Szjg: Cortez Lánya 1. || ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

Május 16./2.rész

- Mikor vagyunk már ooott? - nyöszörgött Dani.
- Dani. Most szállunk le. - nézett rá unottan a mellette ülő Olivér, és beletúrt, szőke, göndör tincseibe. Elképesztően jól nézett ki.
- Ó. Oké. - nevetett fel. - Regsz, itt a tatyód. - vette le a csomagtartóról az utazótáskám.
- Köszi. - vettem el tőle.
- Gyerekek, mindenkinek megvan mindene? Leszállás van! - járt körbe köztünk Haller, nyomában Gazdaggal.
- Na, menjünk már! - zsongtam be.
Amikor mindenki összeszedte magát, és a cuccait, végre leszálltunk. A vasútállomástól két percre laktak Krisztáék, ezért szinte azonnal megérkeztünk. A hatalmas lovas tanya, hófehér, fa kerítésének tövébe ott várt ránk a keresztanyám.
- Regi! - ölelt meg.
- Szia Kriszta. - nevettem fel. - Ők itt az osztályom.
- Jó napot, Haller Endre vagyok. Osztályfőnök. - rázott kezett az ofő Krisztával. Ekkor Gazdag fontoskodva lépett előre.
- Üdvözlöm, Gazdag Márta, matematika tanár, jelen esetben pedig kísérő, de én a holnapi nap folyamán visszautazom Budára. - jelentette ki a tanárnő.
- Rendben, én Kriszta vagyok, mindenki tegezzen nyugodtan, menjünk is, a kedves tanároknak megmutatom a szobájukat, Regi addig ti nyugodtan hagyjátok a cuccokat a nappaliba, aztán menjetek le a medencéhez, mi is oda megyünk. A lovakat is megmutathatod, mindnekinek mutasd be a lovát, oké? - mosolygott Kriszta.
- Van medence? - tátotta el a száját Gréti.
- Persze - nevetett a keresztanyám.
- Okés. - bólintottam. A kövekkel díszített járdán sétáltunk a hatalmas házig, ahol az előszobában mindenki ledobta a táskáját, vagy bőröndjét, aztán a ház mögé mentünk. Krisztáéknak hatalmas területük van, van a ház mögött egy hatalmas medence, nem sokkal mellette a lovarda, és körülötte lovaglópályák is, ugyanis a nyári szünetben nagyin sok tábort szoktak csinálni itt. A másik irányba van egy kisebb veteményes föld, ahol jelenleg gyönyörű, sárga napraforgók pihennek, és mögötte egy gyümölcsös. A gyümölcsös mögött pedig egy kisebb tó pihen. Először a lovardába vittem a többieket, ahol azonnal lerohantam a lovam. Babe, az én szeretett angol telivérem.
- Szia, Babe - simogattam a nyakát, mire nyihogott egyet.
- Te Babe-nek hívod a lovadat? - röhögött ki Kristóf és Zsombi.
- Bajod? - vontam fel a fél szemöldököm. - Örülj annak, hogy a lovad pont olyan sötét, mint a ruhád. Vagy mint az agyad. - tettem csípőre a kezem.
- Uuuuu - huhogott Dani röhögöve a beszólásom hallattán. A rockerek csak vihogtak ezen, aztán elkezdték bökdösni az egyik ló, Szerkó orrát. A fekete telivér ezt nem sokáig bírta, egyik lábával elkezdte lökdösni az
ajtaját.
- Hagyjátok már szegééényt! - vinnyogott Gréti. Mindenkinek bemutattam a lovát, aztán már Kriszta is visszatért a tanárokkal.

                          * * * * *

Egész délelőtt lovagoltunk, és a medencében fürödtünk, közben Krisztával mi, lányok megfőztük az ebédet, amíg a fiúk lovat takarítottak. :)
Estefelé, amikor már eloltottuk a tábortüzet, és mindenki felvonult a szobájába, megcsörrent a telefonom.
- Na mi van, nem bírjátok ki nélkülünk? - köszöntöttem Olivért.
- Nem, kérlek, gyertek át most azonnal, mert meghalunk, ha nélkületek kell kibírnunk az estét - játszotta az agyát.
- Jó, de mit akartok csinálni? - kérdeztem.
- Felelsz vagy merszezni akarunk, de kint. - felelte.
- Aha. Oké, akkor öt perc múlva lent a lovardánál. - raktam le, és a kérdő tekintetű Bogihoz és Grétihez fordultam. - Olivérék felelsz vagy merszezni akarnak, úgyhogy megyünk le. - tájékoztattam őket.
- Rendiii. Akkor felveszem a margarétás pulcsiiim. - kutakodott Gréti a csíkos hátizsákjában. Gréti színes hátizsákokkal jött, hozott hatot, azt mondta minden napra külön táskába pakolt be, és egy pluszba pedig az egyéb dolgait. Miután megtalálta a pulcsiját, és Bogival mi is felöltöztünk(hosszú nadrág, vékony pulóver), lementünk a lovardához ahol Dani, Áron, Olivér, Ákos és Máté várt minket. 
- Ez több volt mint öt perc. - vonta fel fél szemöldökét Olivér, ami hogy őszinte legyek, eléggé megdobogtatta a szívem.
- Tudod barátom - tette Olivér vállára a kezét Dani - ha Regsz azt mondja öt perc, akkor az minimum tizenöt. - röhögtek ki engem.
- Hé! - löktem egyet Danin - nem is!
- De igen. Most bizonyult be. - bólintott Olivér mosolyogva, mire rajta is löktem egyet, de már én is nevettem.
- Na, és akkor most itt leülünk és játszunk? - kérdezte Ákos, aki kivételesen lerakta a telefonját. Később megtudtam, hogy csak azért, mert lemerült.
- Nem. Menjünk a tóhoz. - intettem a sötétbe a tó irányába.
- Itt tó is van?! - döbbent le Gréti.
- Igen. - kacagtam. Elsétáltunk a gyümölcsös mellett, ahol hallani lehetett a bogarak zümmögését, és addig mentünk, amíg el nem értük a tavat. A kis fából készült stégen egy körbe ültünk le, és a lámpaoszlopon lógó, fáklya alakú tartóban lévő villanykörte fényében figyeltük egymást.
- Ki kezd? - kérdezte Dani, a kezében az üveggel, majd amikor nem érkezett válasz ő maga forgatta meg a műanyag kólás üveget, amit természetesen tőlem csórt el. Hát persze hogy én húztam az első kört.
- Merek. - sóhajtottam félve.
- Hmmm.....akkor ez neked nem lesz olyan nehéz. Állj kézen, és miközben a stégen sétálsz körülöttünk, mondd fel a Reményhez első versszakát. - mondta Dani végül. Vállat vontam és egy menő flikkel(erről a mozdulatról videó a rész végén - írói szerk. ) átfordultam a kezemre, rögtön megtaláltam az egyensúlyom aztán óvatosan elkezdtem sétálni, miközben a verset mormoltam.
- Földiekkel játszó, égi tünemény... - kezdtem. Amint befejeztem a többiek megtapsoltak, én pedig csak visszaültem Gréti és Olivér közé a helyemre. Ezután egyre viccesebb feladatok jöttek, iszonyat sokat röhögtünk, Grétinek például le kellett vennie a zöld converse-ét, és bedobta a tóba aztán vissza kellett vennie, ezért amikor néha elkezdett szórakozni a lábával, csattogott benne a víz. Addig szórakoztunk, amíg egyszer csak egy nagy árnyék magasodott fölénk a sötétben.
- Még mindig itt ültök? Azt hittem már visszamentetek. - csodálkozott rajtunk Kriszta.
- Láttad amikor kijöttünk? - kérdezte Áron.
- Igen, még akkor mentem be a lovaktól, amikor láttam hogy elindultatok erre. - mosolygott. - De mostmár menjentek vissza, hajnali kettő van.
- Jézusom, jól elment az idő. - csodálkozott Bogi.
- Na, sipirc, mert idefagytok. - intett mosolyogva Kriszta.
- Ha szeretnéd, segítek, ha kell - fordultam a keresztanyámhoz.
- Nem, menj be te is - ölelt meg.
- Oké. - intettem, és ásítva értem be a többieket.
- Álmos vagy? - karolta át a vállam Olivér.
- Hmm...nem...- dőltem rá a vállára, és ott helyben el tudott volna nyomni az álom.
- Ja, azt látom - nevetett halkan.