The Resurrected Phoenix - Az Elveszett Iker II. Könyv (BEFEJEZETT)

Epilógus

Repül madárka, repül, messzeségben repül. Még nem tudja ő sem, hogy a jótett hogyan térül.

Nagyon sokáig volt bűntudatom, amiért pont most szakítottam, Viktorral. De mindent elmagyaráztam neki, ahogy illik. Régisen leírtam neki, hogy mit miért teszek egy levélben. Azt is, hogy egyszer majd, egy másik életben, nagyon szívesen leszek csak az övé. De most, amikor így gyülekeznek a fellegek felettem nem sodorhatom magammal a vesztembe. A levelemben megfosztottam a Főnix Rendjében betöltött jelenlegi poziciójától. Magyarán mondva minden lehetséges módon megakadályoztam, hogy találkozhassunk. Őszíntén megvallva ha akartam volna se tudtam volna úgy találkozni vele, hogy magánál van. És én tiszta lappal szerettem volna kezdeni a szünetet. Ha a gyógyítónak igaza van, akkor hallotta, hogy elbúcsúztam tőle és érezte ahogyan egy utolsó csókot nyomtam cserepes ajkaira.

Nem kértem meg, hogy ne haragudjon rám, sőt azt se kértem, hogy várjon rám. Csak azt az egyet kértem a levélben, hogy ne felejtsen el. Ugyanis én nem fogom.

- Kész az ebéd, bogaram! - hallottam meg nagyanyám hangját a házból. Nyáron gyünyörő Bulgária. Lejöttem ide, hogy egy hetet nyugodtan tölthessek egykori családom körében, még mielőtt belevetem magam a sötétségbe. Abba a sötétségbe amibe bele születtem, és ami megajándékozott engem ama átok/áldás-val, amire nem biztos, hogy köszönetet mondok valaha is.

Elmorzsoltam egy könnycseppet Viktorra gondolva, majd felálltam a fűből. A hatalmas jegenyefa adott árnyékot nekem, ezen a verőfényes, meleg nyári napon. A nyári szünet magával hozta a tikkasztó meleget, az utcákon csoprotosuló gyermekzsivajt és egy kis szertetet. Sikeresen letettem az RBF vizsgáimat utolagosan, és meg kell hogy mondjam, egyáltalán nem jöttem ki a formámból. Mondjuk Hermione keze is benne volt a dologban. A lány segített két nap alatt felkészülni szinte az összes vizsgámra. Ahogyan a ház felé fordultam, nagyapa épp ebben a pillantban bicegett ki onnan. Én is, ahogyan ő is egy botra támaszkodva közelítettük meg egymást. Ő azért bicegett, mert két hete leesett a létráról én pedig még mindig a minisztériumi incidens miatt. Főnix ezt azzal magyarázta, hogy a testem probálja feldolgozni, hogy nem halt meg, hanem él. Ahhoz pedig idő kell, hogy feldolgozza.

- A két bicebóca. - kuncogtam fel amikor megálltunk egymással szemben. - Ha jól sejtem, valamikor olvastad nekem ezt a mesét Bogár Bárd meséi közül, ugye, Atanast nagyapa?

- Neked minden mesét olvastam kis csillagom, ami létezett a viálgon! - vigyorgott rám nagyapa szélesen. Majd arca elkomolyodott és úgy mért végig engem, mintha nyitot könyv lennék előtte.

- Amikor legutoljára találkoztunk... - kezdte az öregem megfontolt hangon. - Seggbe kellet rúgjalak, hogy ismét önmagad légy.

Elmosolyodtam a szóhasználata hallatán, de hát mit cifrázzunk? Az öregnek teljesen igaza van. Aznap tényleg szükségem volt egy kis lelkifröcsre.

- Most viszont teljesen más vagy, mint akkor. - folytatta Atanast nagyapa. - Van benned erő és tartás. Mégis itt keseregsz, mintha legalábbis letörték volna az egyik szárnyad.

Elképesztő, hogy mennyire képes átlátni rajtam. Ezt egyszerűen nem hiszem el!

- Majdnem az történt nagyapa. Csak, hogy épp hátat kellet fordítsak a szerelemnek. - válaszoltam meg az öregem fel nem tett kérdését.

Ruben édesapjának szeme elkerekedett. Szinte láttam ahogyan forognak és kattognak fejében a fogaskerekek. De nem kellet sokat várjak arra, hogy az öregem ismét megszólaljon. Előtte viszont mégegyszer végigvezette rajtam a tekintetét.

- Vagy úgy... - mormogta Atanast az orra alatt, de nem elég halkan ahhoz, hogy a főnix hallásomon túljárjon. - Így már mindent értek. Ha jól sejtem te vagy az az ember aki a kém szerpét fogja betölteni a háborúban, ennél fogva pedig vezetni is fogod a fény emberienk maroknyi kis csapatát.