Másnap reggel ajkaimat rágva ültem és vártam az alagsori öltözőben.
Itt még térerő sincs...
Körmeimmel doboltam a fapadon, s gondolkozóba estem, hogy mikor szokott beérni a többség az iskolába, ha már most 7:40 van és - akinek tesi az első órája, mint jelen esetben nekem - még át is kell öltöznie.
Pont ezt a pillanatot választotta valaki arra, hogy kivágja az ajtót, s hangosan csörtessen be a kis helyiségbe, majd vágja le magát a padra.
Ijedten összerezzentem, még a lábaimat is felhúztam, s arrébbcsúsztam a padon, hogy ne foglaljak akkora helyet.
Pár perc után felnéztem, hogy ki volt az, aki nem tudott volna hangtalanul bejönni az öltözőbe, de azt hittem, hogy leájulok a padról.
Úristen. Itt van. Ő cseszettül itt van és itt ül majdnem velem szemben!!!
Éreztem, hogy arcomra pír szökik, majd lehajtottam a fejem, de csak annyira, hogy néha-néha lopva rápillanthassak.
Most is olyan szívdöglesztően néz ki...
Beharaptam alsó ajkam, miközben végigmértem: fekete, agyonhasznált (de természetesen még mindig menő) Vans cipő, fekete bokazokni, fekete fEsZüLőS farmer(!!), egy egyszerű fehér póló és végül de nem utolsó sorban egy fekete cipzáros pulcsi (ami nincs összehúzva) fedi felsőtestét. A hátán pedig a szokásos fekete Adidas táskája, és szintén fekete tornazsákja foglalt helyet.
Hogyan tud így kinézni egy ilyen egyszerű szettben???
Én ha kiöltözök se nézek ki sehogy...
Szemeimet felvezettem arcára, majd mimikáit látva egyből lehervadt a mosoly az arcomról, hisz összevont szemöldökei, s dühös tekintete semmi jót nem sugall.
Nem lennék a (szintén fekete telefontokba bújtatott) telefonja helyében.
- Válaszolj már, baszd meg! – kiáltotta el magát idegesen, majd földhözvágta(!) a telefonját.
Ijedten néztem el az ajtó felé, ahol pont belépett egy fiú, természetesen az ő osztálytársa.
- Na, mivan? – vidult fel egyből a szőke, ahogy meglátta a velem szemben elhelyezkedő istent – Nem válaszol a kis szerelmed? – gügyögött neki idétlenül, nekem meg az járt a fejemben, hogy lerugom.
A szőke dobott egyet a táskáján, majd a hátáról lendületesen le akarta kapni a tornazsákját, de mivel mögötte ültem a pofámba csapódótt a cipője.
- Jézusom – fordult hátra ijedten – sajnálom tesó, nem láttalak. Jól vagy? – hajolt le hozzám, mire rávezettem tekintetem.
Ez Kim Taehyung. Ennyit tudok, őt nehéz lenne nem ismerni.
- Pe-persze. – ezaz, Jimin! Dadogjál csak, mint valami idióta...
- Tényleg sajnálom. – húzta el a száját, majd tornazsákját felkapva a velem szemben ülő mellé levágva magát kezdett el öltözni.
Basszus... ha előttük kell öltöznöm akkor sikítani fogok...
- Milyen osztályba jársz? – zökkentett ki Taehyung szokatlanul mély hangja.
Na most remélem nem fogok dadogni.
- Tizenegyedik C, e-egészségügy. – megremegett a hangom ahogy rámpillantott, érzem, elpirultam.
- Évfolyamtársunk vagy? – nézett rám meglepődve Taehyung, mire bólintottam egyet – Idén jöttél ide?
- Nem.
- Hát akkor mikor? – olyan idétlenül néz rám, hogy mindjárt elnevetem magam.
- Kilencediktől fogva ide járok. – motyogtam halkan.
- Kajak? Várj, a te osztályodba nem csak csajok járnak?
- De.
- Akkor téged hogyhogy nem láttalak eddig? – nyíltak el ajkai ahogy csodálkozott, de közben a félisten ott mellette levette hátáról a táskáit, majd a tornazsákját combjaira rakta, s egy ujját belenyomta a kis táska szájába vagy nyílásába vagy mibe azzal a céllal, hogy kinyitja, nekem pedig intenzíven görcsölni kezdett a gyomrom.
- Hahó. – mit magyaráz már nekem?? Miért nem hagy békén, hogy csendben és békésen tudjak haldokolni?? – Minden oké veled? – nagy szemekkel követtem a fiú összes mozzanatát egészen addig, míg keresztbe lenyúlt a pólója aljáig, s nemes egyszerűséggel lekapta magáról a textilt.
Egy nagy levegőt véve kirohantam egyenesen az udvarra, azon belül pedig egy padhoz, hogy leüljek rá, mielőtt összeesnék.
Remegő lábakkal zuhantam rá az ülőalkalmatosságra, majd a felgyülemlett levegőt kiengedtem tüdőmből, ami inkább tűnt egy fáradt nyögésnek, mint egy normális gázcsere a hangjának. Mert ugye annak jobb esetben nincs hangja.
Kivéve mikor Gyeongsu tanárúrnak gyilkolni van kedve a kilométereivel...
Meg akartam nézni, hogy mennyi az idő, de a telefonom bent maradt az öltözőben. Klassz, mehetek vissza érte...
A számat elhúzva álltam fel a padról, majd lassan visszasétált egészen le a pokolig (azaz az öltözőbe), de megtorpantam az ajtóban, hiszen már egy csomóan voltak bent.
Nagyot nyelve halkan - hogy ne legyek valami feltűnő - elcammogtam a cuccomig, de valaki - jelen esetben - Taehyung kedvességét kimutatva egyből egy kulturált üvöltéssel üdvözölt:
- Hova futottál cicabogár? – kurjantottá át a tömeget, mire mindenki hirtelen elkussolt, s egy emberként fordultak felém.
- Öhm. – pirultam el – Csa-csak kint vo-voltam levegőzni. – mutattam magam mögé zavartan.
Remélem Taehyung nem nagyon akar kiszemelni engem, hogy én legyek az alany, akit az ilyesfajta menőknek szokás megalázni...
