Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

24.

-Nem ez az első, hogy ezt kérdezed tőlem - néztem mélyen Eunmi szemeibe, amikből értetlenség áradt. - Mi vagyok, ki vagyok, hogy csinálom...

-Szórakozol velem - rázta meg a fejét miközben egészen a falig araszolt. - Csak...valahogyan játszol. 

"Ilyen nem létezik." 

-De igen, létezik - sóhajtottam. Nem akartam elmondani neki, de tudom milyen érzés, mikor úgy élek valaki mellett, hogy nem nyomja az a titok a mellkasomat és hiányzott ez az egész. Jimin mindig is tudott róla és ahelyett, hogy bántott volna, elítélt volna vagy egyedül hagyott volna, megértette a helyzetemet, támogatott és segített, gyakran humor tárgyává tette, hogy ne legyen olyan monoton a számomra. És ezt az érzést Eunmi közelében is magamévá akartam tenni. Már az is bántott, hogy ennyi ideig eltitkoltam előle. De féltem, hogy ő nem lesz olyan mint a legjobb barátom, sokkal inkább magamra fog hagyni és majd betegnek titulál.  

"Tényleg hallja a gondolataim?" 

-Igen - bólintottam és lesütöttem a szemeim. - Hallom a gondolatokat. 

-Hazudsz - rázta meg a fejét, miközben a háta mögé rejtette kezeit. - Ilyen nem létezik, csak a filmekben. Nem hallhatod más gondolatait. 

-Pedig így van. 

-Nem hiszek neked. 

-Próbálj ki. 

"Nem gondolok semmire sem." 

-Nem gondolsz semmire sem. 

"Csak álmodom ezt az egészet. Csak meg kell csípnem az arcom." 

-Nem álmodsz, tényleg hallom. Felőlem megcsípheted magad ott ahol jól esik, akkor is hallani fogom.

"Utállak." 

-Hidd el, én is utálom magam - sóhajtottam és éreztem, hogy szemeim könnybe lábadnak. - Mindig is utáltam magam azért, amiért más vagyok. Amiért sosem tudok teljes mértékben magam lenni, amiért nincsenek saját pillanataim és gondolataim. 

-És te eddig titkoltad előlem? - kérdezte kissé elszomorodva. - Egész végig matattál az agyamban és el sem mondtad? 

-Mégis hogyan kellett volna elmondanom? - csattantam fel, amitől összerezzent. - Hé Eunmi, hobbi szinten guberálok mások gondolatai között, de remélem attól még járhatunk? Ezt nem én irányítom! - emeltem meg a hangomat csalódottan, mérgesen és szomorúan. - Nem én válogatok az emberek között bár hidd el, megtenném! Szerinted nekem annyira könnyű? Tudod hány álmatlan éjszaka van mögöttem? Tudod hány titoknak vagyok a gazdája, amik sokáig kísértettek de nem mondhattam el senkinek, mert én sem tudhattam volna? 

Észre sem vettem, hogy összetörtem előtte, hogy a legnagyobb titkom végre kitudódott. De a boldogság és megkönnyebbültség helyett csak fájdalmat és keserűséget éreztem, mert nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam. 

-Nem az én hibám, hogy leestem arról a cseszett szikláról! - tűrtam a hajamba és a szemem lehunyva lélegezni kezdtem. Nyugalom Taehyung, nagyon kifordultál magadból és emiatt most biztosan megrémítetted. Felnézve rá ugyanott állt, ahogyan eddig is, de arcáról nem tudtam leolvasni semmit sem. 

-Mit nézel? - kérdezte halkan. - Azt próbálod kutatni, vajon mi jár a fejemben? 

"Egy hazug vagy. Senki nem venné be ezt a kis mesédet." 

-Ez nem mese! - kiáltottam rá. - Gondolkodj már, hogyan tudnám visszamondani szóról szóra, amit nem mondasz ki? 

-Akkor sincs semmi értelme - rázta meg a fejét és elindult a szobánkba. 

-Most hova mész? - haladtam mögötte, de megtorpantam az ajtóban, ahogy láttam, hogy kezdi összepakolni a cuccait. - Mit csinálsz? - sóhajtottam és megtöröltem a szemem.

-Elmegyek - vágta hozzám. - Elmegyek, mert eljátszottad a bizalmam. Ilyen hülyeségeket találsz ki, titkolózol előttem és hazudozol. 

-De nem hazudtam! Most ha elmondom azonnal, elhitted volna nekem? 

-Nem. 

-Akkor meg? - tártam szét a karom csalódottan és átszelve a távolságot, elkaptam a lány csuklóját, majd magam felé fordítottam. - Eunmi, ennek a képességemnek köszönheted az életed. 

-Miről beszélsz? 

-Hallottam, hogy gondolatban segítséget kértél. Ezért találtalak meg. Mert hallottam. Ha nem lenne, nem szépítem, halott lennél. Ott feküdtél véresen, megverve, megalázva a hideg földön. Ha nem talállak meg, senki nem vesz észre csak másnap reggel, mikor már késő. 

Egy pillanatra elgondolkodott, de kirántotta a kezét a szorításomból és tovább dobálta a cuccait egy táskába. 

-Ez nem változtat azon a tényen, hogy nem tartottad tiszteletben a gondolataim. 

-De nem szándékosan! Én nem direkt hallgatózom, ezt nem tudom ki és be kapcsolni! Én nem akartalak megbántani, hidd el nekem, de ez az én részem, nem tudok megszabadulni tőle. 

-Akkor tartsd meg, engem pedig engedj el - vágta az arcomba és megfogva a táskát, kikerülve kiment a szobából. Sietve utána eredtem, nem akartam, hogy itt hagyjon. 

-De most miért haragszol rám? - kérdeztem tehetetlenül. - Miért haragszol rám emiatt? Én jót akartam neked, én csak téged védlek. Ez elképesztően sok segítség, egy olyan fegyver amivel hamarabb rájövünk mindenre. Már jó nyomon vagyok abban, hogy megtaláljam az elkövetőt. 

-Látod? - mutatott rám. - Ez az oka. Titkolózol. Nem mondod el ki az, nem mondod el, hogy elvileg akkor "gondolatolvasó" vagy, nem mondasz semmit! Egyedül hősködsz, magadban oldasz meg mindent. 

-Mert tudom, hogyan kell! És azt is tudom, ha most elmondom neked, a világod tönkrevágom és azt sosem bocsátanám meg magamnak. Amíg nem vagyok biztos a dologban, addig megtartom magamnak - mondtam és elindultam felé. - Kérlek. - fogtam meg a kezét és érzelmeim ismét eluralkodtak rajtam. - Kérlek, ne hagyj itt. Kérlek - suttogtam, arcom a nyaka hajlatába fúrtam, ahogyan lehajoltam hozzá. Ruhájának az alját megfogtam, úgy tartottam közel magamhoz. 

-Sajnálom Tae. - mondta szárazon és lassan eltolt magától. - De nem bírom elviselni a titkokat. Azoktól menekültem el mindig is. 

Soha életemben nem könyörögtem lánynak azért, hogy ne menjen el. De most minden férfiasságom eldobva utána léptem és egy határozott mozdulattal magamhoz húztam. Nem hagyhattam elmenni, olyan érzéseket tápláltam iránta, amilyeneket még soha senki iránt. Ha most ezeket kitépi belőlem, olyan mintha a lelkem vinné magával. 

-Eunmi. Kérlek - hajtottam a fejem a vállára. 

"Mondd el, ki az." 

Szemeim szorosan lehunytam, ahogyan gondolkodtam. Már így is rosszul áll a szénám, fogalmam sem volt arról, mennyire lehet már ennél rosszabb a helyzet. 

-Apád volt. 

------------------------------

DRAMAMARAMAMADRAMAMA HEY