Baby Boy-Xiuchen[Hun]

49. rész

Kim Jongdae szemszöge

Olyan gyorsan teltek a napok, hogy hamar a nyaralás végéhez értünk. És, hogy én ezt honnan tudom? Tegnap mondta el Minseok, hogy a mai nap az utolsó nap. Korábban fent voltam, mint szoktam, de nem akartam a mozgolódásommal felébreszteni. Lassú szívverését hallgatva néztem ki az ablakon, a tengerre. A jakuzzis eset után pár nappal berángatott a vízbe. Féltem, hogy megfulladok vagy elvisz valami, amin először egy jót röhögött, majd mikor leesett neki, nem poénkodtam, karjaiban vitt a vízbe. Nagyon beljebb se mentünk a kérésemre, ami pont jó volt. Seok magához ölelve húzgált a vízben. Az emlék hatására elmosolyodtam.

Oké, már nem bírom. Ki akarok menni és közelebbről csodálni a tájat, még az utolsó nap.

Lassan felkeltem Minseokról, magamra kaptam egy inget és kisétáltam a partra, hogy ott leüljek a homokba. Soha nem hittem volna, hogy a kapcsolatunk végre stabilan fog futni. A kisiklott vonat ismét a sínekre került. Nem is akárhogy. Én meg nem akartam jönni, mert azt hittem, itt csak… Igen, hogy kizárólag durván fog bánni velem. Ami végül is nem történt meg. A saját butaságom miatt horzsoltam le a hátam, ami hál’ isten már begyógyult. Maximum akkor fájt valamim, ha előtte lévő nap kicsit elvesztettük a fejünket. Egyik este az ágyat is majdnem összetörtük… Nem tudom, mit fog szólni ehhez a bácsi, remélem, nem lesz annyira dühös.

- Azt hittem elszöksz, mint az első nap. – csókolt a nyakamba Minnie hirtelen.

Ijedtségem után elmosolyodtam a gesztusától és lehúztam magam mellé, hogy megcsókoljam.

- Maximum leláncolnám magam, hogy itt maradhassak. Gyönyörű ez a látvány. – dőltem neki.

- Ide költöznél? – karolta át a derekam.

- Nem. Koreában van minden, ami fontos. Baekhyun és Jonghwa.

- Szóval én nem vagyok fontos. – bólintott.

- Azt kérdezted, ide költöznék-e. Igen, veled. Nélküled nem megyek sehova. Mindig melletted szeretnék lenni. Azt hittem, ezt tudtad.. – húzódtam el tőle piszkálódásból.

- Nem! Megértettem! – rántott vissza és szorosan magához ölelt.

Arcomat nyakába fúrtam és így viszonoztam egy nagy, letörölhetetlen mosollyal az arcomon. Csakhogy kis idő múlva kényelmetlenné vált a póz, ezért az ölébe ültem. Ő meg hátra dőlt velem, a homokba.

- Jongdae..

- Igen? – toltam fel magam a mellkasán, hogy szemébe nézzek.

- Szeretlek.

Csillogtak a szemei. Ilyen vele eddig soha nem fordult elő. Ezért is kerekedtek ki a szemeim, amitől ijedten pillantott rám.

- B-baj van ezzel…?

És még dadog is!

- Minnie! – hajoltam boldogan szájához.

Ő viszont eltolt és felült így a lábai közé kerültem derekáról.

- De nem. Rosszat mondtam? Miért vágtál olyan, arcot?

Teljesen elsápadt, mire azonnal megráztam a fejem és pofijára tettem a kezem.

- Csillogtak a szemeid. Ilyet soha nem láttam nálad. – mosolyogtam. – És dadogtál is. Cukiii.

- Nem! Ezt nem mondod el Chanyeoléknak!

- Mert? Chanról is tudom, hogy van már aranyos oldala, Baekhyun miatt.

- Édessé tettél. – ölelt meg.