Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

21.

*Eunmi*

Egy hatalmasat nyújtózkodva terültem el a széles ágyon, ami most két test helyett csak az enyémet érezte magában. Rémülten húztam fentebb magamon a takarót, miközben körbepillantottam és füleltem. Síri csend honolt mindenhol, Taehyungnak még csak nyoma sem volt semerre, ez pedig megijesztett, mert ha nem mellettem aludt, akkor legalább kint kellett volna valamin ügyködnie, de nem hallottam semmilyen mozgást kintről sem. 

Sietve nyúltam a telefonom után, ami a másik oldalt pihent, az éjjeli szekrényen, mikor tenyerem alatt valamit furcsát éreztem. Arrébtolva a fiú takaróját egy papírt láttam meg a matracon, s amint elolvastam ami rajta van, egy megkönnyebbült sóhajjal dőltem vissza az ágyba. A tervem az volt, hogy visszafekszem, ha már felajánlotta, de annyira jól aludtam az éjszaka, hogy nem volt szükségem több henyélésre. 

Egy hatalmas ásítás után kiléptem az ajtón és a fürdőszobába mentem, hogy megmossam az arcom és a hajamat összefogjam, mert a számtól kezdve még a szememben is hajszál pihent. Kényelmesen mozogtam a fürdőben, a tükör előtt szórakozottan kellettem magamat, miközben halkan dúdoltam valamilyen dalt, amiről fogalmam sem volt mi lehet, csak pár sor ragadt meg az emlékezetemben. Nem voltam túl boldog, kezdett idegesíteni, de azért továbbra is énekeltem. 

Mosolyogva battyogtam ki a nappaliba, mikor hallottam a kilincset mocorogni. Nem szenteltem neki figyelmet, úgy gondoltam Taehyung érkezett meg. Amúgy is azt mondta, hogy kulccsal fog érkezni, szóval nem lepett meg a lomoszolás. 

Az ajtó hirtelen kinyílt, mikor éppen egy almát mostam meg a csapnál. 

-Megjöttél? - kérdeztem és egy törlőért nyúltam, hogy megtöröljem a kezem, viszont a mozdulatban megakadtam, mikor Tae hangja helyett egy ismeretlen férfi szólalt meg a hátam mögül. 

-Meg bizony. Csak nem örülsz nekem? 

Ijedten fordultam meg, derekam a pultnak nyomva, ahogyan farkasszemet néztem a férfiakkal akik bejöttek a lakásba. Ketten voltak, de egyik sem volt számomra ismerős, sosem láttam még őket. Magas, nagyon fiatal srácok voltak, az egyik talán még nálam is fiatalabb lehetett, de mégis olyan kiállásuk volt, hogy kor ide vagy oda, ezek nem szarral gurigáztak. Nagyot nyelve figyeltem, ahogyan közelebb lépkedtek felém. 

-Igaza volt az öregnek, jó kis kecója van a kölyöknek - nevetett fel az egyikük, aki fekete sapkát viselt, laza öltözettel. Nem mondom, hogy nem voltak stílusosak és helyesek, de egyrészt nekem más tetszett, másrészt lehet bármilyen adonisz, ha egyébként kegyetlen belül. - De az sem semmi, amit magában rejt - mosolyodott el rám pillantva, miután körbenézett. - Kook! Menj nézz be a szobákba, ne legyen itt senki. 

A kisebbiknek tűnő csak szó nélkül benyitott Jimin és Jiyeon szobájába, míg a másik megállíthatatlanul haladt felém. 

-Nos, Eunmi - szólalt meg, engem ezzel egy kisebb sokk alá helyezve. - Hogy érzed itt magad? - mutatott körbe. - Jó hely? 

-Honnan tudod a nevem? - kérdeztem görcsösen, nem tudtam más kinyögni magamból. - Mit akartok tőlem? 

-Mi semmit - vont vállat, majd előszedett a zsebéből egy szép adag pénzt. - De ezért meg kell dolgoznom rendesen. Nincs ínyemre, hogy lánnyal van dolgom, de annyira nem is bánom, valamit majd csak kihozok ebből. 

Kinéztem az ablakon, abban a reményben, hogy Tae lassan hazaér és akkor majd biztonságban leszek, mert elintézi a fiúkat, vagy valami, de mivel nem tudtam, vajon mikor mehetett el és pontosan hová is ment, ezért az is homályos volt, vajon mikor ér haza. 

-Ha a barátod várod - mutatott ki az ablakon. - Akkor most gyorsan csalódást kell, hogy okozzak neked. Felesleges. Kicsit feltartja a...hogy is fogalmazzak..."balesete" - hangsúlyozta ki a szót, amitől nekem lesápadt a fejem. Balesete volt? Tudom, hogy valaki direkt tette, hiszen akkor nem számítana, hogyan történt. Vajon jól van? Vajon minden rendben van vele? Vajon én jól leszek, ha ő nincs itt? 

-Mit csináltatok vele? - kérdeztem könnyes szemekkel. 

-Én semmit, hiszen látod, itt vagyok - mutatott végig magán. - Nekem veled van dolgom. Kook, zárd be az ajtót. 

A fiú ismét csendben tette amit parancsoltak neki és mire észbe kaptam volna, addigra a másik már előttem is termett, megtörölve az arcom.

-Ne sírj már, ennyire nem vagyunk ijesztőek - nevetett fel halkan. Nem igazán tudtam értékelni sem a jókedvét, sem a humorát abban a helyzetben. Dühösen elcsaptam magam elől a kezét, jelezve, hogy jobban teszi ha nem fogdos. Viszont ez neki nem tetszett, mert kezeit már fel is helyezte a hajamba, jól megmarkolta egy részét és rohadtul nem foglalkozva azzal, hogy lány vagyok, vagy védtelen, vagy gyenge, simán végighúzott a lakás padlóján. Valahol a szőnyegnél engedett el, amitől a földre estem, de ezzel még korántsem volt vége a dolognak, minden csak most kezdődött. 

Hátamra fordított és kezeim lefogta a fejem fölött. Két lábával a csípőm két oldalán támaszkodott, szabad kezével pedig végigsimított az arcomon. 

-Annyira kár, hogy nem csinálhatok veled semmit, nagyon jó kis tested van ám - motyogta miután megnyalta ajkait, aztán elengedve a kezem már ütött is. Egyik arcomat érte tenyere, fejem oldalrafordult az erős mozdulattól, számból pedig azonnal kiserkent a vér. Izmosabb, erősebb volt mint hittem volna ránézésből. 

A múltkor nem voltam magamnál, hagytam, hogy bántsanak. Most viszont küzdenem kellett, ha nem akartam ismét egy lelki roncs lenni Taehyung nyakán. Kezem lendítettem és körömmel estem a srác arcának, egyik ujjam a szemébe csúszott bele. Csak kiáltva oldalra ült, amit én kihasználtam és felpattantam a földről. 

-Hyung! - guggolt le mellé a másik, azonban csak durván ellökte azt és rámordult. 

-Ne velem foglalkozz! Kapd el! - utasította, a másik pedig utánam eredt. Sietve kaptam fel az asztalról egy kést, amit még este felejtettünk ott és a fürdőbe futottam, majd kulcsra zárva az ajtót még a benti széket is alá helyeztem. Sírva másztam el egészen a kádig, mindenem remegett, féltem, rettegtem és csalódott is voltam, miért nem hallja ezt az egészet senki? 

-Nyisd ki! - ütötte ököllel az ajtót a fiú. - Hidd el, ha tőlem kapsz azt inkább megköszönöd! Hallod, ne akard, hogy rád törjem! 

Eszem ágában sem volt kinyitni, viszont nem tudtam, mit kellene tennem. A telefonom kint maradt, az ablak túl kicsi, hogy ki tudjak menni és amúgy is túl magasan voltunk, nem mellesleg pedig csapdába voltam csalva, hiszen ha tényleg betöri az ajtót, menekvés már nincs. Ölni pedig biztosan nem tudnék. 

"Taehyung, hol vagy?"