- Jungkook kelj fel – simizi a fejem, miközben halkan duruzsol nekem. Nincs kedvem felkelni, és nem is fogok felkelni, ezért a nemtetszésemet egy morgással fejezem ki, míg Jimint plüssként használva ölelgetem, s fúrom bele arcom a nyakába – Jungoo...
- Nem – vágom rá, mielőtt befejezhetné a mondatot.
- Kérlek, szeretnék beszélni a húgommal... – motyog halkan, mire befeszül az összes izmom, mert eszembejutott az a seggfej Seunghyun.
- Miről?
- Hát... – hangján hallom, hogy habozik. Mondanám neki, hogy nem muszáj mondania, ha nem akarja, de folytatta, mielőtt megszólalhattam volna – Jiyu terhes – nyögi ki nagynehezen, mire meglepetten felemelem a fejem, s ránézek. Múltkor, mikor elhoztam onnan Jimin cuccait akkor nekem nem tűnt fel... mondjuk ilyen oversized pulcsiba vagy mibe volt, szóval lehet azért nem láttam – És nem tudom, hogy kitől, de Hoseokkal meg már másfél hónapja együtt vannak... – motyogja zavartan a plafont bámulva.
- Tudom – vonom meg a vállam, mire összeszaladnak a szemöldökei és rám pillant – Most mi az?
- Miért nem mondtad?
- Én azt hittem tudod... – pislogok nagyokat, mert engem Hoseok már aznap beavatott, mikor összejöttek.
- Ja... úgy tűnik nem bízik bennem a saját húgom... – ejti vissza fejét a párnára csalódottan, mire kétségbeesek és képzeletben már pofonbasztam magam párszor, amiért ilyet mondtam.
- Ez nem igaz! – csattanok fel, mire magára húzza a takarót – Hé! – háborodok fel, majd énis magamra húzom a takarót.
- Mit csinálsz? – néz rám zavartan, mire mély hangom visszakérdezek:
- Ugye tudod mit szoktak csinálni a takaró alatt? – húzogatom szemöldökeim fel-le vigyorogva, amivel elérem a célom; Jimin elpirul, és nyökögve próbál válaszolni – Vagy esetleg megmutassam? – hajolok hozzá közel, mire vörös fejjel kiugrik a takaró alól, és hallom, hogy kifut a szobából.
Na igen, szerintem is ezt szokták csinálni...
___
* i d ő u g r á s *
- Jiminssi! Megvagy má' végre? – trappolok el a szobámig, majd megtorpanok az ajtóba, mert látom, hogy Jimin szinte semmit sem pakolt még el – Baba, mindjárt indulunk. – lépek be a szobába, majd miután a ruhahalmokat kikerültem és átugrottam megálltam előtte, s leguggolva megsimítottam az arcát – Mondd, te mi a szent szart csináltál ennyi ideig? – kérdezem mosolyogva, mire felemeli az eddig lehajtott fejét, és rámpillant.
- Én félek... – cincog magas hangon – Mi lesz, ha... nem fognak megkedvelni? – olyan szomorúan néz rám, hogy összeszorul a szívem, de mivel itt és most nincs helye itt búslakodásnak, ezért megölelem, és megnyugtatom, hogy se anyám, sem apám, főleg nem az öcsém nem ellenszenves senkivel szemben.
- Segítsek pakolni?
- Nem kell... menj, tedd el amit még kell – biccent egyet, mire nyomok egy puszit a homlokára, és ismét átverekszem a ruhákon – ...Jungkook! – nevem hallatára olyan gyorsan fordítom oldalra a fejem, hogy feljajdulok, mert meghúzódott – Köszönöm... – motyogja szégyenlősen, mire egy nagy mosollyal az arcomon mutatok neki egy szívet.
