Baby Boy-Xiuchen[Hun]

37. rész

Kim Jongdae szemszöge

- Azt mondtad, hogy pár perc és átöltözöl. – állt fel Minseok a kanapéról, fejét ingatva.

- Nem találtam a pulóverem! – mentegetőztem.

- Ne veszekedjetek már megint! Te pedig ezt mind idd meg a gyógyszerekkel. – adott Junmyeon nekem pár bogyót is egy teával.

- Ha azok miatt lesz rosszul...

- Nem lesz az. Aztán pihenjétek ki magatokat! – vette vissza a bögrét. – És ne veszekedjetek.

- Most miért rám nézel? – háborodott fel Seok.

- Mert csak. Na, nyomás! – hessegetett ki minket a házukból.

- De a cuccaim... – motyogtam a zárt ajtónak.

- Azokat már rég a csomagtartóba tettem. Gyere. – fogta meg a kezemet, de én egyből elrántottam onnan. Lesokkolva meredt rám, de nem foglalkoztam vele, helyette beültem az autóba és bekötöttem magamat.

Miután magához tért, beszállt mellém és elindultunk. Nem néztem rá. Direkt néztem kifelé az ablakon.

- Dae. – szólt hozzám, mikor megálltunk egy pirosnál. – Ezt Noona küldi. – adott át egy dobozt.

Kíváncsian nyitottam fel a tetejét és felcsillant a szemem a rágcsálnivalókat látva. Meg se kérdeztem, hogy ehetek-e az autóban, beleharaptam az egyikbe. Azért igyekeztem a morzsákat csak a dobozba szórni...

- Meg kell állnunk tankolni, addig szeretnél Baekhyunnel beszélni? – kérdezte, mire bólintottam. Odaadta a telefonját, kiszállt az autóból és én azonnal Baek nevét kezdtem el keresni. De nem találtam. Chanyeolét viszont igen, ezért rányomtam a hívásra és ő másodperceken belül fel is vette.

- Minseok? Gond van?

- Jongdae vagyok. – tájékoztattam, még mielőtt olyan beszédbe kezdene, amit nekem nem kellene hallanom.

- Oh, szia Dae. Baj van? Vagy miért Minseok telefonjáról hívsz?

- Az enyém elveszett. És ő mondta, hogy beszéljek Baekkel, viszont az ő telefonszámát nem találtam.

- Értem. Várj. – mondta, majd gondolom eltartotta a telefont, mivel az utána lévő üvöltéstől nem szakadt be a dobhártyám... annyira. – Baekhyunnie! Jongdae van a vonalban!

- Megyek~! – hallatszódott egyre közelebbről a hangja, végül pedig a mikrofonba szólt bele. – Szia, Dae! Olyan rég beszéltünk! Mesélj valamit!

- Baekhyun, én nem akarok menni... – motyogtam. – Jaj, te nem is tudod, hogy elmegyünk.

- De tudom.

- Mi?! Honnan? – kerekedtek ki a szemeim. A csodálkozásom miatt pedig majdnem kiborítottam a dobozból a sütiket. Inkább be is zártam, nehogy véletlen tényleg megtörténjen.

- Minseoktól. Jongdae. Figyelj rám. Tudom, hogy bepánikoltál. Tudom, hogy nem akarsz vele érintkezni. Tudom, hogy egy kicsit még most is félsz tőle. De! Nem is sejted mennyit készült erre az útra. Kérlek, ne tartózkodj tőle. Próbálj meg feloldódni, az mindkettőtöknek jó lesz. Értve vagyok?

- Akkor is félek.

- Jongdae! Figyelj, ha bármi olyan dolgot akar tenni, csörgess meg minket és megyünk hozzátok, rendben?

Sejtettem, hogy ahova megyünk az nem a szomszédban lesz. Hanem több órás útra. Baekhyun mégis repülőre ülne csak, hogy megvédjen engem.

Hirtelen Minseok beszállt mellém az autóba, és ezért sem akartam tovább panaszkodni legjobb barátomnak.