omg, megvan az 1k megtekintés uramisten😭💙💙
előre szólok; sajnálom.😞
Egy kerek hete nem jártam le tesizni.
Mindig kitaláltam valamit, ami miatt le "kellett" mennem az orvosiba, vagy esetleg direkt ejtettem magamon sebeket (példálul véletlen megvágtam a kezem, vagy véletlen összeestem satöbbi, satöbbi). Természetesen Taehyung egy csomószor hívott, főleg tesi után és késő délután.
Az osztályban a lányoknak valami hülyeséget adtam be, így szerencsémre nem néztek rám hülyén mikor valamit kitaláltam, hogy miért nem akarok Taehyungék közelébe menni - ami miatt egy idő után rendesen lelkiismeret furdalásom lett a tudattól, hogy ilyen valótlan baromságokat állítottam Taehyungról és Jungkookról -, sőt, inkább segítőkészek voltak, ami nem kicsit lepett meg.
Most is itt ülök a termünkben (ami nagy szerencsémre pont amellett a terem mellett van, ahol egy csomószor van órájuk) Aimi mellett, hisz ma ő a "soros" hogy ha valamelyik fiú keres, akkor azt mondja neki, hogy vagy kint vagyok a mosdóba, vagy nem tudja, hogy hol vagyok.
- Ajj, Jimiin! – nyüszített mellettem Aimi – Nem mehetnék ki a mosdóba? Ígérem sietek! Eddig még egyszer sem jöttek errefelé, tuti most sem fognak! – nézett rám reménykedve, a pad szélét szorongatva.
Szegény miattam már vagy fél napja tartogatja a pisit...
- Menj nyugodtan. – mosolyogtam rá, mire hálásan rámpillantott, s felpattant – Bármikor elmehettél volna amúgy...
- Semmi. – legyintett, majd kisietett a teremből.
Egy nagyot sóhajtva csúsztam lejjebb a székemen, mire lépteket hallottam. Szünet van. Rajtam kívül csak Aimi volt a terembe. De nem hiszem, hogy ilyen hamar visszaért volna...
- Jimin! – hallottam meg Taehyung hangját, mire ijedten összerezzentem, s kipattantak a szemeim – Mi a franc van veled, tesó?! – dobta le táskáját és tornacuccát az asztalomra, majd megkerülte azt, s így közvetlenül mellém lépett, majd kihúzta Aimi székét, így nem állt útjába semmi.
Most ugye... nem akar megverni?
- Jimin én úgy aggódtam! – borult a nyakamba, mire meglepetten kezdek pislogni – Van fogalmad róla, hogy mit éltem át ezalatt a másfél hét alatt?! – ragadta meg a pólóm nyakát, mire összeszorítottam szemeim, s behúztam a nyakam.
- Sa-sajnálom. – motyogtam ijedten.
- Ajj, Jimin! – vágta le magát az ölembe, mire egy meglepett nyögés hagyta el ajkaim. Azért egy edzett rendészetis fiú nem valami könnyű... – Ezért ma velem jössz! – nézett rám ijesztően, majd elkezdett sírni(?), s a nyakamba borult – Annyira aggódtam érted! – én meg csak kikerekedett szemekkel kezdtem el ütötetni a hátát vígasztalás gyanánt.
- Itt vagy... – torpant meg az ajtóban Aimi, mire segélykérően pillantottam rá, ő pedig egy elég értelmes arckifejezéssel nézte Taehyungot – Öhm... esetleg zavarok?
- Nem! – tátogtam neki, majd megpróbáltam eltolni magamtól a fiút – Nem haltam meg. Mint látod élek. De a lábaim hamarosan lerohadnak, ha még tovább akarsz rajtuk ülni...
- Ne feledd! – pattant fel, majd szigorú tekintettel rám nézett, s fenyítően még a mutatóujját is felemelte – Délután, órák után, nagykapu. Világos? – nézett rám szúrósan, mire ijedten bólogatni kezdtem.
___
- Mit kérsz? – pillantott rám az itallap mögül Taehyung, mire megráztam a fejem – Jó akkor kakaót kapsz. Pincér, vagy valaki... – lendítette meg kezét.
