Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

23.

Nagyot sóhajtva hajtottam vissza az utolsó pólóm is a szekrénybe, ami pedig koszos lett, azt a mosógépbe pakoltam. Óriási szerencse, hogy nem forgatták fel teljes mértékben a helyet, mert akkor nem tudtuk volna ketten teljesen összepakolni egy nap alatt, amit az a két huligán szétszedett. Egy ideig Eunmi is segített nekem, de aztán elküldtem pihenni a TV elé, hogy bízzon rám mindent. Pár órába telt, de végül minden olyan volt mint korábban s miután gyorsan felhoztam a csomagtartóban hagyott szatyrokat, neki tudtam állni a nagyon eltolt reggelinek. 

-Kész vagyok - szóltam halkan. - Eunmi, gyere enni! - fordultam meg, de nem láttam nyomát annak, hogy elindult volna, ezért letettem a kezemben lévő tányérokat és a kanapéhoz léptem. Elmosolyodtam, ahogyan megláttam alvó lényét, a derekáig egy apró kis pléd volt rajta. Nem tudtam, mikor aludt el, de valamiért megértettem, én is elfáradtam a mai napban úgy, hogy igazából nem sok mindent csináltam. 

Nem akartam felébreszteni, de tudtam, ha most nem eszik, akkor később éhes lesz, de ugyanakkor azt is tudtam, hogy lefekvés előtt már nem eszik, mert akkor éjszaka nem alszik. Felnevettem magamban erre az egész összefüggésre, ugyanakkor megmelengette a szívem, hogy olyan, mintha tényleg a barátnőmmel lennék. Amire borzasztóan vágytam, de még mindig nem érkezett el a megfelelő alkalmam ehhez. Habár a randi fogalma még mindig a fejünk fölött lógott, nem mertem megemlíteni neki a dolgokat. 

-Hé - ültem le mellé, kezemmel végigsimítva az arcán. Érintésemre összesen annyit reagált, hogy hátat fordítva nekem aludt tovább, nem is foglalkozva azzal, hogy a kaja illata kezdett elérni hozzánk is, és nem azért mondom, mert én csináltam, de rohadt kellemes volt. - Hé, ébresztő. Kész a...vacsora. - válaszoltam halkan, én magam sem tudtam már minek lehetne nevezni. 

-Nem kérek. - motyogta megdörzsölve az arcát. - Nem...nem. 

Felnevettem a gyér tiltakozására, majd mellé dőltem és egy apró puszit hintve az arcára a fülébe suttogtam. 

-Ha kijössz enni, akkor csinálok veled valamit, amire már mind ketten, nagyon, nagyon vágyunk. - magyaráztam érzékien és szórakozottan. Szemét kinyitotta és sandán rám pislogott miközben egy apró mosolyra húzta a száját. 

-Azt mondod? 

-Azt bizony - bólintottam és lemászva róla visszaindultam az asztalhoz. Csupasz kis talpa nagyokat csattant a padlón, ahogyan jött utánam és szó nélkül leült az egyik székre, amelyik előtt egy tányér hevert. Kézfején megtámaszkodva, csukott szemekkel várta, hogy kiszedjem neki amit főztem. - Hogy érzed magad? - kérdeztem, míg elétettem a vacsoráját. - Fáj még valamid? 

-Nem. - ásította és megfogta a villát. - Te hogy vagy? Karod? - pillantott az említett részemre. 

-Megoldottam. - legyintettem és én is leültem. - Még mindig sajnálom. Hogy még egy ilyen meg kellett élned. 

-Lehetett volna rosszabb is. 

-De ezt sem kellett volna! - sóhajtottam. - Mindegy. Együnk, utána pihenjünk, hosszú volt a nap. 

Kétszer sem kellett mondanom a dolgokat. Csendben vacsoráztunk, nem nagyon voltunk beszédes hangulatunkba. Eunmi a gondolataiba volt merülve én pedig hallgattam, mire gondol, mintha csak egy rádióadás lett volna. 

"Nem értem. Sosem barátkoztam senkivel, akivel aztán összevesztem volna. Ki akar nekem minden áron ártani? Képes fizetni két fiúnak, hogy elbánjanak velem...és mi van, ha valakivel összetéveszt...mi van, ha nem is én vagyok a célpont...vége lesz valaha ennek az egésznek?" 

-Soha - szólaltam meg, mire Eunmi rám nézett. - Soha nem fogom hagyni, hogy bármi történjen veled. Valamiért a sorsunk összefonódott azon az éjszakán, s ha akkor megvédtelek, ezután is meg foglak. 

-De nem tudjuk, kitől kell. - nézett le a tányérra. 

-Ebben nem vagyok teljesen biztos. - válaszoltam és letettem az evőeszközt. 

-Mire gondolsz? - nézett rám és megtámaszkodott a kézfején. - Van valaki, akit gyanusítasz? 

-Van. - bólintottam. 

-Ki az? - ült közelebb hozzám, de mikor látta, hogy nem szólalok meg, kissé türelmetlenül nézett rám. - Taehyung, rólam és az életemről van szó! Jogom van tudni, hogy szerinted kinek bököm a csőrét annyira, hogy a szüzességem elveszi akaratom ellenére, a szabadságom, mert be vagyok hozzád zárva, a nyugalmam mert minden nap rettegek, vajon mi fog történni másnap. 

Megütközve hallgattam amiket a fejemhez vágott, de csak egy dolog forgott bennem újra és újra. 

-Bezártnak érzed itt magad? - kérdeztem szomorúan. - Úgy éled meg ezt az egészet, hogy elveszem a szabadságod? 

-Én.. - harapta be az ajkát. - Nem pontosan így értettem. Én csak azt mondom, hogy már semmi nem olyan mint régen. Mármint, nem tudok kimenni egyedül sehova, mert tudom, az lenne az utolsó napom a Földön. Te hogy éreznéd magad, ha tudnád, hogy van valaki a közelben aki vadászik rád és nem tudnád, hogy ki az, miért, hogyan védheted meg magad ellene? Idehoztál magadhoz, de itt is megtámadtak, nem? 

Nem tudtam mit kellene mondanom erre, de fájt, hogy igaza volt. Azt ígértem, mellettem biztonságban lesz, mégis szét van nyílva az ajka, mert egyedül hagytam pár órára. Rosszul éreztem magam, főleg mert bármit tettem, úgy éreztem még mindig nem elég, még mindig nem teszek meg mindent, amit csak tudok, hogy ez nem minden ami tőlem telik. 

-Ne haragudj - álltam fel, és a mosogatóhoz lépve megtámaszkodtam a pulton, neki háttal. - Ne haragudj, amiért nem tartottam meg amit ígértem. 

Eunmi kitolta a széket, majd éreztem két kart összefonódni a hasamnál. Fejét a hátamra hajtotta, de nem mondott semmit. 

"Te ne haragudj. Én...én csak félek."

-Tudom, hogy félsz - mondtam, mire Eunmi elengedett és mellém lépve rám nézett. 

"Honnan tudod mindig, mit kell mondanod?" 

-Most biztos arra gondolsz, honnan tudom mire gondolsz, mi? - fordultam felé egy keserű mosollyal az arcomon, csak azért, hogy szembe találtam magam döbbent arckifejezésével. 

"Ez ijesztő." 

-Ijesztőnek tartod, igaz? - fordultam felé, mire hátrált egyet. 

"Kezdek félni." 

-Félsz tőlem. 

"Kérlek, ne gyere közelebb." 

-Nem akarod, hogy közel menjek hozzád. 

"Lehetetlen." 

-Lehetetlen. Tudom - néztem a szemébe kezem pedig felemeltem, hogy megfogjam az övéit, de ő elhúzta azokat előlem. 

"Ne érj hozzám." 

-Nem érek hozzád, ha ezt szeretnéd. 

"Mi vagy te?" 

-----------------------------------

BRACE YOURSELF DRAMA IS ON THE WAY