Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

4.

*Eunmi*

Miután sikerült úgy letennem magamat a székre, hogy valamennyire kényelmes legyen az ülés és ne akarjam lemarni a falat tíz körömmel, eljutottam oda, hogy Taehyung narancslevét is tudtam élvezni. Örültem, hogy végül rábeszélt erre a kevéske folyadékra, hiszen már ezzel úgy éreztem, hogy jóllaktam, meg aztán a gyógyszert is be tudtam venni. Nem mondom, hogy ezek után teljes mértékben megbíztam benne, de már nem tartottam potenciális ellenségnek.

"Nyugi Eunmi. Semmi baj, úgy néz ki nem fog bántani, ha pedig készen állsz rá, haza is mehetsz. Majd utána megoldod a dolgokat." 

-Akkor nem egyedül laksz itt? - kérdeztem körbepillantva. Egész tágas kis lakás volt ez, minden helység egybe nyílt, de ugyanakkor mégis szépen, kényelmesen el voltak rendezve. Bár egy embernek meglepően sok lett volna. 

-Nem - rázta meg a fejét Taehyung, miközben szétszedte a gépet. - A legjobb barátommal, meg lassan azt is mondhatnám, hogy a barátnőjével, többet van itt mint otthon - nevetett. - Bár most pont nincsenek itt, valami romantikus hétvégére mentek, szóval ha szeretnél maradhatsz ameddig jól esik. Ha pedig hazajönnek sem baj. 

"Vajon neki van barátnője? Ilyen kinézettel meglep, ha nincs."

-Bár kicsit örülök, hogy elmentek. - fordult felém és leült mellém. 

-Miért? - döntöttem oldalra a fejem. 

-Irigy vagyok - mondta a szemembe nézve. - Hogy nekem nincs senkim. Pedig vágyok rá. 

Csendben meredtem rá, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon hogy a francba csinálja, hogy folyamatosan arra ad választ, amire én éppen gondolok. Félelmetes, mintha olvasna az ember gondolataiban. 

-Hát...azt hallottam, hogy mindenkinek van egy társa valahol, csak idő kell míg megtalálják egymást. Neked is biztosan van valahol valaki, csak várnod kell rá. Vagy pont, hogy keresned. 

Taehyung csak elmosolyodott gyerekes teóriámon, majd elvette a poharam és betette a mosogatóba. Egy darabig még szöszölt valamit, aztán pedig megfordult és rám nézett. 

-Szeretnél hazamenni? - kérdezte és megtámaszkodott a háta mögött. 

-Én.. - haraptam be az ajkamat és elgondolkodtam. - Nem tudom - hajtottam le a fejem. 

-Mi baj? - guggolt le elém, keze pedig felcsúszott a combom közepéig, s szólnom se kellett érte, ott is tartotta. - Fáj? 

-Igen, de az a legkevesebb - töröltem meg nedves pilláim. 

"Mocskos vagyok. Nagyon mocskos, mint egy eldobott használt zsepi." 

-Nem fizikailag fáj, hanem lelkileg? - kérdezte a fiú halkan. 

-Mhm. - bólogattam és tenyerembe temettem arcomat. Gyomrom összeszorult a heves ingerekre, az emlékekre. Éreztem magamon a retkes tenyerek formáját, éreztem magamon a koszos ajkakat. Undorodtam magamtól. 

-Na, semmi baj - állt fel és a fejemet a mellkasára döntötte.  - Semmi baj, Eunmi. 

Érdeklődve húzódtam el tőle, miközben megtöröltem az arcom. 

-Mi baj? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-Honnan tudod a nevem? - kérdeztem egy gombóccal a torkomban. 

-Most mondtad - mutatott rám. 

-Én nem - ráztam meg a fejemet, Taehyung pedig elnevette magát. 

-Most mondtad, hogy Eunmi. 

-Nem - pillantottam fel rá óvatosan. - Nem mondtam el a nevem. 

-De igen - válaszolt feszülten, én pedig megvonva a vállamat visszahajtottam a fejemet hozzá, annyira jól esett, hogy ilyen biztonságot nyújtott. Csak simogatni kezdte a hajamat és ölelt némán, mintha mindig is tudná, hogy mire van szükségem. 

"Haza kellene mennem. Elmondanom anyának, mi történt." 

-Menj haza - szólalt meg hirtelen Taehyung és eltolt magától. - Ez egy olyan dolog, amit soha nem szabad magadban tartanod, valakivel feltétlenül beszélned kell. Nem csak azért, mert ez bűncselekmény és fel kell jelenteni, hanem miattad is. Nagyon sok lány nem beszél, emiatt pedig lelkileg, mentálisan leépülnek, később pedig teljesen tönkremennek, megmenteni sem lehet sokszor őket. - magyarázta, mintha valami professzor lenne. - És...menj el orvoshoz is. Minél hamarabb - nézett mélyen a szemembe, én pedig tudtam mire gondol. Nem tudhatjuk, lesz e végeredménye ennek az egésznek. 

-Igazad van - bólintottam, s megfogtam a kezét. - Hiszek neked, s nem fogom elfelejteni megemlíteni a nevedet anyukám s mások előtt sem - mosolyodtam el. - Köszönöm. 

-Mit? 

-Amit tettél értem. 

-Meg ne köszönd - rázta a fejét. - Ez valami olyan, amit egyszerűen kötelességem volt megtenni. Sajnálom, hogy még egy áldozata volt ennek a szenny viselkedésnek, pedig annyira reménykedek abban, hogy valamikor megváltozik a világ s minden jó lesz. Gyere, keresek neked valami kevésbé utcanős ruhát, s hazaviszlek - fogta meg a csuklómat. - Ne tévesszen meg a ruhatár tartalma, Jiminnie barátnője rendkívül hűséges fajta, ezer éve együtt vannak. Csak a ruhái, hogy is mondjam...kimondottan furcsák. - nevetgélt, sokkal inkább magával mint velem, miközben húzott maga után. 

Érdekes egy fiú volt. Nagyon érdekes.