- Hoztatok ünneplőt? – vont kédőre minket Yeongsuk, ahogy belépett a terembe.
Zavartan felnéztem a telefonomból - amin keresztül Jungkookkal beszéltem -, s elfehéredve néztem végig az osztályomon, ugyanis mindenkin, egytől-egyig fehér ing, fekete szoknya és az iskola szimbólumával ellátott egyensál volt megtalálható.
Rajtam meg egy fekete pulcsi - ami Jungkooké, mivel valamelyik nap fáztam, ezért rám adta, én viszont restelltem neki visszaadni -, fekete farmer és egy fehér tornacipő a változatosság kedvéért.
- Jimin hol az ünneplőd?
- Ö-öhm... – köszörtültem meg a torkom zavartan, majd a telefonomat szorongatva megkérdeztem, hogy milyen nap is van.
- A végzősök ballagása te bamba! – csattant fel idegesen Yeongsuk, mire lesütött szemmel, nyakam behúzva hallgattam a fejmosást – Basszus Jimin! – túrt a hajába idegesen – Mi van veled? Az elmúlt másfél hétben olyan más lettél... mintha kicseréltek volna. Csomó egyest összeszedtél, állandóan feketébe járkálsz, mindig magadba fordulsz, vagy a telefonodat bámulod. Komolyan... pont te felejtetted el?!
- Sa-sajnálom. – hajtottam le a fejem, mert tényleg elszégyelltem magam.
- Hogy fogunk így megjelenni ott? – húzott ki egy széket, majd lendületesen lehuppant rá, s lábára könyökölve kezeibe temette arcát.
- Nem megyek le, ha ennyire fontos ez neked. – motyogtam halkan, de igazából fel sem fogtam, hogy mit magyarázok, ugyanis azoknak a diákoknak elég nagy fokozatú fegyelmi jár, akik orvosi igazolás nélkül lógnak erről az ünnepségről.
- Meghibbantál?!
- Nem akarom szégyeníteni az osztályt... – biggyesztettem le ajkaim szomorúan, majd előrefordulva lefeküdtem a kezeimre, ugyanis bejött a tanár, de csendbeni szabadfoglalkozás volt, így halkan előkotortam a pogikat, amiket hoztam, hisz a mai nap folyamán még nem is ettem, és már korog a pocim.
- Most nézd meg... – ütötte meg fülem a mögöttem lévő padban ülő lányok beszélgetése.
- Már megint zabál? – röhögte el magát az egyik, mire én lefagyva vettem ki számból a pogácsát. Most rólam van szó...?
- Mit gondolsz? Mi mást csinálna?
- Nem is értem hogy kellhet annak a helyes rendész csávónak egy ilyen dagadt disznó... – suttogott undorodó hangnemben a mögöttem ülő, mire lepillantottam magamra. Igaz, hogy Jungkook pulcsijába háromszor is beleférnék, hisz maga a fiú is sokkal nagyobb, mint én, ráadásul ez a ruhadarab rajta is lógott, így konkrétan elveszek benne. De most, hogy jobban megnézem tényleg, mintha... ducibb lennék, mint eddig.
Kikerekedett szemekkel pislogtam előre, hogy visszafojtsam a kitörnivágyó könnyeim.
Igazuk vam basszus... hogy kellhetek én neki?
___
- Megjöttem. – suttogtam halkan, ahogy beléptem a házba egyből kiszúrtam az égő villanyt a konyha felől. Nem tudom, hogy ki van itthon, úgyhogy gondoltam megnézem, hátha Jiyut találom ott.
Megtorpantam, mert megláttam anya nem éppen nyugodt arcát, ahogy a telefonját figyeli, majd nem sokkal később megtörte a csendet a megszokott, ideges hangjával:
- Te mégis mi a faszt képzelsz magadról?! Nem jársz be órákra, sorra írod az egyes dolgozatokat, nem vagy képes megtisztelni az iskoládat azzal, hogy azt a kibaszottul rusnya, undorító, dagadt pofádra ráhúznád azt a szájbabaszott ünneplőt, ráadásul még van pofád hazahozni egy igazgatóit? – förmedt rám idegesen, mire bűnbánóan lehajtottam a fejem – Arról a faszról meg ne is beszéljünk, aki ennyire elvette az eszed, hogy mással nem vagy képes foglalkozni, mint azzal a rákos kurva telefonnal amit állandóan nyomkodsz!
