátszóm, két könyvem, és kaját valamint kólát külön beledobtam egy kicsi Michael Kors hátizsákba:

Odakészítettem magamnak még egy az ágyhuzatommal megegyező  nyakpárnát is. Egyébként ilyen a bőröndöm:

Levittem a földszintre a cuccaim, és felhúztam a lábamra a piros lakk martens-em. Ugyanis rájöttem, hogy hideg van kint. A fehér, csípőben szűkített kabátomat is magamra vettem, majd kiléptem a hideg időbe. Remélem New Yorkban melegebb van. Hirtelen egy virágmintás kabátot láttam rohanni. Na nem növesztett lábat a kabát, csak Gréti futott felém a virágoskert dzsekijében.
- Regiii! - ugrott rám. - Majd sokat beszélünk jó? -
- Oké. - nevettem fel. Ekkor Gréti mögött az anyukája, vagyis Virág bukkant fel, szintén futva. Rajta szines kocka mintás kabát volt, majd a lány példáját követve ráugrott anyura.
- Vigyázzatok magatokra. - ölelt meg Virág engem is.
- Megígérjük. - bólintottam.
- Hé C. ! - kiáltottaa szembe szomszéd házánál, az ajtón dörömbölve Ricsi. Az ajtó kinyílt, és egy alacsony nénike lépett ki rajta. Vali néni.
- Csókolom, meg tetszik mondani, hol van Cortez? - kérdezte Ricsi. Vali néni ijedten nézett rá, majd felénk fordította a fejét.
- Vali néni, ne tessék megijedni, a raszta csak aput keresi. Bocsánat! - kiáltottam át a szembe szomszádunknak, mire Ricsi is észrevett minket.
- Ja, be tessék haragudni, rossz házhoz jöttem. Viszlát! - fordult meg röhögve Ricsi, és odajött hozzánk.
- Jó utat. - fogott kezet apuval és Márkkal.
- Kösz. - felelte apu.
- Áron? - suttogtam Grétinek.
- Danihoz ment. Majd hívj fel a ha megérkeztetek, oké? - ölelt meg mégegyszer.
- Oké. - engedtem el, és beültem a taxiba, ahová apuék már berakták a csomagokat. - Sziasztok! - intettem, és elindultunk a reptérre.
Becsekkoltunk, majd háromnegyed óra elteltével felszálltunk a gépre. Én pont az ablak mellé kerültem, mellettem egy idős bácsi aludt.  Mögöttem anyuék, előttem Márk.
- Elnézést! Uram! - bökdöste a bácsi vállát egy kb. velem egy idős srác, mire a férfi felkelt, és kérdőn nézett fel.
- Rossz helyre ült. Maga három sorral hátrébb ül. - magyarázta a fiú, mire szegény bácsi feltápászkodott és elment.
- Szia! - intett a srác, de mivel rájöttem, hogy még kilenc óráig itt fogunk ülni, úgy döntöttem megszívatom.
- Bonjour! - köszöntem vissza neki tökéletes francia kiejtéssel.
- Ó. - bolintott, mire kérdőn néztem rá, magamban vigyorogva.
- Qu'est ce que c'est? (Mi az?) - kérdeztem.
- Do you speak English? - kérdezte angolul.
- Ööö...No. - feleltem.
- Basszus. - motyogta, mire felröhögtem. - Min nevetsz?
- Semmin. Regina vagyok. - mutatkoztam be mostmár magyarul. Erre ő is elkezdett nevetni.
- Frankón elhittem hogy francia vagy. Hol tanultál meg ilyen jól beszélni? - kérdezte.
- A szüleim magyarok, de Franciaországba születtem, nyár végéig ott éltünk. - feleltem kedvesen.
- És amúgy beszélek angolul.
- Igen? - vigyorgott. - És jó vagy irodalomból?
- Igen. - mondtam értetlenül, mert nem értettem ez hogyan kapcsólodik ide.
- Akkor mondd fel nekem Petőfi életrajzát. - adta ki az utasítást. Gyorsan elhadartam, mindent tökéletes kiejtéssel, ahogyan apu tanította.
- Váó, ez nem semmi. - bólintott elismerően. - Azért ezt választottam, mert ebbőm az egy tantárgyból vagyok jó. Én Dávid vagyok. - mutatkozott be.
_____________ . . . . . . . _______________

Kilenc hosszú, és unalmas óra elteltével, New York-i idő szerint délután fél négykor szálltam le a gépről.
- Szia Dávid! - intettem az utastársamnak, majd megkerestem anyuékat.
- Mehetünk? - kérdezte anyu totál bezsongva. Ez velem se volt másképp.
Mindannyian bólintottunk, majd kiléptünk a reptérről. A hatalmas felhőkracolók, emberforgatagok, kivetítők közt egyszerűen fantasztikus volt. Elkezdett szállingózni a hó, így mosolyogva néztünk körbe. Az urak szélén sárga taxik tömege állt, pont mint a filmekben. Beszálltunk az egyikbe, amit apu elirányított a nagyiék címe alá. Kiderül hogy apu szülei nem éppen tériszonyosak, ugyanis fent laknak a hetediken(!). Szerencsére több lift is volt, így hamar felértünk. A nagyiék mindannyiunkat két puszoval köszöntöttek, ennyi idő után végre anyuval is megbékéltek, és megmutatták hogy néz ki a szobám. Az ajtóval szembe az egész falat beterítették a hataémas ablakok, nagy francia ágy, bézs színű falak, fehér bútorok. Gyorsan kipakoltam, és lementem a ház előtt lévő parkba.
Este nyolc-kilenc körül visszamentem, ettem, és Grétivel beszélgettem, aut leszámítva, hogy otthon épp hajnali két óra volt.