Fekete ⤷ myg ✔︎

Tizenhatodik rész: Amíg szeretik

Ha van szebb a tavasznál, akkor mondjátok meg mi az. Nincs is annál szebb, amikor látjuk a virágok nyilását, ahogy színesebbnél-színesebb formájukat veszik fel, míg a fák lombkoronája is a virágokkal együtt felveszi az élénk színét, s tündökölni lehet bennük. A tavasz olyan, mint egy újra kezdés. A hosszú, zord és hideg tél után, következik a tiszta, színekkel teli, szabad tavasz, ami az emberek többségének is egy megváltás a hideg után.

Szekrényem előtt gondoltam végig milyen napom is lesz. Abban biztos vagyok, hogy eléggé mozgékony és eseménydús. A kiadónk ma adja ki a legújabb könyvet, amin már hetek – sőt hónapok – óta dolgozunk. Rengeteg ember van, akit meghívtak az eseményre. Remélem jól fog sikerülni. Mivel egésznap az irodában leszek és nem jöhetek haza az esemény előtt átöltözni, ezért kénytelen voltam kiöltözve menni. Kezembe vettem egy rózsaszín blúzt, amit egy fekete selyem szalag díszített, hozzá pedig előszedtem a nemrég vett eszterházy-kockás, rövid ceruza szoknyámat. Egy gyors zuhany után magamra vettem a kiválasztott ruha darabokat, hajamat kifésültem, arcomra sminket varázsoltam, amivel elfogadhatóbb volt a fejem. Kezembe kaptam a táskámat, magassarkúba bújtattam lábaimat, majd a kiadót vettem célba.

- Azt hittem sosem veszed fel a telefont. - szólalt meg jó barátom a telefon másik végéről.

- Sokan voltak a buszon Jiho-sshi. Nem tudtam felvenni. - sóhajtottam. – Mond, miért hívtál?

- Csak annyi, hogy ne tervezz estére semmit. Ünneplünk. - közölte.

- Ünneplünk? Mit? - húztam össze szemöldököm kérdően.

- Na, majd beszélünk. - mit sem foglalkozva a kérdésemmel, fogta és rám tette a telefont. Hihetetlen ez az ember.

Az irodában ma nem kellett sokat dolgoznia senkinek sem. Mindannyian a megszervezett eseményre koncentrált, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Egy-két papír akadt csak, amit el kellett intézni, de azok sem voltak annyira vészesek.

A rendezvény, a kiadónk egyik legnagyobb termében lett megszervezve, hogy kényelmes legyen mindenki számára. Dicséret jár a tervezői csapatnak, ugyan is szívüket és lelküket tették bele a munkába. Egy probléma sem fordult elő, amíg tartott ez a kis ünnepség. Kicsit meglepődtem, amikor főszerepet kaptam és köszönetet mondtak a rengeteg munkámért és a remek vezetésemért.
Miután ennek az egész összejövetelnek vége lett, segítettem elpakolni az irodában, majd azt el is hagyva felhívtam a lüke barátomat.

- Most végeztem Jiho. Hova menjek? - kérdeztem amint felvette a telefonját.

- Küldöm a címet. Gyere! - közölte, majd ismét rám nyomta a telefont. Másodpercekkel később már jött az üzenet, benne a címmel, ahova el is indultam.

- Már megint enni hívott. - motyogtam megállva a hatalmas étterem előtt.

Jiho az üzenetében megemlítette, hogyha a helyhez érek, bent mondjam a nevét és hozzá vezetnek. Buta vagyok, hisz már ebből is rájöhettem volna, hogy itt bizony étteremről van szó. Jiho utasítását követve tettem, amit tennem kellett, s a fiatal felszolgáló lány az étterem eldugottabb része felé kísért, ahol általában hivatalos megbeszéléseket tartanak, fontos emberek egy vacsora mellett. Ezek persze teljesen el vannak szeparálva a többi asztaltol, ugyanis kis helyiségek vannak kialakítva. A fiatal lány megállt az egyik elhúzhatós ajtó mellett, majd meghajolt és ott hagyott. Az ajtót elhúztam és nem hittem a szememnek. Az asztalnál a számomra legfontosabb személyek ültek, arcukon a legboldogabb mosollyal, amivel engem is mosolyra vettek rá.

- Mit ünneplünk gyerekek? - ültem le nevetve közéjük.

- Ma nagyon sok mindent ünneplünk. - kezdte Jiho. – Mint például azt, hogy Sohee végre visszatért, arról nem is beszélve, hogy Yoochunnak és Jihyonak sikerült a vizsgája. - mutatott az említett személyekre. – Téged pedig nem felejtett el senki! Mindannyian tudjuk, hogy mennyi munkád van abban a könyvben és ünneplünk mi is Veled együtt. Úgy gondoltam, hogy vagyunk már mindannyian annyira jóban, hogy megosszuk egymással a sikerélményeinket és megünnepeljük együtt. - mosolygott.