Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

12.

-Nyugi - suttogtam Eunminak, miközben a kezébe adtam a teszet. - Bármi is lesz, nincs baj, ne pánikolj semmi esetre sem, rendben? - hajoltam le, hogy a szemébe nézhessek, azonban ő nem figyelt rám, csak remegő kezekkel nézte a kis dobozt. - Én itt leszek kint, s bármi az eredmény, találunk megoldást, oké? - kérdeztem, ő pedig lassan, de bólintott. Jimin ebben a pillanatban lépett ki a fürdőszoba ajtón, befejezve a zuhanyzást, s szélesre kinyitott az ajtót a lány előtt. 

-Ne haragudj - nézett rá. - Kicsit meleg lehet bent még - mondta, s lenézett, mikor pedig meglátta, hogy mi is van a kezében, nagy szemekkel kikerülte s mellém lépett, miközben mind a ketten a becsukott ajtót néztük. 

-Mit csináltatok? - fordult felém egy sunyi vigyorral a képén. - Na de Taehyung! 

-Ez nem az, aminek látszik - ráztam meg a fejem és leültem az egyik székre. 

-Akkor rosszul láttam és nem egy terhességi tesztet cipelt éppen, vagy nem? - támaszkodott neki a pultnak összetett karokkal. - Hát nem bírsz magaddal? 

-Jimin! - mordultam rá. - Nem vicces - sóhajtottam és megdörzsöltem az arcom. - Emlékszel arra a hétvégére, amikor te és Jiyeon elmentetek egy romantikus hétvégére?

Kérdésemre mintha elpirult volna, mert megköszörülte a torkát s félrebiccentette a fejét.

-Haver, azon a hétvégén annyit használtam ezt a kisfickót, csoda, hogy nem adta fel az életet - mutatott magára szórakozottan, de mikor látta, hogy most nem nevetek az ízléstelen poénon, csak komolyan bólintott egyet. - Akkor este elmentél inni, nem? 

-De igen. Viszont hazafele...szóval hallottam a gondolatait - böktem az ajtó fele, a mondat utolsó két szavát pedig suttogva ejtettem ki ajkaimon. 

-És? 

-Egy sikátorban találtam rá. Ájultan. Miután egy férfi...

-Te jó ég - ült le Jimin velem szembe. - Komolyan? Megerőszakolta? 

-Meg - bólintottam. - Pont akkor értem oda, mikor otthagyta. 

-És mit csináltál? Miért nem szóltál senkinek? 

-Én..én addig ütöttem, míg eszméletlen nem lett. Utána pedig hazahoztam. Nem tudtam mit kellett volna tennem! Féltem, mert hogyan bizonyítottam volna, hogy nem én voltam? 

-De akkor elkapták volna azonnal! - értetlenkedett Jimin, ez pedig felhúzott. Mert igaza volt. 

-Tudom! Tudom - sóhajtottam, mert ez nekem eddig eszembe sem jutott. 

"Istenem...." 

Fejemet az ajtó fele kaptam, mikor az első gondolatot meghallottam. 

-Mi az? - aggódott most már Jimin is, én viszont nem válaszoltam, nem is tudtam mit. Mit kellett volna, mikor én sem tudok semmit?

"Istenem!" 

Felállva a székről, az ajtó mellé léptem és halkan bekopogtattam rajta. Választ nem kaptam, ezért még egyszer megkocogtattam az ajtót. 

-Eunmi, minden...

Az ajtó hirtelen kivágódott, engem pár lépésnyire hátrébb kényszerítve, velem szemben egy könnyes szemű lány állt. Gyomrom apróra zsugorodott, nem tudtam mit kellene gondolnom, mert nem tudtam, milyen könnyek folynak az arcán. Öröm, vagy...

-Negatív - suttogta remegő ajkakkal, megkönnyebbülten, miközben határozottan megindult felém, majd megállt előttem, s karjait a nyakam köré dobta. Mosolyogva, a bent tartott levegőt kifújva öleltem át, miközben csak arra tudtam gondolni, mennyire nagy mákunk van. - Negatív lett! - sírt a fülembe halkan, mire párat simítottam a haján. 

-Ez nagyszerű! - válaszoltam s óvatosan eltoltam magamtól. Arcát megtörölgettem s kezemet végighúztam a karján, hogy aztán ujjaink összekulcsolhassam.

"De édesek vagytok." 

Szúrós szemekkel, de egy félmosollyal az arcomon néztem Jiminre, aki csak nevetve megvonta a vállát s telefonját a kezébe véve megszólalt. 

-Jiyeon átjön. Vacsorázzunk együtt? 

-Maradsz, vagy vigyelek haza? - fordultam Eunmi fele, aki kérdőn nézett Jiminre. 

-Maradok, ha...

-Tudom mit akarsz mondani, nem, nem baj - állt fel a barátom az asztaltól s a szekrényhez lépett, ahol a különböző éttermek szórólapjait tartottuk. -Kínai jó? 

Kérdése sose kapott választ, mert mi már régen elvonultunk a szobámba, ahol valószínű az elkövetkezendő időben Eunmi lakni fog. 

-De fura ide visszajönnöm - állt meg az ajtóban s elengedte a kezemet. - Nem túl sok kellemes emlék fűz hozzá. 

-Még - mosolyodtam el és leültem az ágyra. Eunmi követte a példámat és felmászott mellém, majd kényelmesen elhelyezkedett. Körbepillantott a szobában, miközben egy nagyot sóhajtott. 

-Tudom, nem helyes a reakcióm - nézett rám, én pedig felvontam a szemöldököm. 

-Ezt most mire érted? 

-Egy gyermek áldás - hajtotta le a fejét. - Nem akarom, hogy azt hidd rólam, egy szívtelen ribanc vagyok aki annak örül, ha szex után nem esik teherbe, mert ez nem igaz. Vágyam, hogy gyerekem legyen, csak...

-Nem most, nem így, nem egy idegentől - bólintottam. - Én megértettem. Nem is jutott eszembe elítélni téged, sem a reakciód - magyarázta, mire lehunyta a szemeit. - Hogy érzed magad? 

-Jól, de valahogy mégsem. Mármint...nem tudom felfogni, még mindig. Hogy pont velem történik ilyen. Mindig is féltem tőle, mindig riogatott vele anya, de valahogy sosem gondoltam bele, hogy akár velem is megtörténhet. És megtörtént. És rettenetes. Tehetetlen vagyok és szomorú, mert én mindig jó voltam. Én mindenemre vigyáztam, mert az igaz szerelmemnek tartogattam magam. A szám, a testem, a nőiességem minden részletét, s a tudat, hogy ezek közül már semmi nincs, mert jogtalanul és akaratomon kívül elvették tőlem, bánt. Úgy érzem magam, mint egy koszos, mocskos ember, szégyellem magam, saját magam előtt s mások előtt is. 

Csendben hallgattam amit mondott, miközben sajnálkozva figyeltem elkeseredett arcát. Annyira szerettem volna valamit tenni érte, viszont ezek visszafordíthatatlan dolgok voltak. Talán a lelkében keletkezett sebet valamikor begyógyíthatom, talán fizikálisan is elfelejti, de soha nem örökre, ez mindig benne marad. 

"Bárcsak tudnám milyen egy igazi, szerelmes csók, amit én is élvezek." 

Fejemet felkaptam erre a gondolatra, viszont nem tudtam, mit kellene tennem. Most ez egy célzás, hogy gyűrjem magam alá? Lehet nem is engem akar, lehet igen, de nem most. Lehet, csak azt hiszi, hogy vágyik rá, viszont nem tudja milyen. 

Egy nagyot nyelve úgy tettem, mintha ezt most nem hallottam volna, s csendben üldögéltem mellette tovább, miközben azon gondolkodtam, mit kellene tennem s hogyan, hogy én lehessek az, aki megadja neki, amit az előbb felsorolt.