Amit senki más nem hall(V) ~ Befejezett

20.

Mosolyogva figyeltem a kezemen támaszkodva a mellettem fekvő lányt, aki még mindig hang nélkül aludt. Bárcsak azt mondhatnám, hogy egy izgalmas éjszaka merítette ki annyira, hogy így aludjon, de sajnos ebben még nincs tapasztalatunk. Tudtam, hogy nincs jól, hogy még mindig nem tette magát túl a történteken. Csak azért, mert most jól érzi magát mellettem, mert biztonságban van és nem kell félnie attól, hogy itt bárki is megtalálja, nem jelenti azt, hogy a lelke rendbe jött és tovább is léphet. Várnom kellett még vele, s nem bántam, amíg ő volt az első helyen. 

Óvatosan, minél kevesebbet mozogva keltem fel mellőle, hogy ő ne ébredjen fel rám. Úgy gondoltam, hogy hagyom pihenni, addig gyorsan elmegyek bevásárolni és összeütök neki valami szuper kis reggelit. Úgy akartam, hogy ameddig itt van, addig annyit romantikázzunk amennyit csak tudunk. Azt szerettem volna, ha nem csak úgy belecsapunk a dolgok közepébe, hanem tényleg hagyunk időt egymásnak és magunknak, lassan mindent kipróbálva, hogy tudjuk a határokat, mi jó és mi nem. Mintha egy rendes kapcsolatban lennénk. 

"Ha esetleg felébredsz mielőtt visszajönnék, csak szólok, ne ijedj meg. Elmentem vásárolni, nemsokára itthon leszek. Nézz TV-t, vagy pihenj még. Ajtót ne nyiss senkinek, van kulcsom.

Tae" 

Gyorsan lefirkantottam a szavakat egy lapra és óvatosan mellé helyeztem, hogy ha engem keresne, akkor megtalálja, majd sietve felvettem valami egyszerűt, és ahogyan terveztem, elhagytam a lakást. A kocsi mellett tettem le a voksom, egyrészt mert gyorsabban haladok vele, mint tömegközlekedéssel, másrészt mert rossz érzés volt bennem állandóan, mióta csak láttam a lány apját és saját járműben nagyobb biztonságban éreztem magamat. 

Éppen, hogy betettem a lábamat az boltba, zsebemben megcsörrent a telefonom. Általában nem szerettem nyilvános helyen telefonálni, vásárlás közben pedig pláne nem, de mivel Jimin hívott és tudtam, mi a helyzet most, nem akartam őt figyelmen kívül hagyni, illetve biztos voltam abban, hogy valamit mondani szeretne akár Jiyeon állapotáról, akár csak úgy magáról. 

-Mi a helyzet? - kérdeztem, miközben elvettem egy kosarat. - Hogy vagytok? 

-Nagyon fáradt vagyok - sóhajtotta s bár nem láttam, a hangjából meg tudtam mondani, hogy tényleg ki van merülve. Nem tudom, mi van velük pontosan, de éreztem, hogy nincs minden rendben. - De Jiyeon akárhányszor csak magánál van, folyamatosan azt mondogatja, hogy a férfi, aki bántotta azt mondta neki, ezzel nincs vége, mindenkit el fog kapni, akit csak ismer. Szóval nyugtatókat adnak neki, nem igazán hiszem el, hogy komoly lenne a dolog, mert nem volt ismerős a férfi se neki, sem nekem. 

-Miért? - kaptam fel a fejem. - Talán láttátok az arcát? 

-Igen. Mind a ketten, de nem ismerjünk, sosem láttuk még korábban. Igaz, hogy néha ha rá nézek a képre olyan, mintha valamennyire ismerősek lennének a vonásai, de mindig elvetem az ötletet, tényleg soha nem láttam még korábban. 

-Hol az a kép? - kérdeztem, miközben teletettem a kosaram cuccokkal. - Nem tudnád nekem valahogy elküldeni? 

-Telefonon van, az egyik térfigyelő kamera lekapta az arcát, de jelenleg senkinek nem tűnik ismerősnek. - Miért, mire tippelsz?

-Ameddig nem vagyok biztos a dolgomban, addig nem merek kijelenteni semmit. Kérlek, csak küldd át a képet - kértem halkan és sietve a kasszához mentem, hogy minél hamarabb végezhessek és hazamehessek a lányhoz. 

Mikor bepakoltam a kocsiba és beültem a volán mögé, telefonom megrezzent, a képernyőre nézve pedig láttam, hogy Jimin átküldte a képet. Mielőtt megnyitottam volna, szorosan lehunytam a szemeim. Nem voltam abban biztos, hogy Jiyeon támadója és Eunmi támadója egy és ugyanazon személy, de láttam mindkét lányon hasonló sérüléseket, s egymás után ilyen rövid idő alatt jogos a feltevésem, miszerint egy férfihez köthető mindkét eset. 

Végül úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, megnézem a képet. Viszont amint megláttam a férfi arcát, a döbbenetem mellé összezavarodottság is társult. A férfi ugyanaz volt, aki Eunmit is bántotta és megerőszakolta. Viszont Eunmi apja nem lehetett, mert a férfinek szakálla volt, a múltkori találkozónál pedig a férfinek sima volt az arca. Persze ez nem zárja ki, hogy talán ne ő legyen az, borzasztóan ismerős volt, de ha mégsem? Eunmi sosem bocsátaná meg, ha az apját vádolnám meg olyasmivel, amihez talán tényleg semmi köze. 

Nagyot sóhajtva tettem le magam mellé a telefont, nem tudtam már mit kellene gondolnom. Sietnem kellett, mert nem volt már hátra sok időm, de elhamarkodottan sem akartam dönteni. Lassan, a gondolataimba merülve hajtottam ki a parkolóból, és tényleg annyira lassan haladtam előre, hogy még a zöldről is lecsúsztam így percekig kellett várnom, míg a lámpa ismét szabad utat adott volna nekem. 

Egy pillanat volt az egész. A másik autó szinte a semmiből került elő, azt sem tudom, egyáltalán szabályosan e, de mire észbekaptam, addigra az autó elejét úgy levitte, hogy csoda, ha egy része megmaradt a helyén. A kormányba kapaszkodva próbáltam meg a forgó járművemet valahogyan megállítani, majd egy lámpaoszloppal találkozva sikerült befejezni a körhintázást. Mély levegőket véve, nagy szemekkel meredtem füstölgő motorháztetőmre, majd miután valamennyire megnyugodtam, dühösen szálltam ki, hogy megnézhessem melyik gyökér próbált meg kinyírni a fatökűsége miatt.