Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

25.

Eunmi egy pillanatig meredten állt előttem, majd kibontakozva az ölelésemből megfordult és egyszerűen a szemembe röhögött. 

-Hogy mondod? - mutatott rám nevetve. - Apám tette? 

-Igen. A bizonyítékaim 90%-a azt mondja, hogy mindenért apád a felelős. 

-Wow Sherlock - tapsolt cinikusan. - Te aztán tudod hol kell átlépni a határt. Nem elég, hogy jössz ezzel a gondolatolvasós hülyeségeddel, még van bőr a képeden apámra kenni az egészet? Azt állítod, hogy a saját szülőm megerőszakolt, rám küldött pár srácot, hogy bánjanak el velem, majd veled is? 

-Azt - bólintottam, bár nem volt ínyemre a dolog. - És ő volt aki Jiyeont is megverte, mert a kép alapján bizonyítani tudom. 

-Milyen kép? Miről beszélsz? - vonta fel a szemöldökét. A zsebemből elővéve a telefonom megmutattam neki, amit Jimin átküldött nekem, s csak egy ideig nézte, majd megrázta a fejét. 

-Ha nem tudnád, apámnak nincs szakálla - mondta csípőre tett kézzel. - Ahogyan gusztusa sem ahhoz, hogy olyan módon hozzám érjen. Nem tudom, mi történt veled, miért találsz ki ilyeneket, de ez nem járja Taehyung. Ez alaptalan vád.

-Hallottam a gondolatait. 

-Jaj, ne gyere már megint ezzel! - forgatta meg a szemeit. - És mit gondolt? Jaj de magam alá gyűrném a jányomat? 

-Nem pont ezt, de jogosan feltételezhetném, hogy köze van a dolgokhoz. 

-Akkor hadd magyarázzak el neked valamit - bökött a mellkasomba. - Én türelmes voltam. Meghallgattam az esti mesét, nagyon értékelem az aggodalmad, de minden szavad hazugság. Szégyelld magad, hogy eddig hülyítettél és szórakoztál velem. 

-Eunmi, kérlek hallgass meg! - nyúltam ismét utána. - Én nem a saját örömömért teszem mindezt! Hanem mert szeretlek! És féltelek, aggódom miattad, mert te is tudod, nem vagy most biztonságban nélkülem.

-Miért, talán nemcsak gondolatolvasó, de még halhatatlan is vagy? 

-Kérlek, ne csináld -ráztam meg a fejem, szemeim ismét marták a könnyek. - Kérlek, csak hadd magyarázzak el mindent, amint megérted el fogod hinni, hogy minden szavam igaz. 

-Végeztem veled - rázta meg a fejét és kinyitva az ajtót, kilépett rajta. Nem voltam rest utána futni, s míg meglepően gyorsan szedte lefelé a lépcsőfokokat, addig én kérlelve őt haladtam utána. 

-Eunmi, ne csináld! Múltkor még semmi bajod nem volt, eddig tartott a szerelmed? - kérdeztem csalódottan, de választ nem kaptam, csak megállíthatatlanul ment lefelé. - Kérlek! - kaptam el a kezét, de ahogyan megfordult, apró kezét lendítette és egy hatalmas pofont mért az arcomra. Azonnal elengedtem, mert értettem a célzást, miközben könnyes szemekkel néztem rá. 

-Ne érj hozzám. Hazug dög. Még hogy apám tette. Nem is ismered! Egyszer találkoztál vele, milyen alapon beszélsz így róla, hm? - pillantott rám dühösen. Tudtam, ennek az egésznek annyi, felesleges erőltetnem a dolgokat. Csak hátráltam egy lépést és megadóan bólintottam. Kezem kinyújtottam, ezzel utat engedve neki. 

-Menj akkor - mondtam halkan, miközben az első könnycsepp végifolyt arcomon. - Ha ezt szeretnéd, nem tartalak vissza. 

Belül élt bennem a remény, hogy nem ezt az utat választja, hogy elgondolkodik a dolgokon és talán belátja, nem hazudtam neki soha. De nem történt meg. Egy utolsó pillantást vetett rám és kilépve a lépcsőház ajtaján otthagyott egyedül. Elment. És nem úgy nézett ki, mint aki annyira bánná, az első taxit leintette és már el is tűnt. 

Elkeseredetten battyogtam vissza a lakásba, minden erőmet annak szentelve, hogy ne törjek most össze. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennyi lett volna. Túl jó volt minden, túl sokáig tartott, túl szép volt ahhoz, hogy megmaradjon. Egy apró kis hiba, vagy kicsi kis kamuzás és összeomlott minden. Amint beértem a lakásba és bezártam magam mögött az ajtót, végigcsúszva annak a mentén a földre zuhantam. 

-Sajnálom - suttogtam magam elé, miközben mélyeket lélegeztem, a lány illata még mindig belepte a helységet, s most jobban fájt mint valaha, legszívesebben megfulladtam volna, hogy ne kelljen tovább éreznem és ne kínozzon annyira. Ahogyan végig vezettem fátyolos tekintetem a szobán, mintha mindenhol őt láttam volna. A kanapén ott volt, a széken ott ült, a fürdőből éppen jött, a szobába éppen ment, mintha a szelleme ott lett volna. 

Remegő gyomorrral próbáltam összevakarni magamat a padlóról, csak azért, hogy ahhoz az üveghez lépjek, ahol Jimin és Jiyeon az italokat tartották. Azt sem tudtam, melyik micsoda, csak megfogtam az elsőt, ami közelebb volt hozzám és kinyitottam gondolkodás nélkül. Nem finomkodtam ott a pohárral, meghúztam az üveget, miközben ismét a földre hullottam, mint egy elszáradt virágszirom. Rettenetesen éreztem magamat, úgy éreztem minden az én hibám. Tudtam, hogy nem teljesen igaz, de csak magam tudtam vádolni, tehetetlen voltam, megbántott és csalódott. Nem kellett volna elmondanom neki, de ha tovább húzom, talán még rosszabb lett volna az egész. 

Megtörölve arcom ismét kortyoltam egyet a - mint kiderült - borból és a fejem a térdemre hajtottam. 

"Mindegy mennyit dolgozok, úgyis minden pénz elmegy a számlákra. Nem tudom, mit kéne még tennem, hogy ne szűkösködjünk." 

"Csak benézek, megmutatom, hogy ott vagyok max egy órát, aztán már jövök is haza." 

"Még egy utolsó rész, aztán tényleg alszom." 

"Annyira szeretem azt a lányt." 

Keserűen elmosolyodtam az utolsó gondolatra. Ismerős az érzés haver. Ismerős....

--------------------------------------

Gyerekek, imádom a kommentjeiteket! Néha könnyesre nevetem magam, annyira bírlak Titeket! <3