Verses kötet

Mentsváram

Hideg van odakint.
És fehér minden.
Tél van ott kint.
Fázom. S magány uralkodik.

Süt a nap. Meleg van. Pedig csak a boltig mentem.
Hogy lehet ez?

Vágyakozva nézem a boldog embereket,
Kik beszélgetve, kézen fogva valahova igyekeznek.
De téged sose látlak.
Pedig igyekszem.
S ha szemem könnytől is ázik,
Téged felismerlek még a homályban is.

Ha lennél valakim látnálak-e?
Vajon jönnél hozzám sietve?
Aggódnál ha nem venném fel?
S szeretnél-e ha megtudnád igazi énemet?
Ki sötétben ül,
Az életet nem remélve s várja, hogy valaki keresse.
S legyen az a szomszéd, postás akár egy barát.

Az üresség érzése hagyjon el s én elengedem hisz nem szeretem, mint tégedet.

S legyél a mentsváram,
Ha bármi baj van karjaidba hulljak, hogy érintésedtől áram ütés kapjak.
Legyél ki kezem erősen szorítja és ha arcom könnyek is borítják,
Egy öleléssel vígasztalj.

Csak legyél váram, mi mindentől megóv, és ments meg magamtól mielőtt galibát okozok.
Ha a rossz kedv maga alá is temet ne enged!
Húzz fel és gyötörj a felszínen, mint sem a pokolban kelljen.

Hidd el utána százszor boldogabb leszek.
Leszek csak legyél mellettem s maradj velem.
Talán én is boldog lehetek s nem csak ablakból nézegetem az embereket.