Szjg: Cortez Lánya 1. || ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

Május 17. kedd

A hosszú éjszaka után reggel majd' meghaltunk. A hat órai kakas kukorékolás egyet jelentett. Reggel.  Akkora karikákkal a szemem alatt keltem, mint a fél ház, és ezzel a többiek se voltak másképpen.
- Nemá'! Én nem akarok lovat mosni! - hisztizett Dani, mire a fiúk azonnal egyetértően bólogattak.
- Hát drágáim, akkor ti ma nem lovagoltok ha nem tartjátok tisztán őket. - vont vállat Kriszta.
- Most mit kell úgy szenvedni? Csak simizni kell a lovat, aztán rá lehet ülni. - fordult Gréti a fiúkhoz vidáman. Végül szenvedve, de mindenki elfogadta a helyzetet. Reggelinél Gréti és Olivér közé ültem be, amit Áron valamiért nem nézett jó szemmel. Hát, aki ennyiszer tiport már a lelkembe, az ne várja hogy vele fogom jól érezni magam.
A fincsi, gőzölgő melegszendvicsem után facsartam narancsot(fő az egészség), aztán rájöttem, hogy nem ártana lecserélnem a pizsamám.
A tavaszi - lassan már nyári - hőség ma reggel sem kegyelmezett nekünk, a vékony, spagettipántos, terepmintás topom átizzadtam, fekete sortom teljesen felforrósodott, pedig még alig húsz perce voltunk kint.
A lovak hangosan jelezték nekünk nemtetszésüket, miszerint a friss vizük is megmelegedett. Valamennyien sóhajtva áltunk fel, és a hatalmas fémvödrökkel nyögdécselve cseréltük ki a vizet a kútnál.
- Hány fok van már? - szenvedett Gréti, majd fejét a fűbe nyomta, aminek hatására izzadástól csillogó arca teli lett fűszálakkal.
- Harminckettő - néztem meg a hőmérő higanyszálát, ami egyre csak felfelé szögdelt.
- Jézusom! És még csak 10:23 van! Mi lesz így délután? - emelte arca elé a kezét Bogi, és legyező mozdulatokkal próbálta hűsíteni bőrét.
- Csajok, nem jöttök?! - kiáltott nekünk Dani, aki már felpattant a lovára, úgy mint a többi fiú. A csapatuk összes tagjának a földön hevert a pólója, így indultak lovagolni.
- Húha, aztán ha bementek a faluba, a lányok el ne ájuljanak! - hallottam meg magunk mögül Kriszta jól ismert kacaját.
- Ne izgulj Kriszta, biztosíthatlak, hogy a lányokat tudjuk elsősegélyben részesíteni. Ismerem a szájon át lélegeztetés technikáját. Muhahaha - röhögött Dani, pont úgy, mint az apja.
- Lányok ti nem mentek? - fordult ezúttal felénk a keresztanyám.
- De megyünk! - pattantam fel, és Babe kantárjához nyúltam, ami eddig a füvön pihent. Szeretett lovam erre felnyihogott, ugyanis elszakítottam a finom ételtől - vagyis a fűtől - amit eddig zabált. Megsimogattam a nyakát, és felpattantam a hátára, ügyelve arra, hogy véletlen nehogy megrúgjam. Miután Gréti és Bogi is nyeregbe rázta magát, mindannyian elindultunk, hogy körbejárjuk a kis települést. A repedezett beton úton hangosan csattogott a patkók kopogása, ami megnyugtató hatással volt rám. A rövid, ötperces utat végignevettük, a hosszú,
búza és -kukoricatáblák a nevetésünktől zengtek. A falu szélén rögtön egy kis ital diszkont várt minket, ami előtt egy régi vaskorlát álldogált, a rozsda majd' ellepte, valószínűleg ide bicikliket támasztottak, most viszont magányosan pihent. Azonnal kihasználtuk az alkalmat, a tegnap megtanított csomózási módszerrel mind a tizenegy lovat kikötöttük. A fehér fa ajtóról már töredezett a festék, valószínűleg ezt sem akkor építették.
- Jó napot! - kiáltottuk belépve, mire az alacsony pult mögül egy szintén alacsony néni bukkant fel.
- Szervusztok aranyoskáim! Ugye milyen hőség van kint? Nehezen lehet bírni - mosolygott aranyosan. Arcán megfeszültek a nevetőráncok, vidáman nézett végig rajtunk. Páran meglepődve néztek a néni közvetlensége miatt, de gyorsan felodódtunk, és válaszoltunk neki.
- Hjajj, el sem tetszik képzelni, mennyire meleg van! - sóhajtotta Olivér. Szétszóródtunk a kis üzletben, hogy friss, és hideg üdítőkhöz jussunk, végül mégis mindannyian a Topjoy-nál maradtunk. Egybe fizettük az egészet, és mikor levettem a pultról az italom, a néni végigmért, majd felvont szemöldökkel nézett rám.
- Valami.....valami baj van? - kérdeztem félve.
- Hogy is hívnak, kedvesem? - méregette az arcom.
- Regina. Antai-Kelemen Regina vagyok. - mutatkoztam be.
- Regikém! Hát nem emlékszel rám? Mindig az unokámmal játszottatok! Én vagyok a Manci néni! - ölelt magához az aprócska hölgy.
- De, emlékszem! - kerekedett ki a szemem. - Nagyon megtetszett változni! Ha nem mondja nem tűnik fel!
- Na ugye! Na, nem mentek el a kicsikémhez? Biztos szívesen látna! - nevetett rám, és egy pillanatra még mindig annak a fiatalos, hiperaktív nőnek tűnt, aki nyolc éves koromban volt.
- Rendben, majd elmegyünk hozzá! - kezdtem búcsúzkodni, ugyanis a többiek már kint vártak - Csókolom! - intettem, és kiléptem a diszkont ajtaján. - Bocsi srácok. - kötöttem le a rozsdás korlátról Babe kantárját, és felpattantam a hátára.
- Most akkor hova menjünk? - kérdezte Olivér.
- Nagy baj lenne ha elmennénk ahhoz a barátomhoz, aki a néni unokája? - kérdeztem reménykedve.
- Nem, menjünk, úgysincs más dolgunk - vont vállat Ákos, aki Mátéval együtt végre képes volt letenni a telefonját, és igazi életet élni.
- Oké. Ha minden igaz, arra lesz - intettem jobbra, és ezzel együtt Babe-et is arra vezényeltem.
...

- Ez az. - szálltam le Babe-ról a fehér vaskapus ház előtt, amin zöld futónövények, és gyönyörű, színes rózsa bokrok csüngtek. A szépen ívelt vaskapu mögött ott magasodott a krémszínű, visszafogott, mégis szép és kissé elegáns ház. A legtöbb ablakban sárga és rózsaszín virágok illatoztak, a teraszon két szék pihent, a köztük lévő asztalon gőzölgő kávé várta a gazdáját. Talán ez volt a legszebb ház a faluban, csengőt mégsem találtam. Régen se volt csengő, akkor még nem volt ennyire benőve növényekkel a kerítés, és befértünk egy nagyobb résen. A többiek kérdőn ácsorogtak mellettem.
- Regi. - bökte meg a vállam Olivér.
- Tessék? - kérdeztem, és még mindig az udvart fürkésztem, hátha meglátok valakit.
- Esetleg nem akarsz bekiabálni? - mosolygott.
- Ó. Tényleg. Rendben. - nevettem fel a saját bénaságomon. Kiáltásra nyitottam a számat, de ekkor nyílt a ház ajtaja, és egy velem egyidős, barna hajú lány lépett ki rajta. Tincsei néhány helyen hófehéren virítottak, ahogy a fél szemöldöke is. Pont mint kiskorunkban. Meglepődve nézett minket, de mikor mosolyogva intettem neki, úgy, hogy három ujjamat összezártam, ámulva nézett. Igen, ezt még nyolc évesen fejlesztettük ki, hogy sose felejtsük el egymást. Rami döbbenten sétált le a teraszról, a macskaköves úton, egészen a kapuig.
- Re....Regi? - nézett rám.
- Szia Rami. - mosolyogtam rá.
- Úristen! - borult a nyakamba. - El se hiszem!
Amikor végre elengedtük egymást a többiek meglepődve nézték a különleges lányt.
- Dani vagyok - tárta ki a kezét Dani, hátha ő is kap ölelést, ezzel pedig fejbe verte Ákost. Mindenki hangos  röhögésben tört ki, Ákos pedig hitetlenkedve bámult Danira.
- Na, én nem kapok ölelést? - kérdezte csábos mosolyra húzva a száját Dani.
- Hm..de, adhatok egyet mindenkinek. - vont vállat, és végigölelte a nagy társaságunkat. Amikor elért Danihoz, halkan a fülébe suttogott.
- Ne haragudj, de nem vagy az esetem. - mondta úgy, hogy csak Dani meg én hallottuk.
- Srácok, ő itt Rami, Rami ők itt a srácok. - mutattam be őket :) - osztálykiránduláson vagyunk itt, a nagyid mondta, hogy itt vagy.
- Jézus, ugye nem égetett le? - nevetett.
- Áh, nem, megúsztad. - vigyorogtam. - jössz velünk?
- Krisztához? Persze! - egyezett bele.
- Ülhetsz a lovamra. - vonogatta a szemöldökét Dani, mire Rami röhögve felpattant mögém.
...

- Kriszta!!!! - üvöltöttem, ahogy visszaértünk a hatalmas tanyába.
- Itt vagyok!!! - kiáltott vissza a medencétől integetve. - nem csobbantok egyet?
- Oké!! - ordítottuk mindannyian, ahelyett, hogy odamentünk volna hozzá. Beléptünk a házba, mindenki a szobája felé vette az irányt. Gréti, én, Bogi és Rami is ugyanabba a szobába, vagyis eredetileg az enyémbe léptünk be. A fehér falakkal szemben a bútorok színesek voltak, a púder, és a szürke szín dominált leginkább. A hatalmas franciaágyon kívül - ahol Bogi és én aludtunk -, még volt egy széles, szürke heverő, ahol Gréti foglalt helyet. Mindannyian egyesével bevonultunk a fürdőbe, hogy átvegyük a fürdőruhánkat.
- Lányok! - állított meg minket Rami. - nekem nincs itt a fürdőruhám.
- Nem baj, adok! - léptem a szekrényhez. - szín?
- Bordó van? - lesett be a szekrénybe.
- Tessék - nyomtam a kezébe egy bordó, nyakpántos bikinit.
- Szuper, köszi! - ment be a fürdőbe.
Ahogy elkészültünk, egy-egy törölközővel lesiettünk a hullámzó vizű medencéhez. A fiúk épp ekkor ugrottak bele, minket pedig lecsapott a víz.
- Mi van, hideg volt? - Dani röhögve felénk fordult, és mégjobban lecsapott minket.
- Ha harc, hát legyen harc! - ezzel a kijelentéssel Rami rám nézett és egyszerre beugrottunk a medencébe.