Fekete ⤷ myg ✔︎

Tizenötödik rész: Nem fogom tovább bírni

Az ősz korán reggel érkezik, a tavasz egy téli nap végén. Pont úgy, mint a mai nap. [...] Úgy éreztem reggel – mikor az ébresztő még jobban megutáltatta magát Velem – az ágyban fekve, hogy a mai napom lesz a lehető legrosszabb. Álmos voltam és fáradt, ugyan is tegnap hosszú és fárasztó napom volt. Egy cseppnyi kedvem sem volt kikelni az ágyból és bemenni a kávézóba. Tisztában voltam vele, hogy nekem be sem kéne járnom, csak ha muszáj, de szeretek ott lenni. Ez pedig, ahogy eszembe jutott, erőt véve magamon gurultam le az ágyról és kezdtem készülődni. Tudtam, hogy ma is kutya hideg lesz, hisz az időjárás sosem hazudik. Vastagon felöltözve léptem ki az utcára, majd ami kint fogadott azt egy enyhe sokkal reagáltam le. A nap hét ágra sütött, a madarak csicseregtek, a hónak, valamint az utána lévő locspocsnak semmi jele sem volt. Sarkon fordultam, vissza a lakásba. Teljes ruha csere következett, majd ismét az utcán voltam.

- Jó újra érezni téged Tavasz. - mosolyogtam.

Beszálltam az újonnan vett autómba, majd azt beindítva indultam a kávézóba. Már régóta tervezgettem az autó vásárlást, hisz a jogosítványom is meg van hozzá. Eddig nem volt időm szalonokat látogatni, de Yoochun azt mondta, hogy milyen gáz már az, ha van jogosítvány a kezemben, és nem ülök kormány mögött. Elgondolkodtam rajta és igaza volt a kölyöknek. Szóval másnap elmentem autókat nézni és már aznap kocsival érkeztem haza. Nagy a belsőtere, a csomagtérről nem is beszélve. Kényelmes, könnyen takarítható és teljesen multifunkcionális, hisz 21. században élünk. Bevallom még hihetetlen szokatlan. Ez az ötödik napja annak, hogy a kormány mögött ülök, nem is értem mit vártam..

- Szép jó reggelt mindenkinek! - léptem be a kávézóba.

- Főni! - szaladt ki a pulthoz a raktárból kiáltva Jihyo. – Hol a kocsid? Még nem láttam!!! - toporzékolt izgatottságtól csillogó szemekkel.

- Kint van az utcán pont a kávézó elé álltam. - mutattam magam mögé. A lány abban a szent pillanatban rohanni kezdett az utcára.

Az irodába sétáltam, lepakoltam a dolgaimat, majd a laptopomhoz ülve folytattam a munkát, amit tegnap félben hagytam. Még volt öt perc a nyitásig, amikor Yoochun jelent meg az irodában kétségbe esett arccal.

- Seojun hyung nemrég hívott engem, hogy haza kellett utaznia családi okok miatt és nem tud ma jönni. Seoa noona pedig üzenetet írt, hogy lebetegedett és Ő sem tud ma jönni. Mind a ketten mondták, hogy hívtak téged és írtak neked üzenetet is, de nem reagáltál, ezért szóltak nekem. - magyarázta. Szemeimet lecsukva sóhajtottam. – Mit csináljunk hyung? Jihyoval ketten nem hiszem, hogy bírni fogjuk egészen estig. A többiek pedig szabadnaposak vagy szabadságon vannak.

- Ne aggódj kölyök. Ti csak nyugodtan nyissatok ki, addig valamit intézek és beállok dolgozni Én is. - hesegettem ki.

Miután a fiú elhagyta az irodát, kezembe vettem a telefont, majd reagáltam Seojun és Seoa üzenetére. Remélem hamar visszatérnek közénk. Telefont a zsebem mélyére süllyesztve álltam fel az asztalomtól, majd mentem ki az üzletbe, hogy besegítsek a két fiatalnak. Egy órája sem nyitottunk még ki, de már tömve volt a helyiség. Ez pedig mindig boldoggá tesz és hiszi az ember, hanem, a pénz eszembe sem jut, hogy mennyi lesz a napi bevétele a kávézónak. Az tesz engem boldoggá, hogy minden ember az én kávémért jön nap, mint nap. Rengeteg emberrel volt szerencsém beszélgetni, akik mind nagyon pozitív véleménnyel voltak a helyről.

- Jó napokat Yoongi-sshi! - köszöntött mosolyogva Jiho. – Egy sima presszó kávét kérek, egy karamellás macchiatot, meg olyan málnás-csokis sütit. - bökött az üvegen keresztül az említett süteményre.

- Szép napot neked is! Csak nem Eunhyehez tartasz? - érdeklődni kezdtem, miközben neki álltam elkészíteni a rendelését.

- De! Képzeld ebéd szüneten is bent kellett maradnia, mert ma egész nap valami meetingjeik vannak, amiken kötelezően részt kell vennie. Ez nem fair! - Jiho teljesen fel volt háborodva. – Azért gondoltam viszek neki valamit Tőled, hogy jobb kedve legyen és egy kis energiája.