Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

18.

Csendben figyeltem a képernyőn zajló eseményeket, de nem nagyon tudtam a filmre koncentrálni, ugyanis minden gondolatom lekötötte a mellettem ülő lány. Rajta láttam, hogy nincs annyira elkalandozva mint én, teljes beleéléssel nézte a képernyőt, az sem tűnt fel neki, hogy egy ideje már őt nézem a film helyett. Csak halványan mosolyogtam az arckifejezésein, ahogy egyszer megdöbbent, majd egy aprót megugrott, utána elmosolyodott és még ki tudja mennyi mindent érzett míg szórakozott. 

Annyira szép volt, el sem akartam hinni. Eleinte nem tulajdonítottam sok figyelmet annak, hogy néz ki, minden erőm csak az kötötte le, hogy segítsek rajta és vigyázzak rá, mintha ez lenne a küldetésem az életben. Viszont ahogyan egyre több időt töltöttem el vele és egyre jobban kezdett megnyílni előttem, úgy kezdtem el látni, hogy nemcsak a belső énje, de a külseje is figyelemre méltó. Nem mondanám kimagasló szépségnek vagy olyannak, aki kitűnik a tömegből. A ruházata, arca mindig átlagos, visszafogott volt, hogy minél kevesebb ember figyeljen fel rá. Jiyeon mellette olyan volt, mintha egy modell lenne, akinek az egész élete egy kifutó és non-stop tökéletesnek kellett volna lennie. Jiminnie az olyat szerette, én pedig az Eunmi típust. 

-Hozok inni, te...kérsz? - fordult hirtelen felém, viszont mikor látta, hogy teljes testtel felé vagyok fordulva és a kezemen támaszkodva bámulok rá, elhalkult és ajkába harapva oldalra pillantott, majd vissza a szemembe. - Mi az? Miért nézel? 

Nem mondtam elsőnek semmit, mert nem tudtam mit kellene. Nem tudtam, hogy milyen állapotban van, őszintén féltem neki bevallani, hogyan is érzek úgy igazából, mert féltem, hogy talán csípőből visszautasít. Mondta, hogy eljön velem randizni, érdeklődik irántam, de nem tudtam teljesen, hogy ez most tényleg komoly e vagy csak zavarában ígér meg nekem mindenfélét. 

-Semmi - vontam vállat és ellöktem magam a támlától. - Csak úgy nézlek. Szép vagy. 

Mondatomra elpirult és sietve felállt, hogy a konyhába menjen és inni hozzon. Csak lehunytam a szemeim és megnyaltam a számat, ahogyan gondolkodtam mit kellene tennem. Nem akartam elhamarkodott lenni, de ugyanakkor eszembe jutottak Jimin szavai is. Időben kell neki megmutatnom, mit szeretnék, míg látom ő mit érez és míg nem késő. Így mikor visszajött és letette az asztalra a poharat, megfogtam a csuklóját és egy aprót rántottam rajta. 

-Hogy érzed magad? - kérdeztem ismét megnyalva alsó ajkamat. 

-Jól - köhintett egyet zavartan. - Te? 

Elmosolyodtam a nevetséges kérdésen, sütött róla a tudatlanság és az ártatlanság, fogalma sem volt arról, hogy mire is gondolok pontosan. 

-Szeretnék kipróbálni valamit - közöltem vele és megdörzsöltem a nyakam. Ez volt az első alkalom életem során, mikor nem tudtam, hogyan kellene kezelnem egy lányt. 

-Mit? - kérdezte, szemében valami ismeretlent láttam csillanni. 

"Most vajon csókolózni fogunk?" 

Még egyet húztam a karját, jelezve neki, hogy jöjjön közelebb hozzám. Értetlenül toporgott előttem, amit nevetve nyugtáztam. Láttam rajta, hogy nagyon nincs a tapasztalatai között a romantikázás így úgy döntöttem, hogy majd én irányítok. Kezeimet a derekára helyeztem, úgy húztam közelebb magamhoz. 

-Ülj le - veregettem meg az egyik térdemet, ő pedig bár vonakodva, végül az ölembe ereszkedett, velem szemben, két karját átdobva a nyakamon, mélyen a szemembe nézve. Soha nem éreztem még ilyen közel magamhoz és boldoggá tett, hogy eddig minden sínen volt. 

"Félek." 

Kezemet megemeltem és a haját a füle mögé simítottam, miközben hüvelykujjamat végighúztam a szája alatti részén. 

-Félsz tőlem? - kérdeztem, amire kissé döbbenten nézett vissza rám. - Mondd meg nyugodtan. Mit érzel? 

-Igen, félek - hajtotta le a fejét, két kezét pedig lecsúsztatta végig a nyakamon és a pulcsim cipzárjával kezdett el szórakozni. - Félek attól, hogy valamit rosszul csinálok. 

-Mit? - hajoltam közelebb hozzá, állát megemelve, hogy rám nézzen. - Mit csinálnál rosszul? 

"Még sosem csókoltam meg senkit. Még sosem ültem fiú ölében. Még sosem voltam ilyen helyzetben, ilyen kapcsolatban. Tanácstalan vagyok és tudatlan." 

-Ez lesz az első? - kérdeztem óvatosan, nem akartam, hogy nyilvánvaló legyen, hogy tudok mindenről, ami éppen a fejében játszódik le benne. 

-Igen - vallotta be őszintén, erre pedig muszáj voltam felnevetni. Fejem a vállára hajtottam, míg halkan kuncogtam rajta, s éreztem apró ujjait végigszántani a tarkómon, majd megállt valahol a hajam közepén. Párat simított rajtam, aztán megállt. 

-Nem kell csinálnunk semmit, amit nem szeretnél. Majd ha készen állsz rá. 

"Én készen állok." 

-Viszont én nem bírok várni - vallottam be neki, hiszen már majd megőrültem azért, hogy megcsókolhassam, hogy ölelhessem és végre érezzem, hogy megbízik bennem, hogy képes szeretni engem úgy, ahogyan én őt, s talán mást is csinálhatunk, de azzal még tényleg várni akarok. - Szóval hagyd, hogy én csináljam. És ha nem élvezed, ígérem abbahagyom. 

Eunmi nem szólt semmit, csak némán bólintott egyet és várt. Ült az ölemben és várt. Én pedig ültem ott alatta, kezeim a csípőjén pihentettem és vártam. Hogy mire, én magam sem tudom. Talán bátorságot gyűjtöttem, talán erőt, talán önuralmat, hogy ne veszítsem el a fejemet. Végül csak bólintottam egy aprót magamnak, megnyaltam a számat és gondolkodás, hezitálás és egyéb problémázás nélkül megcsókoltam. 

Meg sem rezzent, némán tűrte egy ideig. Viszont hamar kezdett megmutatkozni, hogy ez az ösztön mindenkiben benne van. Kezeit szorosabbra kulcsolta a nyakamnál, ahogyan közelebb bújt hozzám és már nem csak én tettem valamit abba a csókba, lassan, óvatosan és vigyázva, de elkezdte viszonozni gyér puszimat. 

Belemosolyogtam, gyenge kis próbálkozása édes volt, akárcsak a csók. Türelem kellett hozzá, sok türelem és segítség, de ennél sokkal rosszabbra számítottam. Béna lehetett, biztos vannak olyanok, akik ennél ügyesebbek első alkalommal, de nekem ez pont így volt tökéletes. Bíztam benne, hogy majd egyszer, ebből a tartózkodó, óvatos magatartásból heves és érzéki viselkedés fog kinőni, talán eljön az idő, mikor ő irányít és vezet. 

De ott, abban a pillanatban, a kanapén, a lánnyal az ölemben boldog voltam. S ahogyan kezdett bátrabb lenni, ahogyan elvált tőlem egy pillanatra s már magától hajolt vissza rám, úgy éreztem nem lehetne szebb dolog a világon.