Fekete ⤷ myg ✔︎

Huszonhatodik rész: Nem is szabad

Az idő valójában nem telik, csak körbejár végtelen lassúsággal, és újra meg újra ugyanazt az oldalát mutatja, mint a cukrászdák kirakatában az islerekkel és tortákkal megrakott, csillogó tálak vagy a kávézók által nyújtott ízletes kávék. A percek még is jönnek, nem köszönnek, nem búcsúznak, és tovább úsznak, nesztelenül ellebegve, a végtelenből végtelenbe. Így telt el két év úgy, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Nagy apám mindig azt mondta, minél öregebbek vagyunk, annál gyorsabban telik az idő. Igaza volt.
Két év telt el csupán még is változtak dolgok. Az emberi kapcsolatok szorosabbak lettek és hatalmas sikereket ért el mindenki, ami mindannyiunkat boldoggá tett. Ez a két év kellett mindenkinek, hogy igazán kiforrjon az, ami mindannyiunkban van, ott mélyen, legbelül.

- Hyung, ha felpakoltunk utána el kell vinned minket enni! - kiabálta Jungkook, amíg a dobozokkal bajlódott.

- Még mit nem.. - morogtam az orrom alatt.

- Hallottam. - szólalt meg közvetlen mellettem Yoochun, amitől megugrottam.

- Én azt mondom hívj meg minket mielőtt baj lesz belőle. - Jiho csak lazán ült a falhoz tolt sámlin.

- Yah! Téged miért hívnálak meg?! Semmit nem csinálsz Te nap lopó. - vágtam hozzá a kezemben lévő vizes rongyot.

- Yah! Min Yoongi! Tegnap is pakoltam! - dobta vissza a rongyot.

- Ez nem igaz, tegnap is Én meg Taehyung cipekedtünk, mert Jungkook és Yoochun nem volt itt. - lépett ki a kapualjból Jimin. Jiho arcát látva pedig nem bírtam visszatartani a nevetésem.

- Szemtelenek vagytok. - tette kezeit keresztbe sértődötten.

- Inkább mondtad volna azt hyung, hogy noona elől menekülsz otthonról és nem is segíteni jöttél. Nem haragudtunk volna meg. - veregette vállba Jungkook.

- Ezért még kapni fogsz Jeon Jeongguk. - mozdult rá fenyegetően, mire a fiatalabb hangosan nevetve elszaladt.

- Van még pár doboz, amikben törékenyek vannak. Azokat még pakoljuk fel a lakásba, aztán menjünk enni fiúk. - csaptam össze tenyereim.

A rengeteg holmik pakolása a költözés miatt már a harmadik napja tart. A fiúkat kértem meg rá, ugyan is tudtam, ha költöztetőket szervezünk be plusz kiadás lett volna. Igen, költözök, vagy is inkább költözünk. Együtt. Eunhyvel. Annyira hihetetlen.
Egy évvel ezelőtt kezdtük el tervezni az összeköltözést, mivel ha tehettük egymásnál töltöttünk heteket, sőt hónapokat is, de egy idő után rájöttünk, hogy az én lakásom, valamint Eunhye lakása sem megfelelő egy olyan kapcsolatban élő párnak, akik már tovább lépnének. Én ha lehetne örökké vele élnék. Vele szeretnék lenni és kész. Pont ezért szerettem volna komolyabb szintre lépni vele, és nem féltem felvetni az összeköltözést, amibe hatalmas boldogsággal egyezett bele. Egy évig kerestünk folyamatosan olyan lakást, ami minden szempontból megfelel nekünk, valamint folyamatos, szorgos munkának köszönhetően, amíg nézelődtünk sikerült plusz pénzt is keresnünk, amit egyértelműen erre fordítottunk. Végül az előző hónapban sikeresen találtunk egy olyan lakást, amit igazából el sem hittem, hogy megtaláltuk. A lakás hihetetlen tágas, modern és letisztult pont amilyennek elképzeltük. Mindemellett nem egy, hanem két hálószobás, van egy barátságos nappalink és egy szintén tágas konyhánk is, amit a boldogságtól megsírattunk Eunhyvel. Alig várom, hogy végre teljesen belegyen rendezve a lakást és nyugodtan legyünk. Igaz, miután a fiúkkal lepakoltuk a dobozokat, a lányok munka után egyből mentek és pakoltak ki mindent, ezzel segítve Eunhyet és Engem is. Elmondhatatlan mennyire hálás vagyok, amiért ilyen segítőkész barátaim vannak. Nem tudom nekik elégszer megköszönni.