Verses kötet

Múzsa

Kinek írjam verseim?
Hisz nincs ki imponáljon.
Így hogy álljak meg a lábamon?
Kiről írjam soraim?
Már rég elhagyott.
Nincs Múzsám,
Ki ihletne,
nincs ki imponálna mikor el kéne.
Mint festőnek a szerelme kit vászonra penget,
Teste gyenge vonalait és ha nincs is ott vele még is emlékszik minden apró részletre.
S nekem te vagy a vászon mire alapozók,
Szép lassúságal írom eme versszakot.
Gyötrelemes az írás, hogy nem vagy már,
S nem találom a szavakat, amik nehezkedtek rám.
Hol vagy Múzsám?
Kinek írok így?
Én édes Múzsám.
Annyira hiányzol!
Gyere és hagyj költsek tovább!
Érzem egyre távolabb vagyok,
S nem megy már a vers írás.
Leteszem tollam míg nem keresnek a szavak,
Végül feladom Múzsa nélkül.
Kiadok egy irományt mi külsőre talán verszerű, közben meg csak gondolataim cafatokban lógnak.
Utoljára kérlek én...
Édes, Drága Múzsám! Gyere vissza hozzám!
Nem megy ez nélküled már.