The Resurrected Phoenix - Az Elveszett Iker II. Könyv (BEFEJEZETT)

27.fejezet

Repűléshez szárny való, nehéz szívhez könny való.

Hamar eltelt az idő, miután karácsony után visszamentünk a suliba. Umbrige szokás szerint egy kicseszett nyanya. Harry általánosságban hősködik, én meg több életet élek egyszerre. Viktor és én sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Ez mondjuk annak is köszönhető, hogy az edzések miatt sok időt töltünk együtt. A külön óráimnak vége. Csak az oklumencia, az SVK és az animágia maradt.

Viktor és Perslus egyre jobban kezdik megkedvelni egymást. Ezt tartom a lefurcsábbnak az elmúlt hónapokban. Közös témájuk általános jellegűen a szakirodalom. A kviddicset viszont Vikky megtanulta, hogy nem szabad szóba hozni. A fekete mágia, amit Perselus "oklumencia" néven tanít nekem konkrétan felemészti az összes energiámat. A mosott rongyot nem lehet hozzám hasonlítani. Ja és persze ne felejtsem el, hogy ott vannak a DS edzések. A srácok lehetetlenül ügyesek! No, persze nem azt mondom, hogy nem próbálgatják a tűrőképességemet. De már legalább azt észre veszik, hogyha kezd szakadni a cérna. Legmagyobb sajnálatomra, már nem tartanak ki azok a falak amik év elején. Elkezdtek kiismerni. Persze nem teljesen, de már most jobban ismernek mint bárki más az iskolában. Azért mégis a legfurább, nagyon rég volt látomásom. Persze ez a mai nap, megváltozik. Éppen DS edzés volt.

- Ne ronsd már el az örömünket, Harry! - korholta Cho az öcsémet. Jelenlegi felállásban nem lehet eldönteni, hogy ezek ketten együtt vannak vagy sem. Az én reményeim szerint, nem. - Nézd, milyen szép!

- Nem az a dolga, hogy szép legyen, hanem, hogy megvédjen! - morogtam az orrom alatt fagyosan. Megforgattam a szememet.

Harry, ügyet sem vetve az én morgásomra megoldásokon törte a buksiát.

- Kellene egy mumus, vagy valami... én is azon tanultam. Meg kellett idéznem egy patrónust, miközben a mumus a dementor alakját öltötte...

- Jujj, de hát az nagyon félelmetes lenne! - sápítozott bolond szobatársam, Levender. Akinek ahelyett, hogy előbukkant volna a patrónusa, csak ezüstös füstfelhők jelentek meg.

Mielőtt tovább hallgattam volna sápítozni, úgy döntöttem, hogy itt az ideje odébb állnon. Neville, akin a legnagyobb változások mentek végbe a hónapok alatt, most megint szinte ugyanott tartott mint első edzésen. Azaz sehol.

- Valami örömteli dologra kell gondolnod - probálkoztam tovább búzdítani.

- Próbálok - nyögte keserűen a fiú.

Csiklandozni kezdte az alkarom a főnix toll. Dumbledore üzen nekem. Ebben a pillanatban viszont kinyílt majd bezárult a Szükség Szobájának ajtaja. Harryvel össze pillantottunk. Nem láttuk, hogy ki jött be. A szabad kezemet gyorsan az alkaromra szorítottam, hátha ezzel el tudom rejteni valamelyest a ficánkoló főnixet.

Dobby jelent meg előttünk. A manó félt. Kicsit sem nyugtatott meg ezzel. Főleg, hogy a szemem egy pár pillantra elhomályosúlt.

Harryt bőröndel áll a Roxmortsi pályaudvaron. Arcán a düh és a dac vegyes érzelmei tükröződnek.

Hermione Ron vállára dölve sír. A vörös hajú fiú esetlenül ölelte át barátnője vállát, miközben ő maga is a sírás határán volt.

Ginny átkoz és rombol, majd még egy kép vele ahol a karja vérzik. Egy penge van a kezében. Merlinre! Vágja magát!

Dumbledore fel alá járkál az irodájában. Dühös és aggódik. Méthetetlenül.