Fekete ⤷ myg ✔︎

Tizedik rész: Groteszk

Túl éltem az ünnepekkel teli Decembert. A karácsonnyal kapcsolatos érzéseim sehol sem voltak. Talán addig tartott a karácsonyi hangulatom, amíg egy bögre forró csoki társaságában a fenyőfát öltöztettem a szebbnél-szebb díszekkel. Mennyi ideig is tartott ez az érzés? Maximum egy óráig, ami nálam már rekord döntés. Sohee az ünnepekre szabadságot vett ki, hogy négy hétre haza utazzon Ulsanba, Jiho pedig túl órázott, így a karácsony estém úgy telt, hogy Soheeval való videóchatünk után, filmeket nézve vártam, hogy Jiho megérkezzen.

Karácsony másnapjára megbeszéltünk egy hármas találkozót Yoongival, hogy a két férfi jobban megismerje egymást. Rettentően izgultam, de kellemeset csalódtam. Nagyon jól kijöttek és hamar összebarátkoztak. A szilveszterem viszont sokkal jobban telt, mint azt vártam. Jihoval alkotott két fős társaságunk aznapra öt főre növekedett, ugyanis csatlakozott hozzánk a barista barátunk, Min Yoongi, valamint a két suhanc Yoochun és Jihyo is. A fiatalabb páros csak éjfélig voltak velünk, mert hivatalosak voltak valami olyan helyre, ami úgy hiszem nekünk már ismeretlen volt. Most pedig már Januárban vagyunk, új évet kezdve, de még is minden maradt a régiben. De ki tudja mit hoznak a következő hónapok? Hisz az év még csak most kezdődött el. Sohee jövőhéten tér vissza Szöulba, Jiho visszaköltözött a lakásába és az egyetem padjait koptatja, Én pedig folytatom az írást.

A téli átlag időjáráshoz képest nagyon is jó idő van. Valószínű azért, mert nagy pelyhekben hullik a hó.
Nyakam köré tekerve a vastag sálamat léptem ki a lakásomból, s kezdtem neki a mai napomnak. Főnököm ma úgy gondolta, tegyem félre az írói szakmámat és játszam el a titkárnői szerepet. Ezzel pedig semmi gond nem lett volna, ha nem azt kéri Tőlem, hogy papírok beszerzéséért rohangáljak, egyik irodából a másikba, miközben szakad a hó és minusz tíz fok alatt van a hőmérséklet.

- Aish! Főnök, ne csinálja már ezt velem! - nyavajogtam a telefonba.

- Rosszabb vagy, mint a hat éves lányom. - morogta.

- Miért pont nekem kell mennem? Miért nem valamelyik gyakornokot kéri meg ezekre? - kérdeztem felháborodva.

- Nincs indokom. Te jutottál eszembe és kész. Tíz perced van beérni. - sürgetett.

- Tudom, már a buszon ülök. - feleltem unottan.

- Nos, akkor nem sokára találkozunk. Beérsz, egyenest az irodámba jössz. - közölte, majd rám tette a telefont.

Már a megszokott szendvicsemet kéne ennem a laptop előtt ülve, miközben azon gondolkodom, mit írjak a következő sorokba. Ez helyett pedig egy tucatnyi mappával a kezemben ingázok az irodák között, miközben az eddig szállingózó hó pelyhek, szinte úgy hullanak, mint ha az eső szakadna.
Buszmegállóban ültem és vártam a buszra dideregve, amikor a telefon csörögni kezdett.

- Csodás napot Írónő! - köszönt a telefonba.

- Ha ez csodás lenne. - morogtam halkan.

- Mit mondtál? Nem hallak jól! - szólt a telefonba.

- Ja! Semmi, csak fülessel beszélek veled. Szép napot neked is! - válaszoltam zavartan.

- Fülessel? Miért?

- Nem tudom a kezemben tartani a telefont, mert szatyrokat fogok velük. - morogtam.

- Te az utcán vagy? A szakadó hóban? - kiabált a telefonba.

- Hé! Min Yoongi! Kiszakad a dobhártyám. - szóltam rá.

- Már elmúlt ebéd idő. Ettél valamit? - érdeklődött.

- Az a helyzet, hogy nem... - motyogtam.

- Kim Eunhye! Kezdesz az agyamra menni. - sóhajtott. – Állj meg és indulj meg a kávézóba.