Srácok nagyon-nagyon szépen köszönöm 4k voteot erre a szutyok könyvre!!!❤️❤️❤️❤️
Igazából nem tudom, hogy hogyan értük el ezt a számod, de wow (Post Malone halihali).
Amikor elkezdtem a könyvet (ami egy teljesen random és hülye ötletből kifolyólag született meg, illetve tűnt annak – mármint hülye ötletnek –. de örülök, hogy elkezdtem) tökre nem gondoltam volna, hogy fog tetszeni valakinek, nem hogy ennyi mindenkinek... o.o
Ráadásul a 16k megtekintést is bőven meghaladta a könyv... egyszerűen what the fuck?
Amúgy, a saját életem "ihlette" meg a sztorit, mivel én is egy ilyen suliba járok, és énis egészségügyis vagyok, és egy fiú van az osztályomba xd (mármint a szakon)
És ez most senkit sem érdekelt uH 🤩
Na mindegy, tényleg köszönöm szépen!💙💙
Vége a mesedélutánnak, mehettek, jó olvasást 🥰❤️❤️
- A vád nem más, mint nemi erőszak, és a vádlottak név szerint Jeon Jeongguk és Jung Hoseok – ismétli meg hivatalosan a "vádat" vagy mit, mert először azthittem, hogy rosszul hallok.
- E-ez valami rossz vicc? – nevetek fel erőltetetten, de a nevetés hamar csap át keserves sírásba. Most nem tudok törődni azzal, hogy hányan vannak itt, és hányan néznek hülyének, vagy őrültnek, mert a düh ellepte az agyam.
Na, hogyha Jungkook és én most együtt lennénk, akkor egy hatalmas pofon után közölném vele, hogy végeztünk.
Komolyan... pont ő?
És... Hoseok? Belőle sosem néztem volna ki...
Erőtlenül hullok le a földre, mire a rendőr - aki Hoseok és Jungkook között állt - odasietett hozzám, és próbált megtartani, de egyszerűen az undor mindenkire rávetült, és kirántottam a kezem az övéből.
- Menjen haza, leigazolom a napját... – ahogy ez elhagyta az igazgató száját egyből felpattantam, majd a tenyerem a számra tapsztva (hogy valamilyen szinten csökkenteni tudjam a hangom) rontottam ki az igazgató irodájából, majd a tanáriből.
Szemem sarkából láttam, hogy Gyuri összerezzen attól, hogy kivágtam az ajtót, majd az arcára kiülő értetlenséget is. Minél előbb ki akartam érni az épületből, és eljutni Jiyuhoz, de valaki megakadályozott, ugyanis a szabad kezemet megragadva visszarántott. A nagy lendület miatt a számra tapasztott kezem lecsúszott az arcomról. Szemeim kikerekedtek, de a könnyeim nem álltak el ahogy megpillantottam Jungkookot magammal szemben. Tekintetem levezettem a karomra, amelyiket fogta, majd teljes erőmből rángatni kezdtem azt, hogy engedje el, de csak erősített a szorításon. Kétségbeesetten rángattam a kezem, mert... őszintén, én tényleg félek tőle.
Miért... miért pont Jiyu?? Miért nem én?
- H-hagyj b-ékén! Eh-engedj el!! – emeltem fel sírástól remegő és elcsukló hangom. Igyekeztem kiszabadulni, de Jungkook ellen semmi esélyem sincs. Eddig sem volt, ezután sem lesz. Azt sem tudom, hogy én leszek-e neki a következő...
Erre a gondolatra elfogott az undor és a félelem. Tudjátok, mint mikor a horrorfilmben megjelenik az az ijesztő valaki vagy valami, és a főszereplő próbál menekülni előle. Na, ezt a pillanat pont ehhez tudnám hasonlítani.
Meg tudnám ütni a szabad kezemmel, de nem akarok hozzá érni, elegem volt belőle.
Egyszerűen... undorodom tőle.
Olyan kétségbeesetten próbáltam szabadulni, észre sem vettem, hogy Hoseok is kijött. Ahogy észrevettem őt, a sírásom felerősödött, a lábaim meg ismét kezdték felmondani a szolgálatot. Fogalmam sincs, hogy mit akar(nak) tőlem, de egy idő után Jungkook végre hajlandó volt elengedni, így hátraestem, mert minden erőmmel húztam el magam, és hátra helyeztem a súlypontom.
Amilyen gyorsan csak tudtam felkapartam magam a földről, majd kirohantam az épületből egyenesen haza, a régi otthonomba. Futottam ahogy bírtam, miközben a könnyeimmel szinte versenyeztünk, hogy ki ér előbb a végállomásra. A tüdőm már égett, a fülem sípolt, miközben én úgy ziháltam, mint valami láncdohányos. Meg kellett állnom pihenni (bár nem akartam, de meghalni azért nem kéne), mert az összeesés határán táncoltam. Mikor végre odaértem teljes testsúlyommal rátenyereltem a csengőre, jelen pillanatban azzal nem is foglalkozva, hogy mi van, ha anyám itthon van és ő nyit nekem ajtót.
