Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

29.

*Eunmi*

A kezemen támaszkodva turkáltam az előttem lévő tányéron. Rosszul éreztem magam, amiért anya a lelkét kipakolta azért, hogy nekem minden este főzzön, mióta hazajöttem de nekem egy falat sem ment le a torkomon. Csak bámultam magam elé, fejem üres volt mégis annyi minden kavargott benne. Borzasztóan haragudtam, de főleg magamra, amiért úgy hagytam ott. Minden éjjel megjelent előttem a fájdalmas arca, ahogyan könyörög nekem, hogy ne menjek el, de én nem hallgattam rá. Amennyire megbántott a hazugsága, annyira bántott a hiánya is és a saját hülyeségem, de ezt soha nem ismertem volna be előtte. 

-Mi baj kincsem, miért nem eszel? - kérdezte anya, miközben elém tett egy pohár vizet. - Nem jó anya főztje? 

-De, de - válaszoltam gyorsan. - Csak nem vagyok éhes - sóhajtottam és eltolva magamtól a tányért, felálltam az asztaltól. - Sajnálom. 

Anya megértően bólintott egyet majd leült apa mellé, aki le nem vette a szemeit rólam, furcsán méregetett mintha belém akarna látni. Ahogyan visszanéztem a szemeibe, egy pillanatra eszembe jutott mit mondott Taehyung. Próbáltam megfigyelni, de inkább csak hátat fordítottam neki és felmentem a szobámba, egyszerűen nem bírtam lenyelni a vádakat. Jó apa volt, sosem bántott sem szavakkal, sem fizikálisan, anyát is szerette, egy felesége volt, egy gyereke. Nem voltak rossz szokásai. Az egyetlen hibája a folyamatos munka, utazás és távolság volt, tényleg ritkán láttam, sok fontos lépést hagyott ki az életemből a távolléte miatt. Egy ilyen férfi hogy lenne képes erőszakra? 

-Hahó! - dugta be a fejét apa az ajtón. - Bejöhetek? 

-Persze. - mosolyodtam el és arrébb ültem az ágyon. Halkan és lassan lépkedett felém, majd egy kis habozás után leült mellém a matracra. Kezét felemelte és a fejemre téve végigsimított a hajamon, majd megismételte a mozdulatot. Kissé kínos volt és mintha feleslegesen sokat időzött volna a tenyere rajtam, de akkor még nem érdekelt annyira, el voltam foglalva magammal és a bánatommal. Apa soha nem volt az érzelmes típus, bár szeretett minket és igyekezett nem rajtunk tölteni a haragját, természetét tekintve durva és erőszakos volt. Mintha kettős személyisége lett volna. Egy a családjának és egy úgy..mindenki másnak. 

-Mi a baj? - kérdezte, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem rá. 

-Mi van veled? - kérdeztem halkan. 

-Egy apa nem érdeklődhet a lány iránt? 

-De, csak te neked nem az erősséged. - nevettem fel. - Nézd, értékelem, de nem kell ezt csinálnod. Eldepizek itt magamnak.

-De nem, érdekel mi van veled. - bólogatott. - Olyan ritkán látlak, olyan keveset tudok rólad, szeretnék segíteni. - magyarázta, gondoskodása pedig megmosolyogtatott. - Hol van a kis barátod? Szakítottál vele? 

-Nem mondanám. - válaszoltam, miközben elgondolkodtam. - Nem tudom. Kicsit összekaptunk, én otthagytam, s most itt vagyok. - sóhajtottam. - Tudod...hiányzik. - vallottam be őszintén. Apa nem mondott semmit, csak csendben nézett rám 

-Min vesztetek össze? - kérdezte hirtelen. - Megbántott? 

-Hát...mondhatni. - bólintottam, majd beharaptam a szám. Folyamatosan csak eszembe jutott, hogy Taehyung szerint a mellettem lévő férfi okozta minden kínomat, s bármennyire akartam ezt a gondolatot elhessegetni, elfelejteni, nem létezőnek tekinteni, mint egy rossz dal, újra és újra visszajött. Vajon jó ötlet elmondani apának az egész történetet? Vajon megbízhatok benne annyira, hogy megosszak vele valamit, amit csak az a srác tud rólam? Mi van, ha Tae igazat beszélt és ez az egész törődik velem beszélgetés csak egy csapda? 

-Mesélj. - hajolt közelebb hozzám s bár én magam sem tudom miért, ösztönösen hátráltam. -  Az apád vagyok, tudnom kell a szerelmi dolgaidat, mert ha nem úgy bánik veled, ahogyan azt megérdemled, akkor annak következményei lesznek! 

-De nem kell ettől félned. - ráztam meg a fejem. - Soha, senki nem bánt még így velem, mint ő. Soha senki mellett nem éreztem még ilyet. - tettem a kezem a mellkasomra. - Látod, itt sincs. S már attól, hogy beszélek róla, úgy dobog a szívem, majdnem beleszakad. 

-Szereted? - kérdezte s kissé mintha dühössé változott volna. 

-Igen. - hajtottam le a fejem. - Szeretem. 

-Akkor miért hagytad ott? 

-Mert téged is szeretlek és nem esett jól amiket mondott rólad. - legyintettem és végigdőltem az ágyon. 

-Miket mondott? - kérdezte hirtelen, de mikor nem mutattam válaszadás jelét, csuklómat elkapta és felrántott ülő helyzetbe. - Kérdeztem valamit Eunmi! - kiáltott az arcomba, én pedig megszeppenve néztem vissza rá. Soha nem kiabált még velem. 

-Hogy te megerőszakolsz és megversz lányokat és másokat is. - nyögtem ki halkan. - És hogy engem is te bántottál a múltkor. Nem hittem neki, ezért otthagytam. - mondtam el az eseményeket. - Elengedsz most már? Ez fáj. - suttogtam és kérlelő szemekkel néztem vissza rá. Vette a lapot, majd először rám majd a kezemre nézett s végül elejtette azt. Megdörzsöltem az erős szorítás helyét, és kissé hátrébb csúsztam az ágyon. - De persze ez nem igaz, ugye? - kérdeztem. 

-Persze, hogy nem! - csattant fel, amire összerezzentem. - Hogy is kérdezhetsz ilyet? Felelősségteljes normális férfi vagyok, nem érintkezem más nőkkel anyádon kívül! Téged sem erőszakoltalak meg! - dühöngött, mire félve pillantottam rá. 

-Én....én nem mondtam el. - suttogtam halkan. 

-De, az előbb vádoltatok meg a barátoddal együtt. 

-Én csak azt mondtam bántottál. Erőszakról nem volt szó. 

Apa nem szólt semmit, csak kilépett az ajtón majd bevágta maga után azt. Egy párnát az ölembe véve gondolkodtam a történteken, s gyomrom folyamatosan görcsben volt, hacsak Taehyungra gondoltam. 

Nem lehet igaz, amit mondott.