Baby Boy-Xiuchen[Hun]

18. rész

Kim Jongdae szemszöge

Mikor megállt az autó és Minseok elengedte a kezemet, hirtelen kedvem támadt visszaautózni a házhoz, hogy újra összekulcsoljuk az ujjainkat. Azonban a valóság teljesen más volt. Kiszálltam az autóból és háttal vártam Minseokot. Nem fogok ezentúl a szemébe nézni. Nemsokára halott lesz. Mindez miattam.

- Baj van? Rosszul vagy a kaja miatt? - lépett elém aggódva gondolataim fő személye.

- Nem. Csak kicsit elfáradtam.

- Pedig rövid volt az út. - mosolygott. - Na, merre menjünk? - fordult a nagy gazok felé.

Ez felettébb jó kérdés. Be a gazokon keresztül...a hova is? Sehun hol akar találkozni? Amint kimondtam magamban a nevét ezerrel verni kezdett a szívem és megindultam egyenesen.

Minseok némán követett. Nem is sejtette, miért indultam meg ennyire. Ha tudná... Most mit tegyek?

- Végre. - söpörtem le a gatyámról a növénydarabokat, mikor kiértünk onnan.

- Ezt a nadrágot mikor vetted? - hallottam meg Minseok fura hangját mögülem.

Felegyenesedtem. Basszus! Bepucsítottam neki! Rohadt kabát! Miért nem hosszabb?!

- Öhm... Baekhyun tegnap a kezembe nyomta. Gondoltam, ma tesztelem, hogy kényelmes-e. - fordultam meg, hogy ránézzek. Ennyit arról, hogy nem nézek a szemeibe.

- Tanulhatnál Baekhyuntől egy-két dolgot. - nézett el rólam.

- Szóval szerinted nem vagyok elég jó.

Eggyel több ok, hogy Sehun minél hamarabb megjelenjen. Nézelődni kezdtem. Hol vagy már?!

- Nem ezt mondtam. - hallottam meg nagyon közelről a hangját, ezért oldalra fordítottam a fejemet. - Baekhyun például könnyen megbocsájt Chanyeolnak. - mondta az arcomtól pár centire.

Elléptem tőle és elindultam... Előre.

- Tudtommal most te vagy az, aki utál. Nem pedig én.

Elkapta a karomat és magához húzott. Már nyílt a szája, hogy mondjon valamit, de ekkor egy lassú tapsot hallottunk meg. Mindketten arra néztünk és láss csodát. Sehun volt az. Szívem nagyon gyorsan vert és a levegőt is kapkodni kezdtem.

- Mint egy elcsépelt szappanopera. Mit akartál vele csinálni, Minseok? Megbaszni a gazok között? Ennyire kegyetlen nem lehetsz. - állt meg tőlünk körülbelül három méterre.

Testem legszívesebben odaszaladt volna és követelte volna a csókját. Az agyam mégis azt súgta, Minseokkal biztonságosabb. A szívem pedig a kettő között vacillált.

- Nem állt szándékomban ilyet tenni. Te mit keresel itt? Neked a sírodban kellene feküdnöd. - döntötte hátamat a mellkasának és át akarta karolni a derekamat, de ellöktem a kezét. Kitapogatta volna a fegyvert!

Kézmozdulatom azonban eléggé félre érthető lehetett. Minseok érdeklődve nézett rám, én viszont meg se mertem szólalni.

- Látod? Ellök magától. Pedig én tettem rosszat vele. Én bántalmaztam mind lelkileg, mind testileg egy hétig. Mégis téged lök el. - nevetett gúnyosan.

- Téged is ellökne!

Az a baj, ha úgy ölel meg, hogy a pisztolyt nem tapogatja ki, nem fogom ellökni, Minseok. Idegesen ökölbe szorítottam hideg kezeimet és a földre néztem.

- Szerintem, nem. Kipróbáljuk?

- Az hiányzik, hogy újra a kezedbe adjam! Egyszer véletlen elengedtem, többször nem fogom! - mondta dühösen Minseok.