The Resurrected Phoenix - Az Elveszett Iker II. Könyv (BEFEJEZETT)

8.fejezet

Szent szavak igazi hitt, könnybe vegyül s boldogít.

Georgenak földbegyökerezett a lába a nehéz faajtó előtt. Várt. Nem tudta pontosan mire. De azon törte az agyát, hogy vajon mi várhat rá az ajtó túloldalán. Azzal ugyan tisztába volt, hogy Dumbeldore professzor az igazgató. Azt viszont nem tudta, hogy miket fog meg tudni. És ez az ami igazán aggasztotta. S bár nagyon kíváncsi volt, mégis félt az igazságtól. Félt attól, hogy valami olyat fog halkani, amire egyáltalán nincs készen. És igazából azt sem érti teljesen, hogy McGalagony professzor minek küldi őt az igazgatóhoz. Hiszen ezuttal nem követett el egyetlen csínytevést sem.

Sosem tudom meg, ha nem megyek be! - gondolta George és kettőt koppintott a faajtón.

Pár pillanat múltán egy szelíd, de barátságos hang szól az ajtó túloldaláról.

- Szabad! - mondta Dumbledore professzor.

George megragadta az ólomkilincset és lenyomva azt benyitott az irodába.

- Jó napot professzor úr! - köszöntötte George az igazgatót, aki épp az iróasztala mögött ült nehéz arany székében, bíbor köpenybe burkolózva, és a Reggeli Profétát olvasta. Ahogyan George belépett az igazgató lehajtotta a kezében tartott újságot, hogy égszínkék íriszével megszemlélje a jövevényt félhold alakú szemüvege alatt.

- Jó napot, Mr.Weasley. - mosolyodott el az igazgató és lehelyezte az újságot az asztalra. Intett kezével a szék felé majd kitartva a mozdulatott azt mondta:

- Sejtettem, hogy nemsokára ellátogat hozzám. - szólt sejtelmesen. - Kérem foglaljon helyett.

George hosszú léptekkel közeledett a szék felé, majd ráült, és mogyoróbarna szemeivel gyanakodva kémlelte az igazgatót. Dumbledore ugyanazzal a tekintettel kémlelte őt.

- Ha jól tudom, mondani akarsz valamit. - szólalt meg végül Dumbledore, miután látta, hogy George nem igazán akart belekezdeni mondandójába. - Hát mondd bátran. Ám nem ígérhetem, hogy megfelelő magarázattal tudok szolgálni.

George összeráncolta a szemöldökét. Vajon akkor mi értelme itt lennen? - tette fel a kérdést magában a fiú, de a végén mégis erőt vett magán és kiöntötte szíve fájdalmát az igazgatónak. Elmondta neki, hogy Katniss ma mit mondott neki, és azt is hozzá tette, hogy igenis nagyon félti a lányt, de ő nen engedi, hogy segítsen neki, ma pedig még egy rossz pojénja miatt még ki is akad rá.

- Értem. - biccentett az igazgató és összefonta ujjait maga előtt és az asztalára helyezte kezeit. - Türelmesnek kell lenni Katnissel, Mr.Weasley. Katniss nem tudja pontosan, hogy mit csinál, és azt sem tudja még egyenlőre, hogy kire támaszkodhat. Mégha tudja is, hogy maga támogatja. - Tette még hozzá az idős varázsló mielőtt még George közbevágott volna.

George feje szomorúan kókadt le. Nem szeret várni. De ha másért nem is akkor Katnissért megéri várni. De ha ilyen sok időt kell töltsön a tanulással, mikor marad ideje arra, hogy rá is gondoljon?

- Mégis mire kell felkészítenie őt professzor úr? - kérdezte hirtelen George és felkapva a fejét Dumbledore nézett. Dumbeldore egy pillantra meghökkent a kérdés hallatán de hamar rendezte vonásait és mosolyogva válaszolt.

- Arra, hogy ráléphessen a saját újára. - válaszolta a professzor George szemeibe mélyesztve saját röngen szemeit, melyben egy csepnyi huncutság fénye ragyogott. De utána egy hirtelen váltás következett be, mert Dumbledore elkapta tekintetét a vörös loboncú férfiúról és szemlélőre vette az egyik aranyosan csillogó kattogó szerkenytyűjét, ami történetesen egy óra volt, bár hogy pintosan mit is mutatott az csak is Dumbledore tudhatta, mert ilyen sok mutatót, élő ember, egy órán még nem látott. - Hogy el szaladt az idő! - Kiáltott fel hirtelen az igazgató és arcára ismét visszakerült a bohokás igazgató álcája, pont az a fajta, amilyennek a diákok látják. - Most menjen kérem, Mr.Weasley és vacsora közben gondolkozzon el azon amit ma önnek mondtam. További szép estét!