Baby Boy-Xiuchen[Hun]

53. rész

Kim Jongdae szemszöge 

Órákon keresztül imádkoztam, hogy ez csak álom legyen és felkelve Minseok karjaiban legyek. Sajnos azonban tudtam, hogy ez a csúf valóság. A valóság, melyben vagy én, vagy a húgom meg fog halni. Tudtam, hogy Seoknak nagyon hiányoznék, de reménykedtem, hogy Hwat válassza és őt menti meg. Fordított esetben… Nem lennék annyira boldog. 

Lehajtott fejjel gondolkoztam, mégis hogyan jutottam el idáig. Hogy lehet egy békés közegből halálközeli élményekbe kerülni? Ja, megvan. Nem kellett volna összejönni egy illegális kereskedésekből élő pasival. Bár visszagondolva, szerintem ugyanúgy őt választanám. Egyszerűen nem tudok nélküle élni. Meglehet, egy kicsit örültem is annak, hogy kirángatott a szürke napjaimból és elkezdte beszínezni azokat. Igaz, talán a piros különböző árnyalatai picit többet lettek használva a kelleténél, de… Ez jár ezzel az élettel. Én viszont kibírom. Tovább akarok élni ebben. Muszáj megszöknöm innen! De hogy? Áll kint egy őr az ajtó előtt. Mikor megvertek csak ketten voltak bent. Ha sikerülne elvenni a fegyvert az egyiktől, lelőhetem vele mindkettőt. Azonban a zaj miatt az őr is be fog törni, tehát őt is le kell lőnöm. Utána jön a futás, egészen a kijáratig, ha elkapnak…. Elkapnak… Olyan nem lehet. Remélem sok töltény lesz a fegyverben. Sokra lesz szükségem, főleg, hogy én nem tudok pontosan célozni. Istenem, embereket fogok ölni..! Még a gondolattól is elfehéredtem és pánik tört rám. Képtelen leszek megszökni. Egy bogárnak se tudnék ártani!

Hirtelen kivágódott az ajtó és belépett rajta egy ember. Csak egy. Több nem. Az őr utána becsukta az ajtót. Leguggolt hozzám és megemelte a fejemet.

- Hát, ez a napod is eljött. – Kérdőn pillantottam rá. – Sokat számíthattál Minseoknak, ha téged dobott el. – nevetett és felállt. 

Megnyugodtam. Viszont ez azt is jelentette, hogy Minseok valahogy ide fog jönni. Azaz, lehet, szökés közben bele futok. Felrántott a földről.

- A főnök szeretne még veled beszélni a halálod előtt, szóval gyere. – fogta meg a karomat. Én az oldalamhoz szorítottam kézfejét és megpördülve, mellkassal előre a falnak nyomtam. Az oldalába könyököltem, hogy kicsit összegörnyedjen, majd hátra lendítettem a fejem. Mindketten a földre estünk, bár az ok nem egyezett. Nekem fájni kezdett a fejem, ő pedig elájult. 

Testéhez másztam, megkerestem a kését és elvágtam a kötelet vele. Szabaddá vált kezemmel letéptem a számon lévő ragasztót - amit a fotó után tettek rám -, majd megfogtam a fegyvert. Felálltam a földről és az ajtóhoz siettem.

Az őrt hogyan tudnám csendben leszedni? Az ajtót csak kívülről lehet nyitni. Jelezni kell neki, hogy nyissa ki és… Meg van! Ha nem lát senkit, beljebb lép én pedig leszúrhatom! Vettem egy mély levegőt, lassan kifújtam és erőteljesen kopogtam a fémen. A nyíló ajtó mögé bújtam és vártam. Valamit kérdezett kínaiul, majd láttam, hogy árnyéka növekedni kezdett. Szívem ezerrel vert és azon aggódtam, túl hangosan lélegeztem, mikor megjelent és lebukhattam. De nem. Hezitálás nélkül tarkójába mélyesztettem a kést és elrántottam tőle a fegyvert. A nyakához kapott, földre esett és tátogva nézett engem, viszont hang nem jött ki a száján. Lassan lecsukódtak szemei és örök álomba merült. Reszketni kezdtem, amikor tudatosult bennem, hogy megöltem valakit. Jongdae. Önvédelem volt. Ha nem teszed meg, akkor ő ölt volna meg. Minseok szavai visszhangoztak a fejemben, amitől kicsit felerősödtem és hátat fordítva nekik az ajtóhoz mentem. Lassan kinéztem a folyosóra, de sehol nem láttam senkit. Már léptem volna ki, mikor eszembe jutott, hogy csak fegyvert hoztam magammal. A kés viszont halkabb és eddig azzal öltem feltűnésmentesen. Visszaosontam a testekhez és egy zsebkést vettem magamhoz. Úgy tartottam, mintha az életem múlt volna rajta. Vagy az is?