Fekete ⤷ myg ✔︎

Tizenhetedik rész: Mint tegnap

Tény és való nálam, hogy ott legbelül, a testem legmélyebb és legsötétebb bugyrában bizony minden egyes napomat végig szenvedem. Gyermek, valamint kisebb tinédzser koromban nem igazán tudtam ezt uralni és hangot adtam neki, vagy ha még hangot nem is, de fizikailag teljes mértékben megmutatkozott nálam. Ezt persze idővel megtanultam úgymond visszafogni, hisz ha ki is jön rajtam, úgy nézek ki, mint egy nagy gyerek, aki hisztizik. Így telt a mai napom is. Legbelül ismét egy nagy gyerek voltam, maga Min Yoongi, aki csak hisztizett. S talán ma hisztiztem a legjobban.

A kávézó ismét tömve volt emberekkel, ami pedig meglepett, az a megszámlálhatatlan amerikai vagy épp európai turista, csoportokba verődve. Nagyon ritka ez a mi kávézónkban. A két jó madár, nevükön Jihyo és Yoochul ma nem dolgoztak, ugyan is az utolsó vizsga napjuk volt, amin eldőlt: mindent vagy semmit. Nagyon remélem, hogy sikerült nekik és nem feleslegesen adtam nekik szabadságot és plusz szabadnapokat. A madárkák helyett, az öregebb csapatunk dolgozta szét magát a kávézóban. Legnagyobb szerencsém az volt, hogy a csapat a kezdetektől itt van és nagyon tapasztaltak, így teljesen megbízva bennük indultam el a város azon részére, ahol a papír ügyeket és más egyéb kereskedelmi vagy vendéglátói megbeszélni valóról van szó. [...] Kora délután indultam vissza a kávézó felé, hogy ott folytassam a munkámat, amikor Jihotól kaptam egy üzenetet.

"Yoongi-sshi! Ma kis családos napot tartunk ne felejtsd el! Ünnep nap van, ugyan is a könyv kiadó ma adja ki azt a könyvet, amiben Eun kezeskedett. Várunk mindannyian! Eun nem tud róla, nem mond el neki! Címet később küldöm. - Jiho"

- Elvette az ötletem. -morogtam halkan, majd belépve a helyiségbe konstantáltam, hogy egy fikarcnyi probléma sincs, így nyugodtan ültem be az irodámba. Ez a nyugodtság pedig maximum tíz percig tartott. Az ajtó egyszer csak kivágódott, majd a fiatal lány sikítva lerohant.

- Jihyo! Szállj le Yoongi hyungról. - fejtette le rólam a még mindig sikítozó lányt Yoochun.

- Úristen! Ne haragudj Főni! De én annyira boldog vagyok! Sikerült a vizsgánk! Nem buktunk meg! - tapsolt tovább, majd hirtelen megállt és rám nézett. – Főni, én annyira hálás vagyok neked! Ha nem adsz szabadságot és szabadnapokat, csak hogy legyen időnk tanulni át sem mentünk volna. - sírt fel hangosan, majd zokogni kezdett. Kijött rajta a stressz.

- Ne sírj Jihyo! Szívesen segítettem nektek. Nagyon örülök, hogy mind a ketten sikeres vizsgát tudtok magatok mögött. - simogattam meg a hátát, még a mellettünk álló fiúra büszkén mosolyogtam. – Most menjetek haza, pihenjetek egy jót, aztán mit szólnátok hozzá, ha este elmennénk és megünnepelnénk.

- Hyung! Ezt komolyan mondod? - ejtette le száját. – Hallod ezt Jihyo?

- Tartsunk kis családos napot! - csillogtak Jihyo szemei. – Eunhye unnie cége is ma adta ki azt a könyvet, amiben annyit segített. Ünnepelhetnénk együtt. - zsongott be a fiatal lány, Yoochun pedig lelkesen bólogatott.

- Jiho is ott lesz, valamint Eunhye barátnője. Később elküldöm a címet nektek, addig is pihenjetek sokat. - toltam ki őket az irodából.

Hamarabb eljöttem a kávézóból, hogy még haza tudjak szaladni egy gyors zuhanyra és ruha váltásra. Hamar végeztem, így Jihot hívtam, miszerint kedves leszek és elmegyek érte. Amint a odaértem kiderült, hogy Sohee is ott volt, így a megszervezett címre hárman mentünk.

- Szóval étterem. - szólalt meg Sohee.

Miután elvezettek minket az elszeparált helyiségbe, már biztos voltam, hogy Eunhynek tetszeni fog. A gondolaton el is mosolyodtam.

- Oh! A két kölyköt is elhívtam. - kezdtem bele, mire Jiho és Sohee is felém kapta a fejét.

- Jihyo és Yeechun, ugye? - szűkítette össze szemeit a lány, Én pedig helyeselve bólogattam.