Verses kötet

Bolond Elme

Régen a világot feketében láttam,
Keserű, fájdalmas íz világban.
Majd jöttél te és beszinezted azt,
Édes ízek jöttek majd a fájdalmas ízek elillantak.

Mit régen szörnyűnek gondoltam,
Csak az elemém játszott a kósza gondolatokkal.
És a világ jó,
Boldog, öröm,
de be kellett láttnom,
Hogy elmém újból játékba űz.

S mikor te elmentél a színek eltűntek,
Keseregve keresgéltem keserű világban, de színeket sehol se találtam.

Mikor rád gondoltam arcod eltűnt,
Ki lehet ez a furcsa arc?
Aztán rá eszméltem, hogy
Sose voltál az enyém,
Sőt nem is ismerltelek.
Az elmém megint játékot űz.

A sötét képzeletem, amely téged
alkotott,
Álom vagy valóság?
Szívem remeg, lelkem üvölt,
Ez a kegyetlen valóság.

Fekete a táj, amit együtt néztünk,
Fekete minden, amit veled néztem.
De valahogy az emlékeimben tündökölsz, ragyogsz, és nem tudom
Az elmém miért játszik ilyen kósza gondokkal.

Hol vannak a színek?
Hol van az az édes íz?
Miért vitted el magaddal?
Újból keserű ízek, amiket nem szeretek.
Téged szeretlek. A te édes, mámorító világod.

S szeretném, hogy elmém ne játszadózon.
Ha beteg is vagyok, te gyógyíts meg.
Gyógyisd meg a szívem, sőt nem,
Az egész lényemet.
S végül láttam a színeket,
Meggyógyultam.
S végül siromig kísért a tudat, hogy mellettem vagy.