Több mint barátság /NamJoon ff./

Versenyezzünk

Ahogy a fekete felhők eloszlottak, úgy sütött ki a nap. Felvettem Nam egyik pulcsiját, és felhúztam a cipőmet. A bejárati ajtónál vártam, hogy végre Namjoon is összeszedje magát. Mosolyogva húzta fel ő is a cipőjét, majd vállam fölött átdobta a kezét, és bezárta az ajtót. Elindultunk a közeli park felé, ahol most elvileg valami programok vannak. Habár nem tudom, hogy a nagy vihar miatt elmentek-e, vagy csak meghúzódtak valahol.

-Nem fázol? -kérdezte meg kicsit közelebb hajolva hozzám.

-Egy nagyon kicsit. De kibírom. -néztem rá oldalról. Mosolyogva nézett vissza rám, és ahogy belenéztem szemeibe, ajkai úgy gördültek egyre feljebb. -Mi van? -kérdeztem, majd én is elmosolyodtam.

-Ja, semmi semmi. Csak nézem, milyen szép vagy oldalról.

-Persze persze. -nevettem fel.

-De komolyan.

-De komolyan üljünk le valahova. -húztam az egyik padhoz, majd leültettem rá. Értetlenül nézett fel rám, de én csak mosolyogva néztem, ahogy nem érti a dolgokat.

Mosolyogva ültem bele ölébe, és karoltam át nyakánál.

-Kényelmes vagy -mondtam mosolyogva, és nyomtam egy puszit az arcára.

-Akkor jó -kuncogott halkan, és szorosan magához ölelt. Az ilyen pillanatok a legjobbak. Imádom minden percét a kapcsolatunknak, és cseppet sem bántam meg, hogy össze jöttem vele. Igaz, voltak nehézségek, de sikerült rajtuk átküzdenünk magunkat. Sikerült összebarátkoznom volt barátnőjével, akit lassan nevezhetek legjobb barátnőmnek.

Mikor kezdett lemenni a nap, mi is haza indultunk. Kézen fogva haladtunk csendben egymás mellett, nem megszakítva ezt a tökéletesen nyugodt pillanatot.

Hazaérve -vagyis Namhoz- levetkőztünk, és a konyhába mentünk.

-Kérsz valami ennit? -kérdezte Nam apró mosollyal ajkain.

-Kérek, de nehogy hozzá nyúlj valamihez -sétáltam mellé kuncogva, és felültem a pultra.

-Csak emlékeztetlek, hogy te is egy balfasz vagy a konyhában -sétált elém, és közelebb hajolt arcomhoz. -Versenyezzünk

-Te? És ÉN? -kérdőjeleztem meg előbbi kijelentését.

-Igen. TE, és ÉN. -bólogatott helyeslően.

-Nem nem nem -ráztam a fejemet -Nem akarok veled versenyezni.

-Félsz, hogy veszítesz? -döntötte vigyorogva oldalra fejét.

-Nem attól félek.. Hanem attól, hogy megalázlak -simítottam végig kezemmel arcán.

-Elhitted, mi? -hajolt még közelebb. Ajkaink már majdnem súrolták egymást. Nem, nem szabad Haera, csillapodj! Ha most megcsókolod, akkor ő nyer, és te azt nem akarod. -Na mi az? Nem akarsz megcsókolni? -távolodott el tőlem, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel. -Szívtelen

-Bevallom, az vagyok -vontam meg a vállamat nevetve. -Ha ennyire szeretnél, akkor versenyezzünk. De ne nekem sírj, ha vesztesz.

-Csak várd ki a végét. -mondta sunyi vigyorral. -Mit kap a győztes?

-Ha te győzöl, két nagy pofont. Ha én, akkor kapok egy nagy ölelést.

-Héé, ez nem ér! Én miért pofont kapok, ha győzök? -nyávogott Nam, mint egy öt éves kislány. -Én is ölelést szeretnék tőled -biggyesztette le alsó ajkát.

-Jól van jól van, akkor kapsz egy puszit -mondtam nevetve. Szeretem vele ezt csinálni.

-Nem puszit kérek. Ölelést.

-Jó, akkor kapsz ölelést -adtam meg magam, mire ő nyomott egy puszit a számra. Csak mosolyogni tudtam, hogy milyen aranyos tud lenni.

-Akkor.. -nyújtotta felém a kezét -Vetélytársak

-Vetélytársak -fogadtam el kezét, amit egy megrázással pecsételtünk meg. Én fogok győzni, azt garantálom!