- Sorakozó! – kiáltotta el magát a tanár, mire mindenki egy csordaként indult meg a tornaterem felé.
A padon ülve vártam meg, míg az utolsó fiú is elhagyja az öltözőt, de ez nem történt meg, mert a fiú nem az ajtóhoz, hanem hozzám sétált.
Értetlenül felnéztem, és reméltem, hogy nem valami nagy melák akarja ebben a két percben a wc-be nyomni a fejem...
- Te nem jössz? – pillantott le rám szőke haja alól Taehyung.
- De, csak megvártam amíg mindenki kimegy. Meg úgyis nekem kellett volna bezárni az öltözőt. – álltam fel, majd Taehyung után menve kaptam fel a kulcsot a fogasról – Hát te? – torpantam meg, mert majdnem nekimentem Taehyungnak.
- Megvártalak. Baj?
- J-ja nem. Kö-köszi. – forgattam a kezembe a kulcsot, de amilyen béna vagyok természetesen le is ejtettem.
- Igyekezzetek már! – kiabált ki valamelyik fiú.
- Siessünk, mert a tanár leharapja a fejünket. – hajolt le a kulcsért, majd kapta el a karom, s felrángatott a kis lépcsőn, s futásnak eredt, hogy minél előbb beérhessünk a terembe.
Tisztázzuk, hogy Taehyung (ugyan úgy, mint bárki más a közelemben legyen akár fiú, akár lány) magasabb nálam nem is kicsivel, így a lábai is hosszabbak, ezáltal sokkal nagyobbakat lép, mint én.
Én körülbelül léptem négyet, amíg ő kettőt.
Majdnem orra estem, olyan gyorsan rángatta a karom.
- Itt vagyunk! – torpant meg hirtelen, én pedig s lendületem miatt nekiestem a hátának.
- Na végre! – pillantott ránk dühösen a tanárúr. Ihaj, de nagyon hiányzott... – Mire vártok? Álljatok már be a sorba!
Elkezdtünk sétálni a tornasor felé, én épp be akartam állni a legvégére, hisz úgy is én vagyok a legalacsonyabb, akkor minek furakodjak máshova? Meg ez amúgy se jellemző rám.
De Taehyung hirtelen megragadta a karom, majd a tornasor másik végére rángatott el, majd belökött valaki mellé, ő maga meg mellém állt be.
Most elképzelhetitek, hogy hogy is nézhetett ki a tornasor...
—_- az a kis vonal vagyok én.
A tanár összeráncolt szemöldökkel nézte végig a kis műsorunkat, majd keresztbe fonta karjait mellkasa előtt, s szokásához híven a normális, megszokott beszédhangszínt 27372838282 decibellel átlépve kezdett el beszélni. Vagy inkább üvölteni.
Kinek mi.
- Szóval. – csapta össze tenyerét – Mivel idén a rendészetisek az egy szem eü-s fiúcskával – pillantott rám sajnálkozóan, én pedig próbáltam minél jobban összehúzni magam – lettek összevonva ezen az órán, így én leszek mind a két szakosztálynak a testneveléstanára.
Akkor ezekszerint a lányok külön tanárt kaptak... jaj de jó.
- A nevem Seongsu, de nektek csak tanár úr. Most pedig ti jöttök! Mondjátok a neveteket. De csak a keresztnevet. A családotokra teszek rá. Kezdheted. – mutatott rá Taehyungra.
- Taehyung.
Majd rám pillantott.
- Ji-jimin. – cincogtam halkan.
- Nem hallom! – förmedt rám, de az istenért se jött volna közelebb, hogy ne kelljen kiabálnom. Hangosan meg nem szeretném kimondani a nevem, hisz lehet itt olyan, aki ki akar szemelni magának játék gyanánt...
- A neve Jimin, uram. – jelentette ki a másik oldalamon álló fiú, flegmán hozzátéve az "uram" szót.
Oldalra pillantottam, és azthittem, hogy ráfolyok Taehyungra. Basszus... pont ő áll itt mellettem, és pont ő mondta ki a nevem hangosan!!!
