Baby Boy-Xiuchen[Hun]

32. rész

Kim Jongdae szemszöge

Már februárt írunk, vagyis két hete nem hallottam Minseok felől. Lassan három. Rengeteg napba telt, mire felmelegedtem és újra emberi hőmérsékletű lett a testem. Igen, csak sajnos egyre jobban emelkedett az és belázasodtam. Aztán jön a ráadás: torokgyulladás és megfázás is. Szóval a mai nap hivatalosan is a hetedik napja, hogy fekvőbeteg vagyok.

- Jó reggelt. Hoztam csirkés ráment, mert úgy tudom, azt szereted. - lépett be az ideiglenes szobámba Yixing egy tálcával a kezében. Letette azt az asztalra, felültetett, majd az ölembe tette. A pálcikákat is a kezembe adta és megmérte a lázamat.

- Junmyeon? - kérdeztem két falat közben.

- Bázison van.

Válaszától felcsillant a szemem. Akkor, ha hazajön, tudni fog valamit mondani Minseokról!

- Ne örülj ennyire. Biztos nem szokott le róla. Ismerem Minseokot. Nem fogja megtenni senki ottani kedvéért. Ha ez most tetszik neki, akkor nincs megállj. - ingatta a fejét. - Még mindig magas a lázad. - sóhajtott. - Hozok teát.

- Még értem se tenné meg? - motyogtam, mikor visszajött.

- Ismertem egy embert, akire mindig hallgatott. A legjobb barátja. Ha ő azt mondta neki, ne, akkor nem tette meg. Ha azt mondta neki, jó lenne, ha az lenne, úgy tette. Mindig hallgatott rá. Csak miután meghalt, már nem volt senki, aki ennyire uralhatta volna a cselekedeteit. Kivétel te. - bökött felém. - Rád hallgat. Junmyeon mondta, hogy mikor Sehunhoz kellett csalnod, kétségek nélkül beleegyezett az utazásba, holott, ha tudta volna, mire készülsz, inkább marad otthon. Hallgat rád. Szóval nem tudom, hogy érted lemondana-e a drogozásról.

- Miért szokott rá egyáltalán? - kapartam ki a maradékot a tányérból és azt is megettem.

- Arról nem tudunk semmit. Még Junmyeonnak és Chanyeolnak se mondta el. De van egy olyan érzésem, hogy veled kapcsolatos az a dolog, ami ezt okozta. Na, de idd meg gyorsan a teát, mert mennem kell. - állt fel mellőlem.

Kezembe vettem a poharat és kiittam gyorsan a tartalmát. Elköszöntünk egymástól, majd ő távozott, én pedig lefeküdtem. Tényleg én vagyok a hibás mindezért? De mit tettem? Nem emlékszem semmi olyan dologra, amivel nagyon megbántottam volna és utána nem kértem tőle bocsánatot. Vagy akaratomon kívül tettem? Vagy... Tud valamiről?! Mégis miről? Nem csináltam semmi olyan dolgot Sehun óta. És nem is akarok. Minseok, mit tudsz, amit én nem?

---

Kisírt szemekkel ébredtem föl. Igen, rémálmom volt és igen, nem ez az első alkalom. Sétálni akartam, de zúgott a fejem. Viszont ez nem akadályozott meg benne. Felkeltem az ágyból és szédelegve az ajtóhoz mentem. Belekapaszkodtam az ajtófélfába, viszont sajnos ez se volt elég. Emelkedni kezdtek a falak aztán, mikor a földre estem, akkor jöttem rá, hogy én zuhantam.

- Faszomat! - tettem volna finoman a kezemet homlokomra, viszont túl nagy lendülettel indítottam el azt, mert fejemre csaptam. - Aish!

Megfordultam és feltoltam magamat a földről. A fal segítségével két lábra álltam és megindultam a lépcső irányába. A tetején megtorpantam és lenéztem. Hirtelen rohadt hosszúnak tűnt. Nem érdekelt. Megfogtam a korlátot és lassan lépkedve elindultam lefelé. Tudtam, hogy valami van velem, mert nem úgy emlékeztem, hogy ilyen hosszú lett volna a lépcső. Rosszul léphettem vagy megcsúszhattam, mert elkezdtem zuhanni az alja felé. Viszont nem estem nagyot, mint ahogy azt vártam. Két rohadt izmos kar elkapott. Még Minseokénál is izmosabb volt. Megemeltem a fejemet és felegyenesedtem.

- Bazdmeg.

Ez volt az a szó, ami először az eszembe jutott. Nem tudom, hogy mi lehet velem, de már hallucinálok is. Nem valaki más karjaiba estem, hanem Minseok, izmosabb karjaiba estem.

- Hello Jongdae! Végre felébredtél! - jelent meg Yixing mosolyogva.

- Három napja aludtál és már kezdtünk aggódni érted. Minden rendben? - nézett rám aggódva Junmyeon.

- Nincs. - ráztam a fejem, amitől jobban szédülni kezdtem. - Zúg a fejem és hallucinálok.

- Már miért tennéd azt?

- Itt van Minseok. Meg hosszúnak láttam a lépcsőt. - pislogtam nagyokat.

- Nem képzelődsz. Minseok tényleg itt van, bár a lépcsős dologra nem tudok mit mondani. - mondta Yixing, miközben Junmyeon a homlokomra tette a kezét.

- Tűzforró.

Ezt hallottam utoljára. Mintha megsüketültem volna, egyetlen egy hangot sem hallottam. Junmyeon és Yixing nagyban beszéltek hozzám, majd egymáshoz, végül elmentek valahova. Bágyadt szemekkel néztem előre a néma Minseokra. Sokkal izmosabb volt, ahhoz képest, ahogy utoljára láttam. Teste állásából rájöttem, hogy változhatott. Nem feszülten állt ott, sokkal nyugodtabb és lazább volt. Hirtelen közeledni kezdett a mellkasa, mire felemeltem a kezeimet. Teste tenyeremhez simult és pislogva feljebb néztem. Nyaka valamiért sebes volt egy csíkban, ami elég rondán nézett ki. Szemeim feljebb tévedtek először ajkaira, majd arca minden részletén végig haladva, gyönyörű, csillogó, barna szemeibe néztem. Jobb kezével arcomra simított, én pedig egyből lehunytam a szemeimet. Hiányzott. Eszméletlenül hiányzott. Úgyhogy nagyon remélem, hogy nem csak beugrott ide látogatóba, hogy aztán ismét ne lássam hetekig.

Tenyere hirtelen eltűnt arcomról, ahogy mellkasa is kezeimről, mire lassan megemeltem szemhéjaimat. Minseokot Junmyeon váltotta le és nekem magyarázva, a fejemre kötött egy rohadt hideg kendőt.

- Ezt idd meg. - tért vissza a hallásom, ezért a hang irányába néztem. Yixing tartott felém egy bögrét, amit elvettem és belekortyoltam. Még nagyon forró volt, sajnos. Pedig finom.

- Mióta lázas? - kérdezte Minseok. Na, jó. Most csak a betegségem miatt hallom szexibbnek a hangját, vagy azt is megváltoztatta?

- Másfél hete, viszont a megfázás és torokgyulladás miatt még jobban megemelkedett a láza. - magyarázott Yixing.

- Próbáljuk levinni, hiszen, ha most még magasabb lesz a láza, kórházba kell vinned. - mondta Junmyeon.

- Épphogy nincs a halálós zónában?

Minseok hangjában színtiszta aggódást hallottam. A mellettem lévő bólintott, mire Minseok rám nézett. Megint a teába kortyoltam, de nem szakítottam meg vele a szemkontaktust.

- Sajnálok mindent, amit veled tettem.

Hangján hallottam, hogy feszült, de nem mutatta ki. Kívül inkább a félelem tükröződött. Azt hiszi, szakítani fogok vele...

- Meggyógyultál? - engedtem lejjebb a bögrét.

- Ha a drogra gondoltál, akkor igen, leszoktam róla. Egy kis segítséggel. - pillantott egy apró mosollyal az arcán Junmyeonra.

- Miért drogoztál egyáltalán?

Kérdésem elhangzása után, eltűnt a mosolya és lehajtotta a fejét. Remegő lábakkal, mivel alig volt bennem erő, elé lépkedtem.

- Miért tetted ezt? - nyúltam arca felé, hogy megemeljem, de elkapta a kezemet és magától nézett rám.

- Mert... Mert ideges voltam. És csalódott. Nem éreztem magamat neked valónak. Nem éreztem magamat elég jónak. Hányszor betegedtél le, miattam? Hányszor öltek meg majdnem, miattam? Hányszor bántottalak meg? Há-

Befogtam a száját. Szóval ez volt az oka, hogy a drog felé nyúlt. Halványan elmosolyodtam.

- Hülye vagy. Nálad nem is tudnék jobb embert magam mellé képzelni. Senki sem tökéletes. Én se vagyok az. Te se. Junmyeon se. Baekhyun se. A világon nem létezik olyan ember, aki tökéletes lenne. De én így szeretlek. Te mindig azt mondod, hogy osszam meg veled a gondolataim. Mostantól te is tedd ezt, jó? Nem akarom, hogy megint valami rosszat tegyél. - simítottam az arcára. Szúrta a kezemet valami. Viszont nem volt időm gondolkodni, mivel ajkaimra hajolt. Megint szúrt valami, ezért elváltam tőle.

- Beteg vagyok. - suttogtam.

- Én pedig mondtam már, hogy ez nem érdekel. - hajolt ismét a számhoz, miközben átölelte a derekamat. Valami nagyon szúr.

[Vihar előtti Chend.😊😊]