Bad Boy In Luv

35. Sajnálom

SENKI

"........még......él?"- kérdezte Jin a többieket, miközben mozdulatlan barátját vizslatta, aki csak üres tekintettel bámult a semmibe.

"Aigoo, az ő hibája, hogy hülye"- szólalt meg J-hope.

"Már 3 napja...."- mondta Taehyung.

Már eltelt 3 nap, de Jinhee még mindig nem tért vissza, és a fiú hívásaira, üzeneteire sem válaszolt. Taehyung úgy érezte az elmúlt napokban, mintha a pokolban lett volna. Minden este elment a házához és leült az ajtó elé. Egészen éjfélig le sem csukta a szemét....de továbbra sem volt semmi jel Jinhee felől. Taehyung minden egyes perc elteltével egyre életkedvtelenebb lett, csak a lányra tudott gondolni....És arra, hogy most rögtön találkozni akar vele.

JINHEE

Taehyung: Kérlek vedd fel.

Taehyung: Jebal, legalább az üzeneteimre válaszolj Jinhee.

Taehyung: Jinhee.... Sajnálom. Sajnálom, hogy megbántottalak...

Taehyung: Jinhee, tudom, hogy elolvasod..... Kérlek beszélj velem.

Taehyung: Ne hagyj el Jinhee.... Sajnálom, milliomodjára is. Tudom, hogy nem csaltál meg.... Tudom, hogy nem értél Yunához.... Sajnálom, hogy nem bíztam benned... Jinhee adj még egy esélyt, jebal...

Számtalan üzenetet kaptam Taehyungtól.... Megtudtam BamBamtől, hogy most már tud mindent. Újra és újra elolvastam azt üzeneteit, de még mindig nem értettem őt... Először ordít velem, most meg....azt mondja, hogy sajnálja?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy részem nem akar odamenni hozzá, megölelni, megmondani neki, hogy minden rendben és kezdjük újra. Viszont a másik, nagyobb részem, visszatart....

Miért kéne így tennem? Taehyungnak meg kell tanulnia a leckét amiért fájdalmat okozott nekem. Meg kell tanulnia a leckét amiért nem hitt a saját barátnőjének. Tudnia kell, hogy én hogyan éreztem magam és azt, hogy mennyire fáj amikor a szerelmed tudomást sem vesz rólad.

TAEHYUNG

Már 3 napja 48 perce és 35 másodperce.....hogy nem láttam Jinheet. A napok egyre komorabbak és komorabbak nélküle. Éreztem, ahogy átjár a hideg, amikor ránézek az üresen álló padjára.

Hirtelen meghallottam egy hosszú nyikorgást magam mellől.

"Jinhee?!"- nyílt nagyra a szemem.

Valóban Jinhee volt az, NEM VÁLTOTT ISKOLÁT!!!

"Szia!"- mosolyogtam.... Láttam, ahogy az a mostanra már megszokottá vált komorság kezd eltűnni, majd a helyét napsütés és szivárvány veszi át. Jinhee pedig, mint egy angyal, akit Isten azért küldött, hogy vigyázzon rám.

Nem mondott semmit, csak rezzenéstelen arccal leült a helyére.

"Hol voltál az utóbbi pár napban?"- kérdeztem, továbbra is mosolyogva.

Erre ő bedugta a fülhallgatóját, a fejét pedig a kezében pihentette...

Levegőnek néz, már értem. De nekem már egy mosoly vagy egy szó is elég lenne tőle, már az is feldobná a napomat. Csak annyira hiányzik, annyira de annyira, hogy még aludni sem tudtam, mivel folyton ő járt a fejemben. Nem is tudja, mennyire oda akartam menni már hozzá, a karjaimban tartani és soha nem engedni el. De a valóság nem úgy történt ahogy azt én szerettem volna, ő nem akarta, hogy ott legyek körülötte. Tudom, hogy nagyon utál engem amiért fájdalmat okoztam neki. Egy rohadék is vagyok emiatt beismerem, és most ezt sajnálom a legjobban.