The Resurrected Phoenix - Az Elveszett Iker II. Könyv (BEFEJEZETT)

18.fejezet

Járom a táncot a penge élén, fennt is meg lennt is rám találhat. Erre meg arra össze-vissza, s mi lessz a vége Merlin se tudja!

Amikor megérkeztem Dumbledore irodájába az öreg levédte a szobáját majd otthagyott, hogy mehessen gyülni a tanárokkal. Nem igen füllött hozzá a foga, szívesebben eszegetett volna egy kis édességet és olvasott volna könyvet, de hát a kötelesség az kötelesség.

Ezuttal már könnyebben láttam neki a feladatnak, és nem is ütöttem ki magam mint előzőleg. Visszatértem 1945 Franciaországába.

Reggel volt. Ismét a roxforti ruhám volt rajtam a barna pedig ami tegnap, azaz ma - fene essen az idő eltolódásba! - rajtam volt az ágyam melett pihent egy széken. Gyorsan átöltöztem és kissé fáradt arccal álltam tükör elé.

- Mi a... - csodálkoztam hangosan, ugyanis az íróasztal fölött csüngő fakeretes tükörben nem voltam látható. - Hát ez csodás!

Hirtelen megfogtam a roxforti ruhámat és a tükör elé emeltem. Az látható volt, s csak úgy csüngött a levegőben. Na jó, akkor keressünk egy embert aki belém botlik. Hmmm...

###

Sikeres akcióm volt a konyhában, ugyanis hál'Merlinnek van egy manója a családnak, aki ugyan egy kicsit meglepődött hirtelen feltűnésem miatt, de kedvesen megkínált egy bögrécske kávéval. Miközben a kávémmal az asztalnál csücsültem, a házimanó hölgyike csendesen dudolászott a konyhában.

Nem sokára elém jött, és mély meghajlást mutatott be.

- Kis úrnőm, óhajt valami reggelit? - kérdezte amikor felemelkedett. - Bármit szívesen elkészítek magácskának.

- Köszönöm de nem. - mondtam mosolyogva. - Nem szoktam reggelizni.

A manó bólintott, de mielőtt visszaindult volna a konyhába mégegszer felém fordult.

- Ha bármit óhajtana a kisasszony, szóljon azonnal Doronak, és Doro azonnal ott terem. - mondta lelkesen. Cérnavékony hangja és egyenletes arca miatt egyből arra következtettem, hogy még nagyon fiatal.

- Köszönöm, Doro. - mosolyogtam rá.

A manó ezután elhagyta az étkezőt én pedig tovább szürcsölgettem a kávémat. A nemsokára történő ebéden gondolkoztam. Ugyanis fogalmam sincs, hogyan kell ebben a világban egy aglegénnyel úgy lenni, hogy félre ne értelmezzen. Igazából azt sem tudom, hogy pontosan mit kéne tegyek. De valami még mindig bűzlik. Ugyanis nem tudom, hogy Dumbeldore mi a szentséges griffmadárnak küldött pont ide! Ez is egy lecke lenne talán? Valamit amit meg kell tanulnom, hogy Voldemorttal könnyebb legyen? Ám a jelenlegi helyzetemet elnézve nem igen tudom, hogy fognak hasznomra válni az ilyen dolgok.

A nagy gondolkodásomban észre sem vettem, hogy a konyha már csaknem tele volt. Mattias és Léa is az asztalnál ült már. Az előbbi valami francia újságot olvasta az utóbbi pedig épp most jött be a konyhából.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rájuk. Mattias kibújt újsága mögül és kedvesen rám mosolygott.

- Neked is, gyermekem! - mosolyodott rám atyaisan. - Úgy el gondolkoztál, hogy inkább nem is zavartalak. Hiszen minden szó fölösleges lett volna.

- Elnézést. - sütöttem le a szemem és szidtam magam, hogy nem figyeltem jobban. Pedig igencsak jó lett volna. Ha így elgondolkozok mindig hamarabb fogok egy átkot kapni az arcomba mint egyébként.

- Szervusz, mademoiselle Kat! - mosolygott rám Léa, miközben egy tálca inycsiklandozóan rám meredő kajával szlalomozott ki a konyhából.

- Doro említette, hogy nem evett egy falatott sem chéri, és mivel nem sokára elmegyünk a talárszatba, nem ártana egy kis étel. - mondta szigorúan Léa.