Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

33.

*Eunmi*

Nagyot nyekkenve gurultam lefelé, de mégsem tudtam egy hangot sem kiadni magamból. Segítségért kiabálni, valakinek szólni, mert arra nem voltam képes, hogy rendesen levegőt vegyek, akkor megszólalni hogyan tudnék? 

Sírva markoltam az oldalam, bár inkább volt néma tátogás, mint rendes sírás. Igen, tönkrement bennem a világ, a remény elhagyott, mert ezen a napon tudtam meg azt a szörnyű titkot, ami hónapok óta kísértett, ott akart nekem ártani ahol csak tudott, és ez a szörnyű titok apám testét öltötte fel, ami még jobban megforgatta bennem a fájdalom és keserűség kését. Csalódott voltam és dühös magamra, amiért nem fogadtam meg annak a fiúnak a szavait, aki tényleg igazán foglalkozott velem. Életem legnagyobb hibája volt, hogy akkor eljöttem tőle és betettem ide a lábamat. 

"Kérlek Taehyung...ne hagyj el..." 

Megpróbáltam feltápászkodni, már amennyire sérült testem engedte, mikor hirtelen két kar nyúlt hónaljam elé, és nagyon lassan, nehezen de kicsit feljebb ültetett a földön. Kérdőn pillantottam fel, viszont mikor megláttam, ki áll mögöttem, legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy ha szeret engem és szereti magát, akkor most menjen el, míg nem késő. 

-Tae. - nyögtem és megfogtam a kezét. Szomorúan nézett le rám, míg lehajolt, hogy egy puszit nyomjon homlokomra. - Tae, menj el. Igazad volt. 

-Tudom. Sajnálom, hogy csak most értem ide - közölte velem és nem is foglalkozva azzal, amit korábban mondtam neki, óvatosan nekitámasztott a falnak és ellépve mellőlem felállt. Nem felejtettem el, amit Jimin mondott a suliban és próbáltam felmérni magamnak az előttem álló fiút. Már az feltűnt, hogy mikor megfogott, nem volt olyan határozott és erős, mint szokott. Az a srác, aki csípőből elbírta az egész súlyomat, bevitt a szobába majd végigdöntött az ágyán, az most arrébbvonszolni is nehezen tudott, tudtam, hogy baja van, komoly baja, így esélye sem lett volna apám ellen, aki viszont erősebb volt mint valaha. - Tessék. - vágta oda hozzám a mobilját. - Keresd meg Jimin számát és írj neki. 

-Mit? 

-Azt, hogy most. - közölte, majd elfordult tőlem és megállt apám előtt, aki a lépcsősor tetején állva figyelte az eseményeket. 

-Üdvözletem Rómeó - mosolygott, míg lassan szedte lefelé a fokokat. - Már vártalak, vajon mikor fogsz ismét felbukkanni és beleütni az orrodat a nagyok dolgába. - magyarázta, én pedig Tae mögött ülve figyeltem és hallgattam az eseményeket. 

-Itt az ideje véget vetnem mindennek. - állt ökölbe szorított kezekkel. - Először a szerelmem. Utána pedig a legjobb barátom szerelme és még ki tudja ki más. Ennyi elég volt. 

-Áh, a szerelmed. - csettintett egyet leérve a földszintre. - Ez annyira romantikus, adj egy kis időt és elmorzsolok egy könnycseppet. - nevetett apa és közelebb lépett a fiúhoz, de az meg sem mozdult volna semmilyen formában. Próbáltam felállni, hogy valahogyan végetvessek a dolognak, de egyszerűen mozdulni sem tudtam, és bevallom, rettenetesen féltem. Féltem, hogy mi lesz velem, féltem, hogy apám mit fog csinálni, féltem, hogy Taehyung talán jobban megsérül, mint most. Láttam a szemét, fájdalmai vannak, de tudtam, nem fogja megmutatni senkinek, ha gyenge és még ha ez az utolsó napja is ezen a Földön, befejezi amit elkezdett. 

-Rásegítek a könnyeidre - mosolygott és már lendült is a keze, ami apám egyik arcát találta el.  A szám elé kaptam a kezemet, ahogyan figyeltem az eseményeket, gyomrom remegett, fejem zsongott, testem majdnem feladta az egészet, annyira fájt mindenem. Estem már le lépcsőn, de így soha nem ütöttem még meg magam, fejem is fájt, mert bár már kaptam levegőt, szerintem valamim károsodott. Bár apa megtántorodott, nem volt rest szembeszállni a fiúval és a következő ütést ő mérte, de vele ellentétben Tae a földön kötött ki. Tudtam, hogy semmi esélye, mert ahogy a földre esett, fájdalmasan szorította az oldalát. Jimin mondta, hogy oda kapta a legtöbbet. 

-Apa, ne! - sírtam és megfogtam az első tárgyat, ami a kezembe akadt, jelen esetben egy kis tálat, amibe a kulcsokat tartottuk és egy jól célzott mozdulattal fejen találtam vele. Csak dühösen felnézett rám, de nem jött még bosszút állni miatta, helyette lábával megtalálta szegény srác bordáját, esküszöm valamit hallottam reccsenni. Tae felkiáltott a hirtelen érő fájdalomra, de mégis erőt vett magán és ügyesen manőverezve kikerülte a következő ütést. A kanapét használva támasztéknak felállt, bár szája vérzett, szemöldöke felszakadt, de nem adta fel. Tudtam, a harag vezérli és a szerelme irántam, de nekem nem volt szükségem erre, csak maradjon nekem egyben és ne legyen semmi baja. 

-Taehyung, hagyd! - kérleltem, de meg sem hallotta a szavaim, csak ismét nekiment apának, aki már mosolyogva várta. El nem tudom mondani, hogy mennyire megdöbbentett az egész jelenet, mintha valami filmbeli viaskodást néztem volna. Taehyung egyre gyengébb volt, főleg hogy úgy érkezett, még mindig nem volt teljesen rendben, egyre több ütés és pofon elől nem tudott kitérni, a végső löket pedig az volt, mikor apám ökle a gyomorszáját találta meg. Hangtalanul támaszkodott, levegő után nyögve, de ennyi volt. Apám ismét lecsapott, könyökkel a fiú fejére, aki először megtántorodott, majd elesett és fejét beverte a dohányzóasztal sakába. Egy pillanatra még odakapott, ujjai közt láttam a vért szivárogni, de ennyi volt. Még egy utolsó pillantással rám nézett, szemeiben a kínzó fájdalom mellett egy kedves, romantikus nézés elvegyült. 

"Szeretlek" 

-Én is. - suttogta nagyon halkan, alig mondta ki a szavakat, majd szemeit lecsukva a földre zuhant. Meg sem mozdult, szemeit ki sem nyitotta csak feküdt egy helyben. Nem foglalkozva magammal és a saját fájdalmaimmal, odakúsztam hozzá és ráhajolva sírtam jobban, mint eddig. 

-Kérlek, térj magadhoz! Taehyung! - rázogattam, de nem mozdult. - Mit tettél? - üvöltöttem apámra. Teljesen kifordultam magamból, nem tudtam mit kellene tennem, egyáltalán mit fog velem csinálni, amiért meg mertem emelni a hangom vele szemben, de nem érdekelt. Inkább erőszakolna meg ismét, verjen meg engem, csak a fiút ne bántotta volna. - Kérlek, tarts ki, már jönnek. - suttogtam a fiú fülébe, arcára helyezve ajkaim. - Már jönnek Tae. Szeretlek. - öleltem magamhoz mozdulatlan testét. 

Apám ujjai a hajamba kaptak és erősen meghúzta azt, de én tűrtem, ha meghalok sem mozdulok el mellőle. Csukott szemekkel vártam, mi lesz a következő lépése, de nem csinált már semmit. 

A bejárati ajtó kivágódott, ezzel megzavarva cselekedeteit, s elárasztva engem nyugalommal. 

---------------------

Helló mindenki, mizu? :D