Baby Boy-Xiuchen[Hun]

43. rész

Kim Minseok

Éppen próbáltam lenyugodni, mikor megjelent Junhoo. Pont ő. Francba.

- Menj ki! – mutattam az ajtóra.

- Mert? – fonta keresztbe karjait mellkasa előtt.

- Mondjuk azért, mert nem hívott senki.

- De, Jongie behívott.

- Ne becézgesd. – szorítottam össze a fogaimat.

- Miért sajátítod ki ennyire? Ha nem hagyod, hogy barátkozzon magába fog fordulni. És abból kiindulva, amit ma a parton láttam, nem lehet szoros kapcsolatotok.

- De az van. Csak idejöttél és Dae egyből rád mászott.

- Rosszul látod a helyzetet. Tudod miről híres ez a sziget? A nyugodt légkörről. A külföldiek ide jönnek kikapcsolódni, romantikázni. Azonban egyikőtökön se látom, hogy nyugodt lenne. Jongdae feszeng a közeledben. Ennek biztos van valami oka. Nem kell elmondanotok, nem akarom beleütni az orromat. Egyet viszont tudok, Dae szeretetre vágyik.

- Meg is kapja.

- Nem. – rázta a fejét.

- Honnan veszed? Nem tudsz te semmit. – forgattam a szemeimet.

- Egyedül indult városnézésre. Mosolygott, az arca mégis szomorkás volt. Ha annyira szeretnétek egymást, együtt mentetek volna.

- Elég.

- Gyertek el a buliba. Semmi kábítószer vagy hasonló nincs ott. Csak zene, étel, ital és a szeretet. Kicsiny ez a sziget, de annál összeszokottabb. Nem másztam rá a párodra. És ő se rám. Nekem már évek óta van valakim. Az, hogy a kezemet Jongdae fenekére tettem olyan, mint a... Hogy mondta... Mint nálatok a kézfogás? Igen, valami ilyesmit mondott. Érted?

- Hozzám ne nyúljatok. – szögeztem le.

- Persze, persze. – legyintett. – Jössz? – biccentett az ajtó felé.

Egy ideig figyeltem őt. Nem tudtam, hogy megbízhatok-e benne. Mi van, ha bérgyilkosok és közénk akarnak férkőzni? A folyosó végére érve megpillantottam Jongdaet, amint éppen evett valamit... Valamit, amit tuti, nem ő csinált. Ha ezek megmérgezték megkínzom őket. Gondolataimból egy, a fenekemre csúszó, kéz ébresztett fel.

- Mit csinálsz?! – fordultam el, hogy ne érhessen hozzám.

- Jongie, látod? Sikerült! – nevetett fel Junhoo.

Daere pillantottam, aki ezidáig mosolygott, viszont mikor ránéztem, lehajtotta a fejét. Oda akartam menni hozzá, azonban Jun megállított.

- Ő itt a párom, Shin Jihoon. Néma... De könnyen alkalmazkodik az emberekhez, szóval meg fogod érteni, hogy éppen mikor, mit akar mondani. – vigyorgott.

Kezet ráztam a nálam pár centivel alacsonyabbal, majd Daehez fordultam....aki már nem ült az asztalnál.

Jihoon kezét arcom előtt legyezgette és mikor végre ránéztem, elmosolyodott. Az asztalra mutatott, majd evést imitált és rám mutatott.

- Köszönöm, de nem vagyok éhes.

- Akkor megehetem? – szólalt meg Jongdae a konyhából kilépve.

Felé kaptam a fejemet és percekig csak vonásait figyeltem. Mennyi az esélye annak, hogy a nyaralás végére a pofijai megnövekszenek a hasával együtt? Jó lenne, ha...

- Vagy eltegyem, később megeszed? – szólalt meg újra, mire feleszméltem, hogy a válaszomra várnak.

- Edd meg. – vágtam rá kicsit izgatottan, majd elrohantam a konyhába. Kinyitottam az ablak alatti szekrényt, elővettem azt a süteményes dobozt, amit még noona adott, visszasétáltam hozzájuk és leültem Jongdae mellé.