- Ajj, hol vagy már? – néztem rá a Jungkooktól kapott telefon kijelzőjére, miközben rágcsáltam az ajkaim. Már tíz perce kicsengettek. Hol a francba van?
- Szia szerelmem – ijedtemben megugrottam az említett hangjára – Azért ennyire nem vagyok ijesztő. – nevetett fel, majd a vállamat átkarolva magához húzott egy homlokpuszi erejéig.
Meglepetten, zavartan, mégis csalódottan sütöttem le szemeim. Egy; mi az, hogy "szia szerelmem"? Ezt most hogy érti...?
Kettő; most csak egy homlokpuszira futja tőle? Nem azért, nekem ez is elég, csak a tegnap este után - mert a nyelve többet volt az én számban, mint a sajátjában - azért legalább azt hittem, hogy képes egy nyeszlett puszit nyomni a számra.
- Mi van nyuszi? Mitől jöttél zavarba? – hajolt közel hozzám, miközben lazán átölelte a vállam, ahogy elindultunk a kapu felé.
Nagy szemekkel, vörös arccal - ami tőlem már teljes mértékben megszokott Jungkook közelségében - pislogtam rá.
Most direkt csinálja?
- Megnémultál? – húzta fel egyik szemöldökét egy félmosollyal arcán – Kár, pedig szívesen hallgatnám még a tegnap esti nyögéseid. – az előbbi mosolya egy magy vigyorrá változott, míg én elvörösödve - ha lehet mégjobban - fogtam magam és bokán rúgtam a fiút.
Komolyan... annyian vannak körülöttünk, és pont erről kell beszélnie?? Nem hiszem el... valaki ásson el a föld alá.
- Nem tehetek róla, hogy fogdostál... – motyogtam halkan, miközben eltakartam az arcom. Lassan már a vörös ötven árnyalata rólam lesz elnevezve.
- Nem tehetek róla, hogy ilyen jó segged van. – emelte fel kezeit védekezően. Hangján hallani lehet, hogy még mindig vigyorog. Legalább ő jól szórakozik a nyomoromon. Én meg lassan elsírom magam a szégyentől – Gyere baba. – feszegette le arcomról az egyik kezem, majd összekulcsolta mancsainkat - a fél iskola előtt(!) -, s elhúzott az autójáig.
- Te nem félsz? – kérdeztem tőle halkan, miközben bénáztam a biztonságiövvel.
Francba már, hogy nem tudom becsatolni!
- Ne balfaszkodj már. – fogta meg az övet ott, ahol az én kezem volt, majd egy egyszerű mozdulattal becsatolta. Csodálkozva emeltem fel fejem, Jungkook meg ebben a pillanatban hipergyorsan nyomott egy puszit a számra, mitől annyira megijedtem, hogy hátrarántottam a fejem, és lefejeltem az ablakot.
Oké, valaki ásson el.
- Jól vagy? – simított a hátamra jókedvűen, míg én előrehajolva nyöszörögve dörzsöltem a tarkóm.
- Azt hiszem az autód nem szeret. – sóhajtottam egy nagyot, majd óvatosan visszaültem az eredeti pozícióba.
- Majd megverem. – forgatta meg szemeit, majd az autót beindította, s a váltót betette rükvercbe – De mit keztél el mondani?
- Mi? Ja! Te nem félsz? – néztem rá az ajkaimat harapdálva.
- Mitől?
- Hogy mondjuk bántani fognak... jó, mondjuk téged nem hiszem, hisz te egy izé vagy... – mutogattam a kezemmel, hogy jobban ki tudjam magam fejezni, de nem nagyon ment.
- Mizé?
- Hát tudod... ilyen menő. Én meg ilyen.. nem menő.
- Nekem te is menő vagy. – paskolta meg a combom.
- Nem így értem. Én ettől tényleg félek...
- Majd megvédelek.
- De Jungkook! Nem érted... mi lesz, ha valaki - ezalatt egy homofób embert értek akár lány, akár fiú mondjuk... bántani fog? – hajtottam le fejem, s tördeltem az ujjaim.
