Fekete ⤷ myg ✔︎

Harmadik rész: Mint a hígra főzött kávé.

Három hét elteltével sikerült találnom egy elég jó állást, ahol azt dolgozhatom, amiben igazán jó vagyok. Munkahelyem egy kis irodában található Szöul belvárosában, ahol megrendelésre küldjük a forgatókönyveket, könyv ötleteket, valamint Webtoonon is munkálkodunk. A fizetésem is remek, nincs rá panaszom, a munkatársakról nem is beszélve.

Ma úgy volt találkozom Soheevel és Jihoval a kávézóban, de mind a ketten lefújták találkozót. Mindezek ellenére, Én még is a kávézóba sétáltam egyenest a munkámból. Egy hete, hogy nem jártam a kávézóban. A tulajdonossal – akinek a neve még most is ismeretlen – egész jól kijövök. Rengeteget beszélgettem vele, miután lelkesítő beszédet adott nekem a legszomorúbb napomon.

Széles mosollyal arcomon nyitottam be a helyiségbe, ahová belépve egyből megcsapott a frissen főtt kávé  és a sütemények édes illata. Gyors léptekkel tartottam a pulthoz, ahol a rég nem látott ismeretlen ismerősöm állt.

- Szép napot! - köszöntem vidáman.

- Rég láttuk egymást. Mi ez a nagy mosoly? - kíváncsiskodott.

- Kaptam állást és ez az első hetem. Remek fizetést kapok és a munkatársaim is nagyon rendesek. De a legfontosabb az egészben az, hogy megfogadtam a tanácsod. Vártam és most ismét abban dolgozom, amit szeretek és amiben jó vagyok. - hadartam el, majd a végén boldogan tapsikolva ugráltam a férfi előtt, akinek rideg arca hirtelen megváltozott és mosolyogni kezdett.

- Ennek nagyon örülök. Gratulálok! - mosolygott.

- Vártam, hogy azt mondod, hogy vendéged leszek egy sütire vagy egy kávéra, de hát hagyjuk.. - motyogtam felülve a bárszékre.

- Hihetetlen vagy. - ingatta fejét nevetve. – Ma egyedül? - folytatta beszélgetésünket, miközben a szokásos kávémat készítette.

- Úgy volt, hogy ma a barátaimmal jövök, de lemondták. - meséltem. – Szóval igen, ma egyedül. - válaszoltam a kérdésére.

- Értem. Gyere üljünk le. - kezében két csészét tartva biccentett egy üres asztal felé. Meglepődve bólintottam, majd az asztalhoz sétáltunk, s helyet foglaltunk.

- És mi van a vendégekkel? - mutattam körbe az üzletben.

- Tudod vannak felszolgálói és kiszolgálói a kávezónak, nekem nem szükséges dolgoznom. - felelt.

- De ha nem szükséges, akkor miért dolgozol? - kíváncsiskodtam.

- Te miért írsz, amikor mondjuk nem kéne? - kérdezett vissza, amin elgondolkodtam és kezdtem kapizsgálni a választ a kérdésemre.

- Szeretem csinálni és itt lenni, hisz ez a szakmám. - vont vállat.

- Barista. - gondolkodtam el halkan. – De menő! - kiáltottam fel, mire a velem szemben ülő elmosolyodott.

A beszélgetésünket a hosszas csönd követte, ami inkább kellemes és nyugalmas volt, mint sem kellemetlen és kínos. Egymással szemben ülve, ittuk a frissen főtt kávét, míg figyeltük a körülöttünk zajló történéseket. Egy pillanatra elgondolkodtam a lényünkön. Mennyire befolyásolhatóak és hiszékenyek vagyunk mi. Bárki megtud minket etetni bármivel. Okosnak hisszük az emberiséget pedig nem vagyunk azok.

- Milyen furcsák az emberek. - törtem meg a csöndet.

- Nem furcsák, csak esendőek. - tetette le az asztalra a kávés csészét, miközben rám nézett. És mintha tudta volna mi is az, amin eddig agyaltam folytatta a témát. –  Az emberek néha merészek ugyan, ha hitegetniük kell másokat.. - mondta, majd egy pillanatra kinézett az ablakon és ismét rám. – Vagy talán önmagukat, de mégis olyan gyengék, mint a hígra főzött kávé.

- Hígra főzött kávé? - vontam fel szemöldökeimet. Bevallom néha Én is annak érzem magam. Egy felvizesített, ízetlen kávénak.

- Pontosan. Mint a hígra főzött kávé. Színtelen és semmi erő sincs benne. - válaszolt. – Nálam ilyet nem lehet kapni! - tette hozzá gyorsan.

- Nem lehet kapni, de jönnek hozzád. - néztem rá. Az arca hirtelen teljesen más kinézetet vett fel. Elgondolkodhatott.

- Hozzám jönnek megtapasztalni azt, hogy még is milyen a színnel teli, erős kávé. - közölte.

A tudatalattim is pont azért vezet mindig hozzád, hogy érezzem a színnel teli, erős kávéd hatását.